DÖBBENET! Nem hiszed el, hogy milyen pályán játszik az NB1-es csapat!

A KTE és az MTK bajnokija előtt esett az eső, ami mindennél pontosabban jelzi előre, hogy a mérkőzés kapcsán mindenről szó lesz, csak a mérkőzésről nem. És bár maga a jelenség mélységesen bosszant, ennek ellenére (vagy éppen ezért) én is beállok a sorba. Rendhagyó beszámoló, talán nem is a meccsről, hanem a futballal kapcsolatos közbeszéd lustaságáról.

A kecskeméti pálya megint beszédtémát adott, bár megint nem hangzott el semmi értelmes (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

DÖBBENET! Nem hiszed el, hogy milyen pályán játszik az NB1-es csapat! részletei…

Sok tekintetben a legjobb játékosunk, de ugyanakkor még érnie kell a Fehérvár elleni meccs legjobbjának

Fordulatos és lüktető meccsen szereztünk pontot Székesfehérváron és ezúttal a meccs egyes szakaszaiban a játékunk is mutatós volt. A szavazás két játékos között dőlt el, akik eredménye között kis különbség volt, a harmadik helyen pedig ezúttal holtverseny alakult ki.

Horváth Krisztofer úgy lett a mezőny legjobbja egy hatgólos meccsen, hogy sem gólt nem lőtt, sem gólpasszt nem adott

Sok tekintetben a legjobb játékosunk, de ugyanakkor még érnie kell a Fehérvár elleni meccs legjobbjának részletei…

A kapitány lett a Várda elleni meccs legjobbja

Legyűrtük a Kisvárdát is, tovább nyújtottuk a győzelemsorozatot. Bár a meccs nem a KTE legszebb napjait idézte, mégis uraltuk a találkozót és hátrányból tudtunk fordítani. A szavazás eredményéhez nem férhetett kétség, a győztes nagy fölénnyel nyert. A szurkolók és a Lila Köd teljes egyetértésben.

Vágó Levente túlterjeszkedett a hatáskörén és megnyerte nekünk a meccset

A kapitány lett a Várda elleni meccs legjobbja részletei…

Egyszerre tűntünk nagy csapatnak és … nem annyira nagynak

A Kisvárda elleni győzelemmel megszületett a válasz PingWin kérdésére: századosok lettünk, a KTE megszerezte 100. NB1-es győzelmét. Azt már nem állítanám, hogy lehengerlő játékot mutatott be a csapat, de éppen emiatt jutott eszembe, hogy a nagy csapatok jellemzőjeként szokták emlegetni, hogy gyengébb játékkal is behúzzák a meccseket. Más kérdés, hogy egyéb jellemzőinkben nem nagyon idéztünk egy nagy csapatot.

Szükség volt a fordulópontra a meccsen, ez pedig Leoni kiharcolt büntetője volt (fotó: Kisvárda FC – Facebook)

Egyszerre tűntünk nagy csapatnak és … nem annyira nagynak részletei…

Október legjobbjai

Ma már kicsit könnyebb visszatekinteni októberre, mert az elmúlt hétben a szurkolói hangulat ingája megint a pozitív tartományba lengett, de a tizedik hónap nem volt felhőtlen. Ugyanakkor ez a hónap hozta el a talpra állásunk kezdetét is, így „minden jó, ha a vége jó” alapon mosolyogva tekinthetünk vissza erre az időszakra is. Ahogy szoktuk, ebben a hónapban is megrendeztük a Kecskeméti TE-vel közös szavazásunkat, ti pedig sokan voksoltatok október legjobbjaira. Négy októberi meccsünkön négy pontot szereztünk, ami bár nem sok, javuló tendenciát lehetett megfigyelni: vereség a Diósgyőr ellen, döntetlen a Pakssal, vereség Újpesten, majd végre egy győzelem a ZTE ellen. A hónap játékosához nagy kedvencetek, hozzá lassan már hazajár a díj, aki a legszebb gól díját is besöpörte. A legszebb gólpassz a hó végi győzelmünk alkalmával született, míg október csapatában ezúttal vannak változások (bár van egy játékos, akit klónozni szeretnétek).

