Néha a zongoracipelő is leül a hangszerhez…

… és akkor rá is vetül a reflektorfényből. A Lettországban lejátszott visszavágón ez történt, a meccs legjobbja pedig megérdemelten lett az az ember, akitől eddig az ingujj feltűrését és a piszkos munka elvégzését szoktuk meg. Sajnos mindez nem hozta el a továbbjutást, mindenesetre egészen hosszú ideig fenntartotta a reményeinket. Néha a zongoracipelő is leül a hangszerhez… részletei…

Lehet ennél fájóbb egy kiesés?

Véget ért az európai kupakaland. Talán ez a mondat még nem is ér bennünket tőrdöfésként, hiszen tudtuk, hogy itt minden meccs ajándék, már az első párharcban sem mi vagyunk az esélyesek. Na de annak, aki ennek a meccsnek a forgatókönyvét írta, valami olyan mélyről jövő, generációkon át öröklődő sérelme lehet Kecskeméttel szemben, amivel már szakemberhez kellett volna fordulni. 

Kemény, harcias meccset játszottunk Rigában, ami lelkileg és testileg is próbára tette a játékosokat (fotó. Riga FC – Facebook)

Lehet ennél fájóbb egy kiesés? részletei…

Meleg lehet Rigában

Nem elsősorban a celsiusokat tekintve (csütörtökre 20-22 fokot mondanak, ami estére 15-18 környékére hűlhet, és esőre is lehet némi kilátás), hanem a mérkőzésre gondolok. Bár az előny nálunk van, élhetünk át meleg pillanatokat, de Szabó Istvánék minimum megőriznék az egygólos előnyt. Ha pedig így történik, akkor újabb mérkőzést írhatunk a lila-fehér történelemkönyvbe.

Hasonló örömöket szívesen látnánk Rigában is, de már egy 0-0 is továbbjutást érne (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Meleg lehet Rigában részletei…

Berúgta az ajtót az új fiú

12 év nagy idő. Ennyi idő elteltével egy gyermek abba a korba ér, hogy már bizonyos korhatáros filmeket megnézhet nagykorú felügyelete nélkül. Ennyi idő alatt annyit nő egy gyermek, hogy ha mondjuk 11 évesen megnézi a csapatot az Aktobe ellen, akkor mára akár már pályára is léphet lila-fehérben a Riga ellen, ahogy Szalai Gábor tette. 12 év után játszott a KTE nemzetközi tétmérkőzést és mindezt megkoronázva győzelmet is aratott. Egy ilyen teljesítmény után talán nem meglepő, ha szoros a végeredmény a meccs legjobbjairól szóló szavazáson. Na de ennyire?

Berúgta az ajtót az új fiú részletei…

Fukuyamát leüvölti az Aerosmith

Francis Fukuyama, japán származású amerikai filozófus és politikai közgazdász, író fogalmazta meg 1989-ben, hogy a történelem véget ért. Bár ő arra gondolt, hogy a liberális demokráciák az emberiség ideológiai fejlődésének a végpontjai, nincs már hova előremenni, a liberalizmus uralma következik. Amellett, hogy ez a gondolat már akkoriban is kellően provokatív volt és hatalmas vitákat generált (ráadásul az azóta eltelt időben is történtek olyan események, amelyekben sokan a cáfolatot látják), amennyiben kis csalással a KTE-re vonatkoztatjuk megállapíthatjuk, hogy jó eséllyel nem is igaz. A Kecskemét történelmének ugyanis nem hogy nem akar eljönni a vége, hanem egyre újabb és újabb fejezeteket nyit ez a csapat, korábban elképzelhetetlen csúcsokat ostromolva. Most például az első nemzetközi kupasorozatban aratott győzelmet sikerült megszerezni, így Fukuyamával szemben inkább az Aerosmith-hez nyúlok: Dream on! Álmodjunk, amíg lehet.

Ez Kecskemét! (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Fukuyamát leüvölti az Aerosmith részletei…

Most még minden lehetséges

Az egyébként nem túlzottan kiemelkedő, de némi giccs ellenére egészen korrektnek mondható The Blind Side (magyarul a mérsékelten szörnyű A szív bajnokai címen futott) című filmben hangzik el, hogy minden mérkőzés előtt van egy pillanatnyi csend, amikor a két csapat már felállt egymással szemben, minden mozdulatlan, ekkor még minden lehetséges. A KTE elmúlt két éve gyakorlatilag végig ebben az érzetben telt, így a szurkolók őszintén elhiszik, hogy a csapatuk bármire képes. Miért ne lenne képes arra is, hogy továbbjusson az Európa Konferencia Ligában egy papíron erősebb csapat ellen?

Vajon ki szerzi a második kecskeméti gólt Európában Radanovics után? Szerez-e gólt bárki? (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Most még minden lehetséges részletei…

NB1-es erősorrend 2023-2024 #1

A szezon előtt minden szurkoló igyekszik jósolgatni, hogy mire lehet képes a csapata az idény során. Csak ugye ez a többi csapat teljesítményének is függvénye, így a riválisok eredményeire is igyekszik tippelni az egyszeri drukker. Így vagyunk ezzel mi is a Lila Ködnél.

Könnyen lehet, hogy ugyanilyen erős szezonra nem számíthatunk, mindenesetre a szezon előtt még szabadon lehet álmodozni (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

NB1-es erősorrend 2023-2024 #1 részletei…

A 2022/2023-as idény legjobbjai szerintetek (és szerintünk)

Rengetegen szavaztatok a szezon legjobbjait kereső voksolásunkon, amit a Kecskeméti TE-vel közösen szerveztünk, de hát miért is ne szavaztatok volna egy ilyen idény után. Ezüstérem, legkevesebb vereség, legkevesebb kapott gól, újra van a magyar válogatottban KTE-játékos, mienk a gólpasszkirály és a szezon edzője… Folytathatnánk, de inkább folytassátok ti: lássuk hogyan szavaztatok!

A szurkolók szavazatai alapján az idény legjobb játékosa Szuho lett

A 2022/2023-as idény legjobbjai szerintetek (és szerintünk) részletei…

Jópár szó a tavalyi szezon transzfereiről és valamivel kevesebb az ideiekről

Mielőtt végleg ráfordulnánk az előttünk álló idényre, maradt még két téma, amivel készültünk nektek: ezúttal a tavalyi igazolásainkat értékeljük és némileg előretekintünk a nyári átigazolási ablakra is, majd a hét második felében eredményt hirdetünk a szezon legjobbjairól szóló szavazásunk kapcsán. Vágjunk is bele, beszéljünk azokról, akik a most véget ért szezonban érkeztek Kecskemétre!

Banó-Szabó Bence a szezon egyik nagy fogása volt a KTE-nél, ám szerencsére nem az egyetlen jó igazolás (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Jópár szó a tavalyi szezon transzfereiről és valamivel kevesebb az ideiekről részletei…

Néhány statisztika a bajnokság végére

Alapvetően egyéni és elég egyszerű statisztikai mutatókkal foglalkozom ebben a bejegyzésben (így például nem kerül szóba a várható gólok száma, azaz az xg, ami viszont elég érdekes lehetne, mert adhatna valamilyen képet arról, hogy alul vagy felül teljesítünk. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, hogy felül). Ezúttal tehát nem a csapatstatisztikákról lesz szó, hanem a játékosokról.

A kecskeméti játékosok teljesítménye a szurkolók tetszését is elnyerte (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Néhány statisztika a bajnokság végére részletei…