Fontosabb a defenzív átigazolási szezon, mint az offenzív

Az idei szezonban igazán hosszúra nyúlik a téli szünet a katari világbajnokságnak köszönhetően, hónapokig kell nélkülöznünk a KTE-t. Ilyenkor a szurkoló minden kis hírmorzsába belekapaszkodik, amely a csapatához kötheti, szinte éhezik az átigazolási pletykákra. A kecskeméti vezetőség azonban azt a politikát folytatja, hogy csak véglegesített transzferekről, konkrétumokról számol be, ami bár a szurkolói étvágyat cseppet sem enyhíti, mégis abszolút érthető irányvonal. Ennek viszont az a következménye, hogy szinte halljuk, ahogyan a tücsök ciripel, egy kivételtől eltekintve néma csend honol a Kecskeméti TE háza táján. De vajon minek örülnénk, milyen erősítésekre lehetne szüksége a csapatnak? Kik távozhatnak? Mire van egyáltalán lehetőségünk?

Pár napja még ez volt a KTE kerete. Azóta Szabó Leviről már tudjuk, hogy vissza kell térnie a Fehérvárhoz (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Fontosabb a defenzív átigazolási szezon, mint az offenzív részletei…

Ki marad NB1-re a keretben?

Napokon belül várhatóan választ kapunk erre a kérdésre hivatalos forrásból.
Tegnap megkérdeztük a szurkolókat facebookos oldalunkon, ahol 85-en nyilvánítottak véleményét. Ők átlagosan 11 játékost tartanának meg a jelenlegi keretből. Lehet, hogy nekik lesz igazunk és az általuk tippelt első 10-14 marad?

Ki marad NB1-re a keretben? részletei…

Alakul a keret …

Az utolsó bajnoki meccs után két nappal nyilvános lett az új vezetőedző személye.
Ez fontos volt, mert nagy átalakuláson kell átmennie a csapatnak a sikeres másodosztályú szereplés reményében, ehhez viszont nagyon hamar el kellett dönteni kinek a kezébe kerül a csapat szakmai irányítása. Szabó István hozta magával pályaedzőjét is, akivel jól tud együtt dolgozni.

Nézzük hogyan alakult ezután a keret a mai napig :

Alakul a keret … részletei…