Ahogy egy válogatott játékostól el lehet várni

Bár az eredmény nem nevezhető lehengerlőnek, a KTE mégis viszonylag magabiztos játékkal jutott túl a Soroksáron a Magyar Kupában. A szavazás győztesétől pontosan ezt várjuk: hogy az olyan meccseken, amikor bár dominálunk, de csak nem akar áttörni a gát, akkor villanjon egyet. A dobogón ezúttal is láthattunk holtversenyt, de most a második helyen.

Horváth Krisztofer úgy lőtt gólt és adott gólpasszt, hogy igazén nem is játszott jól

Ahogy egy válogatott játékostól el lehet várni részletei…

Lefejelni Napóleont

Azt mindenki tudja, hogy Napóleon alacsony volt. Nyilván az volt, hiszen még komplexust is neveztek el róla. Csak hát azokról a dolgokról, amiket mindenki tud, gyakran kiderül, hogy nem teljesen úgy vannak, ahogy tudjuk. Napóleon a maga korában nem számított kifejezetten alacsonynak. Mindenféle mértékegység átváltási problémák okozhatják a tévedést, na meg a brit propaganda, aminek nyilván azt volt az érdeke, hogy a császár minél kevésbé tűnjön fenyegetőnek. A magyar bajnokság Napóleonja a Fehérvár. Mind tudjuk, hogy gyengék, épphogy bennmaradtak, hogy az első két meccsüket elveszítették, hogy nincs pénz, paripa, fegyver. Csakhogy ez a Fehérvár még így is bőven tartalmaz minőséget. A vasárnap kérdése az lesz, hogy képesek leszünk-e lefejelni Napóleont akkor is, ha eléállva kiderül, hogy nem is biztos, hogy annyira alacsony, mint távolról tűnt.

Reméljük, hogy a magához képest nagyon mélyen levő Fehérvárt nem a KTE kezdi talpra segíteni (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Lefejelni Napóleont részletei…

A 2022/2023-as idény legjobbjai szerintetek (és szerintünk)

Rengetegen szavaztatok a szezon legjobbjait kereső voksolásunkon, amit a Kecskeméti TE-vel közösen szerveztünk, de hát miért is ne szavaztatok volna egy ilyen idény után. Ezüstérem, legkevesebb vereség, legkevesebb kapott gól, újra van a magyar válogatottban KTE-játékos, mienk a gólpasszkirály és a szezon edzője… Folytathatnánk, de inkább folytassátok ti: lássuk hogyan szavaztatok!

A szurkolók szavazatai alapján az idény legjobb játékosa Szuho lett

A 2022/2023-as idény legjobbjai szerintetek (és szerintünk) részletei…

Jópár szó a tavalyi szezon transzfereiről és valamivel kevesebb az ideiekről

Mielőtt végleg ráfordulnánk az előttünk álló idényre, maradt még két téma, amivel készültünk nektek: ezúttal a tavalyi igazolásainkat értékeljük és némileg előretekintünk a nyári átigazolási ablakra is, majd a hét második felében eredményt hirdetünk a szezon legjobbjairól szóló szavazásunk kapcsán. Vágjunk is bele, beszéljünk azokról, akik a most véget ért szezonban érkeztek Kecskemétre!

Banó-Szabó Bence a szezon egyik nagy fogása volt a KTE-nél, ám szerencsére nem az egyetlen jó igazolás (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Jópár szó a tavalyi szezon transzfereiről és valamivel kevesebb az ideiekről részletei…

„BUMM!” – mondta Barna lába. Megint.

A Ferencvárost legyőzni mindig nagy dolog. A Ferencvárost úgy legyőzni, hogy gyakorlatilag megfojtja a csapat a bajnok játékát és a játékelemek többségében vita nélkül múlja felül Csercseszov csapatát, pedig hatalmas dolog. A meccsen szinte nem is volt nálunk gyenge teljesítmény, a szavazás győztese mégis magabiztosan nyert, ahogyan a második helyezettet sem fenyegette senki és valójában a harmadik helyre is kényelmes előnnyel érkezett meg a bronzérmesünk. Mögötte viszont komoly tömörülés alakult ki.

Tóth Barna elképesztően hasznos játék mellett gólt és gólpasszt jegyzett a Fradi ellen

„BUMM!” – mondta Barna lába. Megint. részletei…

A mi kutyánk kölyke

Fájó pont a hazai vereség a Paks ellen, egész pontosan fájó a pontok hiánya. Ettől még pánikba nem kell esni, négy meccs van hátra a jelenleg legfőbb üldözőnek számító tolnaiak pedig még két közvetlen riválissal is találkoznak, de azért látni kell, hogy a mi sorsolásunkban is felüti a fejét egy menekülő Honvéd és egy Fradi is (na meg az addigra vélhetően tét nélkül küzdő Újpest és Várda). Borzasztóan felemás meccset játszottunk az atomváros ellen: a második félidő ugyan nem sok örömöt tartogatott, az elsőben viszont több jó teljesítmény is adódott kecskeméti oldalon. A legjobbnak ítélt játékos megnyugtató előnnyel nyerte a szavazást, de nem csak ő, hanem a második és harmadik helyezett is olyan ember lett, akiket talán kevesebbet emlegetünk a kelleténél.

Szalai Gábor egész hónapban jó teljesítményt mutatott, most pedig gyorsan szerezte meg második NB1-es gólját.

A mi kutyánk kölyke részletei…

Fontosabb a defenzív átigazolási szezon, mint az offenzív

Az idei szezonban igazán hosszúra nyúlik a téli szünet a katari világbajnokságnak köszönhetően, hónapokig kell nélkülöznünk a KTE-t. Ilyenkor a szurkoló minden kis hírmorzsába belekapaszkodik, amely a csapatához kötheti, szinte éhezik az átigazolási pletykákra. A kecskeméti vezetőség azonban azt a politikát folytatja, hogy csak véglegesített transzferekről, konkrétumokról számol be, ami bár a szurkolói étvágyat cseppet sem enyhíti, mégis abszolút érthető irányvonal. Ennek viszont az a következménye, hogy szinte halljuk, ahogyan a tücsök ciripel, egy kivételtől eltekintve néma csend honol a Kecskeméti TE háza táján. De vajon minek örülnénk, milyen erősítésekre lehetne szüksége a csapatnak? Kik távozhatnak? Mire van egyáltalán lehetőségünk?

Pár napja még ez volt a KTE kerete. Azóta Szabó Leviről már tudjuk, hogy vissza kell térnie a Fehérvárhoz (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Fontosabb a defenzív átigazolási szezon, mint az offenzív részletei…

Nem fékezünk senki kedvéért

A Vasas ellen mutattunk remek támadójátékot és remek védekezést is, ezt a kettőt pedig igazságosan elosztottuk a két félidőre. Bár nagyjából 20 percre visszahoztuk a fővárosiakat a meccsbe, kellett a végén egy kicsit izgulni is, de végső soron teljesen megérdemelten nyert a Kecskemét Angyalföldön és továbbra sem találja a fékpedált (ahogyan a címben említett és az Űrgolyhók című klasszikus filmben látott szöveg is mutatja).

Újabb meccs ért véget kecskeméti örömmel (fotó: Sportphoto Press Media – Facebook)

Nem fékezünk senki kedvéért részletei…