Gyatra meccsen kapott újra lángra a bennmaradási remény

Mivel a korábbi vasárnapi meccsen a Loki meglehetős magabiztossággal intézte el a Nyíregyházát, talán a vártnál is nagyobb nyomás volt a csapaton a ZTE ellen. A vereség totális leszakadást, a döntetlen pedig a meglevő, kevés bizakodásra okot adó helyzet konzerválását jelentette volna, a győzelem azonban nem csak mentális jutalommal kecsegtetett: abban a tudatban fogadtuk a Zetét, hogy ha nyerünk, akkor az ősz folyamán többször is leírt KTE már csak kettő pontra kerül a bennmaradást jelentő tízedik helytől. Minderre végül Pálinkás mondta rá az áment az utolsó pillanatokban.

Nem nagyon bírt egymással a két csapat, a végén azonban mégis borult a döntetlen (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Gyatra meccsen kapott újra lángra a bennmaradási remény részletei…

Az ősz legjobbjai 2024/2025

Elindult az év, lassan én is felébredek a téli álomból. Kezdek is azzal, hogy vigyázó szememet az ősz legjobbjaira vetem, akiket ti választottatok meg a Kecskeméti TE-vel közösen tartott, szokásos szavazásunkon. Egy évvel ezelőtt Horváth Krisztofer lett az ősz legjobbja, de neki már se híre, se hamva, meg is sínylettük az ősszel, hogy nem tudtuk igazán jól pótolni. Bár az őszünk sok kívánnivalót hagyott maga után, a szurkolók magabiztosan választották meg az ősz legjobbjait, talán egy-két helyen volt izgalmasabb a szavazás kimenetele. Hasonlóképpen az ősz legjobb játékosa is meggyőző előnnyel nyerte a szavazást. A legszebb gól és gólpassz esetén valamivel szorosabb volt az eredmény, nem úgy, mint az ősz meccse tekintetében.

Az ősz második felére Lukács Dániel vált a KTE fő húzóemberévé

Az ősz legjobbjai 2024/2025 részletei…

November legjobbjai

Novemberben komoly hullámvölgyből tudtunk kikászálódni, ami miatt az ősz vége kicsit jobban nézett ki, mint a korábbiak. A csapat kissé magára talált, de vajon a szurkolók szerint ez kiknek köszönhető leginkább? Melyek voltak a legjobb teljesítmények?

Luki volt a KTE életre kelésének egyik letéteményese

November legjobbjai részletei…

Egy halom statisztika

Nagyjából félévente, általában akkor, amikor válogatott szünet van, kicsit rá szoktam nézni a saját magam által vezetett statisztikákra. Pontosabban ennél jóval gyakrabban nézek rájuk, de ilyenkor össze is szoktam dobni belőlük egy bejegyzést a blogra, hogy lássuk hogy állunk. Persze ebből nem mindig látjuk, hogy állunk, de azért bizonyos dolgok kiolvashatók a számokból.

Gólörömből sajnos kiábrándítóan keveset láttunk az ősszel (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Egy halom statisztika részletei…

A bajnok elleni meccs hozta el a Gera-éra eddigi legjobb játékát, de továbbra is el vagyunk átkozva a kapu előtt

Tanácstalanul ülök a képernyő előtt, mert nem tudom, hogy kezdjek hozzá ehhez a bejegyzéshez. A Fradi elleni meccs ugyanis egyszerre volt alkalmas arra, hogy ne változzon semmi és arra is, hogy fordulópont legyen. Ha más tekintetben nem is, akkor a hozzáállásomban.

Ha csak az eredményeket nézzük, mondhatjuk, hogy padlón a KTE, de a Fradi elleni meccsen kifejezetten jó teljesítményt nyújtott a csapat (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

A bajnok elleni meccs hozta el a Gera-éra eddigi legjobb játékát, de továbbra is el vagyunk átkozva a kapu előtt részletei…

Augusztus legjobbjai

Az új idény első hónapjában is a Kecskeméti TE-vel közösen szavaztattunk meg benneteket arról, hogy szerintetek kik voltak a hónap legjobbjai. Eredmények terén hullámzó hónapunk volt, ráadásul gólokkal sem kényeztettek el bennünket a srácok, de megszületett az eredmény. 

Nikitscher Tamás nyert a szurkolóknál és Marco Rossinál is, hiszen a szövetségi kapitány behívta a válogatottba

Augusztus legjobbjai részletei…

Még langyos a víz, de nem a legelején kell forrnia

Túlestünk az első fordulón és hát láttunk már ennél jobb meccset. A szurkolók pesszimistább része veszélyt szimatol, de szerintem egy meccs után ne hamarkodjuk el a következtetések levonását.

Az első meccsen fej-fej mellett haladt a Kecskemét és a Fehérvár (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Még langyos a víz, de nem a legelején kell forrnia részletei…

Mire számíthatunk a csapattól a következő szezonban?

Mivel a riválisok erejét jelenleg még nehéz megbecsülni, ezért a kérdésre a legegyszerűbb válasz az lenne, hogy „nem tudjuk”. Nem szeretném azonban a blog történetének legrövidebb bejegyzését publikálni, ráadásul van, amivel kapcsolatban legalább sejtésünk lehet.

Csendesebbnek tűnt eddig az átigazolási időszak Kecskeméten, de az érkezőktől sokat vár a stáb (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Mire számíthatunk a csapattól a következő szezonban? részletei…

A tavalyi szezon transzferei kevésbé voltak extrák, mint egy évvel ezelőtt, de idén is akadtak jó fogások

Tavaly a mindenki által kiesőnek tippelt Kecskemét olyan jól tudott igazolni, hogy végül olyan keret alakult ki, amely a második helyig menetelt. Idén a sokak által kiesőnek tippelt Kecskemét már nem tudott sok olyat húzni az átigazolási szezonban, amely ligaszinten kiemelkedő lett volna, de a felsőház így is meglett. Ebben a posztban az átigazolásainkkal foglalkozunk.

Pálinkás Gergő kifejezetten kellemes meglepetés volt ebben a szezonban, de tartósan nem tudta magát a kezdőbe verekedni (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

A tavalyi szezon transzferei kevésbé voltak extrák, mint egy évvel ezelőtt, de idén is akadtak jó fogások részletei…

Kik lettek a 2023/2024-es szezon legjobbjai szerintetek (és szerintünk)?

A csapat ebben az idényben is teljesítette a célt, bennmaradtunk, sőt az utolsó hónap kifejezetten jó eredményeinek hála a felsőházat is megcsípte Szabó István csapata. De lássuk kiket láttatok a szezon legjobbjainak?

Belényesi Csaba lett a szezon legjobb játékosa a szurkolók szerint

Kik lettek a 2023/2024-es szezon legjobbjai szerintetek (és szerintünk)? részletei…