Remek drámai érzékkel az utolsó körre hagyta a KTE a döntést az ezüstérem sorsáról, ez pedig azt jelenti, hogy egy utolsó hazai rohamra össze kellene kaparni az energiákat. Ha sikeres lesz ez a roham, annak az áldozata a Kecskemétre látogató Kisvárda lesz, ha nem… az sem baj. Itt mi már csak nyerhetünk.
Két mérkőzés van hátra az NB1-es idényből és egyetlen apró pontocskát kell szereznünk az Újpest és a Kisvárda ellen. Bizakodhatunk, hiszen e két csapat közül egyik sem vert még el bennünket a szezonban, ráadásul mindkettejük ellen 4 pontot szereztünk (Újpest: 2-1, 2-2; Kisvárda: 3-3, 1-0). Két vereség után nyertünk végre, gyakorlatilag minden abba az irányba mutat, hogy a KTE megszerezheti az ezüstérmet a hétvégén. Épp ilyenkor kell a legjobban odafigyelni.
1 pontra van szükség, de biztosak lehetünk benne, hogy nem arra fogunk játszani részletei…
Az elmúlt két meccsünk játékvezetői ítéletek szempontjából sem alakult a legjobban, de köszönjük szépen, jóllaktunk, nem kérünk több olyan bíráskodást, ami elvonja a figyelmet a mérkőzésről. Szeretnénk egy olyan meccset játszani, ahol a végén csak arról van szó, hogy ki volt a jobb és nincs ott az a sok „ha”. Tehát most, hogy magunk mögött hagytuk a Paks és a Honvéd elleni vereségek általi gödröt, gödröcskét, ideje előre tekinteni és keményen beleállni a Ferencváros elleni meccsbe. Mert magunk mögött hagytuk a gödröt, ugye?
Azzal, hogy a csapat botlott a Paks ellen, a visszapillantóban látható pont elkezdett közeledni. Bár még mindig több, mint egy meccsnyi az előnyünk, a feladat ennek ellenére adott: nyerni kell a Honvéd ellen, ellenkező esetben nagyon felforrósodhat a talaj a lábunk alatt.
Csak most tudok írni a péntek esti mérkőzésről egy boszniai utazás okán, így viszont volt ideje leülepedni az élménynek (és az agyvérzésnek), amit a meccstől kaptam. Mielőtt beszámolót írok, újra meg szoktam nézni a meccseket, jegyzetelek magamnak, elemezgetek kicsit, mostanra viszont már eltelt annyi idő, hogy ehelyett inkább csak impressziókat, gondolatokat fogok halomba dobálni. Bár a meccset újranéztem, így nekem sem kell megint mélyen megmártóznom a második félidő sorra érkező rossz élményeiben.
Erőtől duzzad a csapat és három meccs távolságából már kijelenthetjük, hogy remekül reagált a Mezőkövesd elleni vereségre Szabó István együttese. Ma azonban jön a hajrá egyik legfontosabb meccse, amikor a visszapillantóban jelenleg még kis pontnak tűnő Paks látogat a Széktóiba. Az a Paks, amely Bognár György irányításával szárnyra kapott, de csak abban az esetben teheti ki az indexet az előzéshez, ha le tudja győzni a KTE-t.
Előzetesen mindenki fordított szereposztást várt és ebbe a mindenkibe – ha a szívünkre/szívetekre tesszük/teszitek a kezeteket – mi is, ti is beletartozunk. A szezon előtt a Fehérvárt a Fradi kihívójának tekintette a közvélemény, míg a Kecskemétet a többség biztos kiesőnek, a kisebbség a kiesés elől menekülő csapatnak jósolta. Ehhez képest a Kecskemét úgy győzte le a Vidit Székesfehérváron, hogy gyakorlatilag egy percig sem volt kétséges a meccs kimenetele, és továbbra is közelebb vagyunk az első helyhez, mint a harmadikhoz. Olyan ez a KTE ebben az idényben, mint egy gladiátor, aki bár minden alkalommal üdvözli az uralkodót („Üdvözlégy Caesar, a halálba menők köszöntenek!”), mégis minden alkalommal pimasz mosollyal kerüli ki a végzetet.
Ráfordultunk a szezon legöldöklőbb részére és valahol egészen hihetetlen, hogy az év végi tolakodást a KTE-nek nem az alsóházban kell végeznie, a kiesést elkerülendő, hanem a nemzetközi szereplés kivívása érdekében. Sőt, valójában jelen pillanatban még tolakodnia sem kell, azonban ha becsúszna pár rosszabb eredmény, akkor újra szorongató lehetne az üldözők jelenléte. Ez a kényelmi helyzet akár jól is jöhet a Fehérvár ellen, az elmúlt hetekhez hasonlóan felszabadultan játszhat a csapat. A Vidi ráadásul nem most éli legjobb napjait, ám a medve attól medve marad, hogy beteg. Vigyázni kell vele.
A dobogóért folyó küzdelem a KTE, a Paks és a DVSC számára is komoly harcokat tartogat még (ide sorolhatjuk esetleg a Puskás Akadémiát és a felsorolt csapatok összeomlása esetén a Kisvárdát, de ehhez már nagy jóindulat kellene). A bajnokság ezen szakaszában a kiesés menekülő csapatok már hasonlóan nagy veszélyt rejtenek magukban, mint az élcsapatok. A Debrecennel már nem játszunk, a Pakssal azonban még igen (a Paks és a Loki is játszanak majd egymással), ez utóbbi pedig a dobogó megtartása szempontjából elég fontos meccs is lehet. Addig azonban várnak még a csapatra megszerzendő pontok, szombaton éppen a Zalaegerszeg ellen.
Talán furcsa ezt állítani egy Felcsút elleni meccset követően úgy, hogy az újonc játékára gondolunk és nem az ország egyik legértékesebb csapatának szereplésére. Ugyanakkor mégis ez történt. A KTE-től már egy ideje nem lehet elvitatni, hogy megérdemelten áll nagyjából 8 hónapja dobogón, de ezúttal olyan teljesítménnyel rukkoltak elő Szabó Istvánék, amivel könnyen lehet, hogy le is szakították a Puskás Akadémiát a dobogóért való versenyről.