Szuhodovszki Soma negyedszer lett a hónap játékosa az élvonalba visszajutásunk óta (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Október legjobbjai részletei…

Kaptunk egy meccsnyi Angliát

Nagy hullámokat verő meccsen győztük le hazai pályán a Ferencvárost, de ezek a hullámok talán már meg sem lepnek minket. Maga a győzelem viszont az én részemről nem volt kalkulált három pont, így pedig még szélesebb a mosoly az arcomon.

Pálinkás az I. Pálinka Hadtest elé járul (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Kaptunk egy meccsnyi Angliát részletei…

Bombagól és harcias fejes kellett a meccs legjobbja címekhez az Újpest és a ZTE ellen

Egyben hirdetjük ki az Újpest és a ZTE elleni mérkőzések legjobbjairól szóló szavazások győzteseit. A fővárosiak elleni meccsen nagyon egyértelműnek tűntek az erőviszonyok, mert mi is hasonlóképpen láttuk, mint ti, de a ZTE ellen már voltak eltérések, ez pedig a sok jó teljesítménynek köszönhető, nehezen tudtunk dönteni és a szurkolói szavazás is szoros lett.

Szuhodovszki Soma lába nagyon elsült az Újpest ellen
Tóth Barna elemében volt a ZTE elleni hazai meccsen

Bombagól és harcias fejes kellett a meccs legjobbja címekhez az Újpest és a ZTE ellen részletei…

A korty már nem elég. Annál szomjasabbak vagyunk.

Bár az elmúlt időszakban a szurkolók különböző fénytörésben szemlélték a KTE teljesítményét (volt, aki elvesztette a reményt, de óvó tekintettel figyelt tovább, volt, aki lemorzsolódott és szerencsére sokan voltak, akik kitartottak a csapat mellett), de abban azért egyetérthetünk, hogy finoman szólva nem sikerült jól az utóbbi 6 meccs. Ezúttal viszont úgy tűnik, hogy olyan ellenfelet fogadunk, akik ugyanazt a rongyos életet élik, mint mi. A pontok rettentő fontossá váltak, mint a víz. Csakhogy annál már sokkal szomjasabbak vagyunk, hogy egy korttyal megelégedjünk. Mindent és bármit meg kell tenni egy pohár vízért.

A korty már nem elég. Annál szomjasabbak vagyunk. részletei…

Szeptember legjobbjai

2023 kilencedik hónapja nem úgy fog bevonulni a KTE históriás könyvébe, mint a valaha volt legdicsőbb szeptember, ennek ellenére a szurkolók döntöttek, a Kecskeméti TE-vel közösen rendezett szavazásunkon megválasztották, hogy kik teljesítettek a legjobban az elmúlt hónapban. Négy meccset játszott a csapat, amiből csak a Soroksár elleni kupameccset sikerült megnyerni, sajnos a Debrecen, a Mezőkövesd és a Ferencváros ellen nem tudtunk pontot szerezni. A döntésetek alapján a hónap legjobbja az a játékos, aki hosszú idő után kecskeméti játékosként tudott bemutatkozni a magyar válogatottban és bár a gólok tekintetében nem voltunk elkényeztetve, a legszebb gól és gólpassz is ugyanannál a találatnál született. Szeptember csapatában egyet változtattatok augusztushoz képest.

Horváth Krisztofer a Kecskemét jelenlegi egyik legnagyobb értéke

Szeptember legjobbjai részletei…

Ilyen még nem volt

– Gáz van. De gondolom volt már ilyen.
– Nem. Nem volt még ilyen. Ilyen nem volt.

Mucsi Zoltán és Oszter Sándor párbeszéde az Argo című filmben sajnos jól leírja a jelenlegi helyzetünket. Mert ilyen még tényleg nem volt, mióta Szabó István a KTE vezetőedzője. Négy bajnokit veszítettünk el zsinórban. Tavaly el voltunk kényeztetve, az idei szeptembert (és október elejét) viszont minden szurkoló és a csapat is szeretné mihamarabb elfelejteni.

Jó volt újra látni Lukit, de ezen kívül kevés jó dolog volt ebben a meccsben (fotó: Diósgyőri VTK (DVTK) – Facebook)

Ilyen még nem volt részletei…