Elkezdődött a bajnokság tavaszi felvonása, túl is estünk az első fordulón, van is véleményünk arról, hogy melyik csapat hova érhet oda.

Elkezdődött a bajnokság tavaszi felvonása, túl is estünk az első fordulón, van is véleményünk arról, hogy melyik csapat hova érhet oda.
Lassacskán megérkezünk a bajnokság feléhez, az pedig már nagyjából kialakult, hogy melyik csapat milyen célokért küzdhet. Érkezik az új erősorrend, lássuk, kit, hova várunk.
Tanácstalanul ülök a képernyő előtt, mert nem tudom, hogy kezdjek hozzá ehhez a bejegyzéshez. A Fradi elleni meccs ugyanis egyszerre volt alkalmas arra, hogy ne változzon semmi és arra is, hogy fordulópont legyen. Ha más tekintetben nem is, akkor a hozzáállásomban.
Jelen pillanatban talán nem ezen van a fókusz, történt elég esemény a KTE háza táján a válogatott szünetben, de fű alatt megérkezett az új erősorrendünk is. A listáink még Szabó István távozása és Gera Zoltán érkezése előtt alakultak ki, nem tudom, hogy az edzőváltás mennyiben változtatna a szerzőtársak tippjein, de legkésőbb a következő erősorrendben megtudjuk. Addig is itt van ez.
Újra itt van az erősorrendünk, magabiztosságunk fénye egy cseppet sem csorbult, így nem vagyunk restek ezúttal is jósolni. A legutóbbi alkalomhoz képest átalakult az általunk várt dobogó és a kiesők személyében is másképp gondolkodunk egy cseppet, mint korábban.
A nyitóforduló 0-0-ja után a bajnok otthonában szűk, 0-1-es vereséget szenvedtünk. Mondhatjuk, hogy aggasztó az első két meccs gólínsége, de tekinthetünk rájuk úgy is, hogy kifejezetten masszívnak tűntünk két nemzetközi kupában is induló ellenféllel szemben. Minden attól függ, hogy honnan nézzük, és mivel még nagyon a szezon elején járunk, mindenki szabadon kialakíthatja a narratíváját.
Pár nap és kezdődik a szezon. Ilyenkor mindenki biztosan tudja, hogy ki lesz bajnok (ez talán nem nagy varázslat), hogy ki esik ki, hogy a saját csapata hogy fog szerepelni. Aztán persze legtöbbször nem így alakulnak a dolgok. Ez viszont nem tántorít el bennünket attól, hogy idén is jósolgassunk.
Lassacskán elérünk a szezon végéhez, amit mindennél jobban jelez, hogy az utolsó erősorrendünk következik. Érdekes visszatekinteni, hogy mennyiben változott a legelsőhöz képest: a Fradit, a ZTE-t és a Mezőkövesdet most is ugyanoda várjuk, mint a bajnokság előtt, de meglepett bennünket például a Fehérvár, míg a KTE-t és az Újpestet a szezon előtt a felsőházba vártuk, azonban mostanra már alsóházat vizionálunk az esetü(n)kben.
Az utolsó előtti erősorrendünk következik, ami egyben azt is jelenti, hogy igen közel a bajnokság vége. Matematikailag még nincsenek eldőlt kérdések, de vannak csapatok, akiknek nagyon úgy tűnik, hogy meg van írva a sorsa. A kulcspozíciókban nem változtattunk a véleményünkön, a középmezőnyben volt mozgolódás. Két csapat nagyot ugrott előre, egy harmadik pedig jócskán visszacsúszott, de nem csak az ő helyük változott.
Öles léptekkel haladunk a bajnokság hajrája felé, a Lila Köd pedig megint úgy csinál, mintha a jövőbe látna. Boszorkánykonyhánkban elkészült a legújabb erősorrend, de mindenkit óva intünk attól, hogy heveny tippmixelésbe kezdjen erre alapozva, mert amit mi csinálunk nem más, mint vajákolás. A legutóbbi vajákolásunkhoz képest most nem sok új ötletünk volt, kevés helyen változtattunk, ahol pedig igen, talán ott sem teljesen indokoltan.