Arra gondoltam, hogy mivel újra itt az uborkaszezon, ezért hetente összeszedhetném a KTE-t érintő átigazolási információkat, híreket, találgatásokat.

Bár a szurkolók gondolatai ilyenkor főképp a játékoskeret körül mozognak, ezen a héten visszatekintünk az előző szezonunkra. Kezdjük is ebben a bejegyzésben a statisztikákkal, ahogyan megtettük ezt tavaly és azelőtt is. Ezúttal is elsősorban egyéni számokra koncentrálunk, de akadnak majd csapatstatisztikák is.
Az ETO elleni döntetlennél azt hittem, hogy ilyen vagy ehhez hasonló már nincs. Az, hogy a csapat a meccs utolsó labdaérintéséből bukja el a győzelmet olyan végletes eseménynek tűnt, aminél nem tudtam fájóbbat elképzelni. Aztán jött a Diósgyőr.
Amilyen jól indult a csapat számára 2025, a március aztán annyira meg is bicsaklott. Nem tudtunk meccset nyerni az év harmadik hónapjában, aminek köszönhetően sajnos a hátrányunk sem csökkent a bennmaradó helyekkel szemben. Ennek ellenére akadtak jó/jobb teljesítmények, az pedig ki is derül, hogy a szurkolók szerint melyek voltak ezek.
Nagyon kellenének a győzelmek, ebben a helyzetben a döntetlenek sok vigaszt nem jelentenek. Ugyanakkor egy Paks elkeni iksz sosem rossz, de ami ennél is fontosabb: a KTE egyre jobban néz ki.
Mármint a jutalom. Mert ugyan a csapat olyan játékot mutatott az MTK ellen, amilyet emberemlékezet óta nem láttunk, ráadásul a klub NB1-es történetének legnagyobb győzelmét arattuk, ez mégsem társult azzal, hogy rakétaként lőttünk volna ki a tabellán.
Mivel a korábbi vasárnapi meccsen a Loki meglehetős magabiztossággal intézte el a Nyíregyházát, talán a vártnál is nagyobb nyomás volt a csapaton a ZTE ellen. A vereség totális leszakadást, a döntetlen pedig a meglevő, kevés bizakodásra okot adó helyzet konzerválását jelentette volna, a győzelem azonban nem csak mentális jutalommal kecsegtetett: abban a tudatban fogadtuk a Zetét, hogy ha nyerünk, akkor az ősz folyamán többször is leírt KTE már csak kettő pontra kerül a bennmaradást jelentő tízedik helytől. Minderre végül Pálinkás mondta rá az áment az utolsó pillanatokban.
Gyatra meccsen kapott újra lángra a bennmaradási remény részletei…
Mondanám, hogy most már jöhetne egy győzelem, mert az elmúlt négy meccsünkön egyaránt döntetlent játszottunk. Ez a nyeretlen sorozat ugyanakkor a helyezésünkön nem látszott meg, továbbra is tartjuk a második helyet, aminek az egyik oka éppen a következő ellenfelünk. Török Lászlóék ugyanis ugyanannyi pontot szerzett az elmúlt öt meccsen, mint Szabó Istvánék, így megelőzni sem tudták a KTE-t. Így tehát örülnénk végre egy sikernek, de pont a Kisvárda ellen várhatjuk el?
Abban a pillanatban, hogy lefújták a Kisvárda elleni meccset, azt lehetett látni, hogy a kecskeméti játékosok a szomorúbbak. A sípszót megelőzőt percekben ők voltak, akik akarták a győzelmet, akik mentek előre a három pontért, akik nyomást helyeztek az ellenfélre. A Kisvárda már várta a sípszót, ennek megfelelően fel is lélegzett, amikor megkapta. Mégsincs bennem csalódottság a mérkőzést látva, még úgy sem, hogy ezt a meccset valóban lehetett volna nyerni, hiszen a helyzeteink megvoltak hozzá és a kapott góljainkat is hibák előzték meg. De ez a meccs volt az is, ami igazán rávilágított, hogy idén – ha a KTE jól játszik – extra kell ahhoz, hogy valaki Kecskeméten nyerjen. Azt hiszem ezt kimondhatjuk, amikor tizenegy fordulót követően is veretlen a csapat hazai pályán és a tavalyi szezon ezüstérmesének az sem elég a győzelemhez, hogy háromszor vezet.