Az ősz legjobbjai 2024/2025

Elindult az év, lassan én is felébredek a téli álomból. Kezdek is azzal, hogy vigyázó szememet az ősz legjobbjaira vetem, akiket ti választottatok meg a Kecskeméti TE-vel közösen tartott, szokásos szavazásunkon. Egy évvel ezelőtt Horváth Krisztofer lett az ősz legjobbja, de neki már se híre, se hamva, meg is sínylettük az ősszel, hogy nem tudtuk igazán jól pótolni. Bár az őszünk sok kívánnivalót hagyott maga után, a szurkolók magabiztosan választották meg az ősz legjobbjait, talán egy-két helyen volt izgalmasabb a szavazás kimenetele. Hasonlóképpen az ősz legjobb játékosa is meggyőző előnnyel nyerte a szavazást. A legszebb gól és gólpassz esetén valamivel szorosabb volt az eredmény, nem úgy, mint az ősz meccse tekintetében.

Az ősz második felére Lukács Dániel vált a KTE fő húzóemberévé

Az ősz legjobbjai 2024/2025 részletei…

November legjobbjai

Novemberben komoly hullámvölgyből tudtunk kikászálódni, ami miatt az ősz vége kicsit jobban nézett ki, mint a korábbiak. A csapat kissé magára talált, de vajon a szurkolók szerint ez kiknek köszönhető leginkább? Melyek voltak a legjobb teljesítmények?

Luki volt a KTE életre kelésének egyik letéteményese

November legjobbjai részletei…

Egy halom statisztika

Nagyjából félévente, általában akkor, amikor válogatott szünet van, kicsit rá szoktam nézni a saját magam által vezetett statisztikákra. Pontosabban ennél jóval gyakrabban nézek rájuk, de ilyenkor össze is szoktam dobni belőlük egy bejegyzést a blogra, hogy lássuk hogy állunk. Persze ebből nem mindig látjuk, hogy állunk, de azért bizonyos dolgok kiolvashatók a számokból.

Gólörömből sajnos kiábrándítóan keveset láttunk az ősszel (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Egy halom statisztika részletei…

Szeptember legjobbjai

Nem állíthatjuk, hogy nagyon eredményes hónapon lennénk túl. Szeptemberben a KTE gödörbe került, ugyanakkor (ha nem is tömegesen) akadtak olyan teljesítmények, amelyek hosszabb-rövidebb időre fényleni tudtak. A szurkolók szavaztak a hónap legjobbjaira, mi pedig eredményt hirdetünk.

Lukács Dániel a szezon eleji formahanyatlását maga mögött hagyta, szeptemberben gólokat és gólpasszokat hozott. 

Szeptember legjobbjai részletei…

Augusztus legjobbjai

Az új idény első hónapjában is a Kecskeméti TE-vel közösen szavaztattunk meg benneteket arról, hogy szerintetek kik voltak a hónap legjobbjai. Eredmények terén hullámzó hónapunk volt, ráadásul gólokkal sem kényeztettek el bennünket a srácok, de megszületett az eredmény. 

Nikitscher Tamás nyert a szurkolóknál és Marco Rossinál is, hiszen a szövetségi kapitány behívta a válogatottba

Augusztus legjobbjai részletei…

Nézőpont kérdése

A nyitóforduló 0-0-ja után a bajnok otthonában szűk, 0-1-es vereséget szenvedtünk. Mondhatjuk, hogy aggasztó az első két meccs gólínsége, de tekinthetünk rájuk úgy is, hogy kifejezetten masszívnak tűntünk két nemzetközi kupában is induló ellenféllel szemben. Minden attól függ, hogy honnan nézzük, és mivel még nagyon a szezon elején járunk, mindenki szabadon kialakíthatja a narratíváját. 

A meccs inkább volt küzdős, mint focizós (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Nézőpont kérdése részletei…

Mire számíthatunk a csapattól a következő szezonban?

Mivel a riválisok erejét jelenleg még nehéz megbecsülni, ezért a kérdésre a legegyszerűbb válasz az lenne, hogy „nem tudjuk”. Nem szeretném azonban a blog történetének legrövidebb bejegyzését publikálni, ráadásul van, amivel kapcsolatban legalább sejtésünk lehet.

Csendesebbnek tűnt eddig az átigazolási időszak Kecskeméten, de az érkezőktől sokat vár a stáb (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Mire számíthatunk a csapattól a következő szezonban? részletei…

A tavalyi szezon transzferei kevésbé voltak extrák, mint egy évvel ezelőtt, de idén is akadtak jó fogások

Tavaly a mindenki által kiesőnek tippelt Kecskemét olyan jól tudott igazolni, hogy végül olyan keret alakult ki, amely a második helyig menetelt. Idén a sokak által kiesőnek tippelt Kecskemét már nem tudott sok olyat húzni az átigazolási szezonban, amely ligaszinten kiemelkedő lett volna, de a felsőház így is meglett. Ebben a posztban az átigazolásainkkal foglalkozunk.

Pálinkás Gergő kifejezetten kellemes meglepetés volt ebben a szezonban, de tartósan nem tudta magát a kezdőbe verekedni (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

A tavalyi szezon transzferei kevésbé voltak extrák, mint egy évvel ezelőtt, de idén is akadtak jó fogások részletei…

Kik lettek a 2023/2024-es szezon legjobbjai szerintetek (és szerintünk)?

A csapat ebben az idényben is teljesítette a célt, bennmaradtunk, sőt az utolsó hónap kifejezetten jó eredményeinek hála a felsőházat is megcsípte Szabó István csapata. De lássuk kiket láttatok a szezon legjobbjainak?

Belényesi Csaba lett a szezon legjobb játékosa a szurkolók szerint

Kik lettek a 2023/2024-es szezon legjobbjai szerintetek (és szerintünk)? részletei…

Szezonvégi statisztikák

Véget ért a szezon, statisztikázzunk kicsit! A tavalyi évhez hasonlóan most is főleg egyéni statisztikákra fogok koncentrálni, de ezúttal néhány csapat szintű adatot is előveszek. Hosszú bejegyzés következik.

A szezon végére kozmetikázott a csapat és az utolsó nagyjából egy hónap teljesítményével a felsőházba érkezett meg (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Szezonvégi statisztikák részletei…