Mivel a riválisok erejét jelenleg még nehéz megbecsülni, ezért a kérdésre a legegyszerűbb válasz az lenne, hogy „nem tudjuk”. Nem szeretném azonban a blog történetének legrövidebb bejegyzését publikálni, ráadásul van, amivel kapcsolatban legalább sejtésünk lehet.
Csendesebbnek tűnt eddig az átigazolási időszak Kecskeméten, de az érkezőktől sokat vár a stáb (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Győzelemmel és felsőházzal búcsúztattuk az évet, a meccs legjobbja pedig ugyanaz a játékos lett, aki az előző szezon utolsó találkozóján is a legjobb lett. Ez pedig nem kis dolog, mert emberünk hosszú idő után jutott el újra erre a csúcsra. A második helyen az idényünket keretbe foglaló csatár, a harmadikon pedig az elnyűhetetlen vasember végzett.
Nikitscher Tomi hosszú időt volt kénytelen kihagyni, de a szezon végére nem csak visszatért, de sokszor jól is játszott.
Az utolsó meccsünk előtt úgy tűnt, hogy már mindenre választ kapott, aki követi a magyar futballt. Tudtuk, hogy ki a bajnok, tudtuk, hogy kik a kiesők és addigra már az is kiderült, hogy kik végeznek a dobogón és a negyedik helyen. Kit érdekel, hogy ki lesz a hatodik? Hát minket érdekelt.
A KTE idei lehetőségeihez képest talán idén is felülteljesített (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
A vártnál simábban alakult az Újpest elleni meccsünk, A bennmaradás korábbi bebiztosítása után a szezon végére előbb a védekezés, majd ezen a meccsen a támadójáték is elkezdett összeállni, így ha a ZTE ellen nem omlunk össze, pozitív lehet a szezon vége. Az Újpest ellen sokan teljesítettek jól, a szurkolók szerint a legjobb az első NB1-es szezonjában korlátozott játéklehetőséggel is 6 bajnoki gólig jutó csatár lett, a második helyre a KTE legmagasabbra taksált játékosa futott be, a dobogó alsó foka pedig a középpálya visszatérőjéé, aki lassacskán formába is lendül.
Pálinkás Gergő először szerzett két gólt az NB1-ben
Őszintén szólva ez nem néz ki jól. Nem a Loki elleni vereség, mert Debrecenben bőven ki lehet kapni anélkül, hogy az ember rosszul érezné magát tőle. Én sokkal inkább arra gondolok, hogy ezzel már öt meccse tart a nyeretlen szériánk (ebben benne van a kupakiesés is), ami messze van a dicsőségestől. Ősszel volt már ilyen sorozatunk szeptember vége és október vége közt, de a hatodikat nem tettük mellé. Most is meg kellene kezdeni a talpra állást.
Küzd, igyekszik a csapat, de az eredmények az elmúlt időszakban nem jönnek (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Mielőtt végleg ráfordulnánk az előttünk álló idényre, maradt még két téma, amivel készültünk nektek: ezúttal a tavalyi igazolásainkat értékeljük és némileg előretekintünk a nyári átigazolási ablakra is, majd a hét második felében eredményt hirdetünk a szezon legjobbjairól szóló szavazásunk kapcsán. Vágjunk is bele, beszéljünk azokról, akik a most véget ért szezonban érkeztek Kecskemétre!
Banó-Szabó Bence a szezon egyik nagy fogása volt a KTE-nél, ám szerencsére nem az egyetlen jó igazolás (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Véget ért a bajnokság, utoljára szavaztátok meg a meccs legjobbjait a KTE-ből. Erre a szezonra legalábbis. Az utolsó körben a győztes az a kiegészítő ember lett, aki ki tudja meddig lesz kiegészítő, a második helyre a legjobb gólszerzőnk, a harmadikra pedig a gólpasszkirályunk érkezett meg.
Nikitscher Tamás eddig csendben tette a dolgát, de a szezon végére az egyik leghasznosabb játékosunkká nőtte ki magát
A város jelmondata remekül írja le a csapat elmúlt 10 évét, mert ebben az időszakban magasságból és mélységből is jutott a KTE-nek bőven. Ha pedig csak a szezonunkat nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy a múlt heti Újpest elleni meccsünk volt a mélység, amely hálistennek nem rettentette Szabó István csapatát.
Sorozatban harmadszor szerzett ezüstérmet a csapat, ezúttal az NB1-ben (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Valamiért a Honvéd elleni idegenbeli meccseink gyatrább futballélményt hoztak, mint amihez hozzászokott a kecskeméti szurkoló idén. Ősszel egy igen gyenge 0-0-át játszottunk és nem hittük volna, hogy ha máshogy nem, hát eredményben visszasírhatjuk azt a meccset, miután ezúttal a Honvéd szerzett egy gólt és megnyerte a meccset. De ki volt az a három játékos, akiket a legjobbnak láttak a szurkolók?
Belényesi Csaba az olyan meccseken is ki tud emelkedni a mezőnyből, amikor a csapat nincs csúcsformában
A kérdés jogos, mert a Paks elleni vereség után ezúttal a Honvéd is megszúrt minket, ilyesmire pedig még nem volt példa ebben a szezonban. Arra sem, hogy a Honvéd elverje a KTE-t és arra sem, hogy egymás után kétszer kikapjunk.
Remélhetőleg Katona Bálint esése nem szimbolizálja a KTE szezonbefejezését (fotó. Kecskeméti TE – Facebook)