Elkezdődött a bajnokság tavaszi felvonása, túl is estünk az első fordulón, van is véleményünk arról, hogy melyik csapat hova érhet oda.

Elkezdődött a bajnokság tavaszi felvonása, túl is estünk az első fordulón, van is véleményünk arról, hogy melyik csapat hova érhet oda.
Mivel a korábbi vasárnapi meccsen a Loki meglehetős magabiztossággal intézte el a Nyíregyházát, talán a vártnál is nagyobb nyomás volt a csapaton a ZTE ellen. A vereség totális leszakadást, a döntetlen pedig a meglevő, kevés bizakodásra okot adó helyzet konzerválását jelentette volna, a győzelem azonban nem csak mentális jutalommal kecsegtetett: abban a tudatban fogadtuk a Zetét, hogy ha nyerünk, akkor az ősz folyamán többször is leírt KTE már csak kettő pontra kerül a bennmaradást jelentő tízedik helytől. Minderre végül Pálinkás mondta rá az áment az utolsó pillanatokban.
Gyatra meccsen kapott újra lángra a bennmaradási remény részletei…
– „Úgy néz ki, hogy maradok itt, feladom
és újrakezdem. Egyszerűen, ahogy
a rovarok két ablaküveg között.”
(Bíró Krisztián : Duplaüveg)
Tovább nyújtottuk a veretlen sorozatunkat, ami így már négy meccs óta tart, de pontszámban megint csak egyetlen pontocska került a nevünk mellé. Utolsó helyen telelünk, ami szinte minden szezon előtti várakozást alulmúlt, de nem vagyunk lehetetlen távolságban a bennmaradástól, ami meg felülmúlja a bő egy hónappal ezelőtti várakozások egy jó részét. Ősszel voltak pontok, amikor már feladtuk és most sem ömlik be a fény az alagút végén, de azért akad valamennyi. Akkor most mi van?
Lassacskán megérkezünk a bajnokság feléhez, az pedig már nagyjából kialakult, hogy melyik csapat milyen célokért küzdhet. Érkezik az új erősorrend, lássuk, kit, hova várunk.
Elég hosszan ráadásul. Olyannyira, hogy a 40 napos böjt ehhez képest kutyaf…üle. 106 napot várt a csapat arra, hogy újra bajnoki meccsen nyerjen, ennek pedig ugyanúgy, ahogy az első győzelmünk alkalmával, most is az ETO itta meg ennek a levét.
Először dolgozhatott együtt két hetet Gera a csapattal, gyakorlatilag levezényelhetett egy mini edzőtábort a csapatnak. Volt ennek eredménye a Loki ellen? Volt, hiszen most már szereztünk egy pontot.
Ejha. Kiszaladt nem is egy, de két interjú is Dr. Kovács Andrással. Mondott érdekeseket, megnyugtatókat és sok olyat, ami szerintem a szurkolók egy részének nem volt tiszta.
Hiába sütött a nap, hiába volt kellemes idő, a Felcsút elleni mérkőzés élménye messze volt attól, amit jónak lehetne nevezni. Ennek pedig csak részben volt oka a vereség.
Jelen pillanatban talán nem ezen van a fókusz, történt elég esemény a KTE háza táján a válogatott szünetben, de fű alatt megérkezett az új erősorrendünk is. A listáink még Szabó István távozása és Gera Zoltán érkezése előtt alakultak ki, nem tudom, hogy az edzőváltás mennyiben változtatna a szerzőtársak tippjein, de legkésőbb a következő erősorrendben megtudjuk. Addig is itt van ez.