Ha valahol nem bíznak benned, így kell rá választ adni

Nagyon nehéz visszafogottan reagálni a csapat teljesítményére és a Debrecen elleni győzelmet követően önuralmat kíván, hogy az ember ne dédelgessen érmes álmokat. Ugyanakkor egy kellemes körbeverés-cunami esetén a 9 hátralevő meccs alatt még bőven lecsúszhat a KTE a dobogóról, akár a 7 pontos előny dacára is. Más kérdés, hogy egy olyan csapat esetében, amely 2023-ban még veretlen és utoljára több, mint egy évvel ezelőtt fordult elő vele, hogy egymást követő két meccset is elveszítsen (2022. februárjában egymás után kikaptunk a Diósgyőrtől, Csákvártól és Vasastól), nehéz elképzelni, hogy a formája a pincébe szakadjon le. A Loki ellen például hátrányból sikerült nyerni, a győztes gól szerzője pedig be is söpörte a szurkolók szavazatainak nagy részét. Mögötte a második és a harmadik helyen pedig két olyan játékos végzett, akiknek a neve nem meglepetés az ilyen listákon.

Horváth Krisztofer beállt, gólt szereztünk, majd kicsivel később ő maga lőtte meg a győztes gólt.

Ha valahol nem bíznak benned, így kell rá választ adni részletei…

Kényelmes helyzetet teremtettünk

A Loki legyőzésével egyetlen pont híján ugyanolyan távol (közel) vagyunk az első helytől, mint attól, hogy lemaradjunk a dobogóról. Persze ettől még nem váltunk a Fradi kihívójává (ezt elvárni egészen extrém hozzáállás lenne), ráadásul alulról azért elég sokan ostromolnak majd bennünket a hátralevő 9 fordulóban, de kár lenne tagadni, hogy meglehetősen komfortossá vált a miliő a második helyen.

Ferenczi János és Vágó Levente összevetésében még úgy is utóbbi teljesített jobban, hogy a gólnál nagyot hibázott (fotó: dvsc.hu)

Kényelmes helyzetet teremtettünk részletei…

Azért játszunk, hogy ne sűrűsödjön be a mezőny

Márciusban eddig 100%-os teljesítményt nyújt a Kecskemét, hiszen elvertük a Kisvárdát és a Vasast is. Ahhoz viszont, hogy ez így is maradjon egy igen komoly akadályt kell leküzdenie a KTE-nek: bravúrgyőzelmet kell hozni Debrecenben. Bravúr lenne a győzelem, egyrészt a Loki formáját, másrészt a két csapat debreceni mérlegét tekintve is.

Ennél szinte biztosan nehezebb dolgunk lesz Debrecenben (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Azért játszunk, hogy ne sűrűsödjön be a mezőny részletei…

Lesz-e fordulópont ebből a meccsből?

Pingwin a múltkor értekezett róla, hogy 36 szerzett ponttal már – ha vékonyan is, de – bent lehet maradni. Ha nagyon leegyszerűsítjük ezt a számot, akkor azt látjuk, hogy általánosságban minden NB1-es csapat ellen kellene szereznünk nagyjából 3,3 pontot a három meccsen, amit ellenük játszunk. Ebből a szempontból az egy pont a Debrecen ellen abszolút vállalható eredmény, úgy meg pláne, ha hozzátesszük, hogy eddig két meccsen két pontot szereztünk ellenük (a Vasas ellen például már négy pontunk van, amivel túl is teljesítettük a penzumot). Mégis van az embernek rossz érzése a meccs után és nem csak amiatt, hogy kétgólos előny után sem tudtunk nyerni. 

Egy félidőn keresztül látványosan és veszélyesen támadott a Kecskemét, még Szabó Alextől is láttunk olyat, hogy szép cselekkel tör be a védelem mögé. (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Lesz-e fordulópont ebből a meccsből? részletei…

Kötelez-e az eddigi szereplés a győzelemre?

A DVSC elleni mérkőzésünkre merőben más hangulatban készülődhetünk, mint nyáron, amikor Debrecenbe kellett utazni. Akkor a Lokit úgy írtam le, mint egy olyan csapat, amely ugyan fogható, de nálunk – a kiesésre ítélt outsidernél – esélyesebb. Az volt a kérdés, hogy vajon a Vasas elleni idénynyitó után mutatunk-e valamit támadásban is. Ezzel szemben mára az a helyzet, hogy a Loki éppen egy ponttal a vonal fölött várja a meccset (bár meg kell jegyezni, hogy kimondottan szoros a hátsó régió, az ötödik és a tizenegyedik helyezett között csak három pont különbség van), mi pedig az egész szezonra tervezet pontjaink több, mint felét megszerezve olyan közel vagyunk a Fradihoz, hogy szagolhatjuk a kölnijét Csercseszovnak (ez persze a vesztett pontok tekintetében nem igaz, de sebaj). Kell-e elhinnünk emiatt, hogy egyértelmű esélyesei vagyunk a meccsnek? Szerintem nem, mert eddig nagyon jól állt a csapatnak, hogy minden meccsre úgy tekintett, mint ami még nincs lefutva, elég karakteridegen lenne tőlünk, ha most úgy gondolnánk, hogy kötelező a három pont. Mindezek ellenére, ha fogadnom kellene, magunkra tennék.

Zeke Márió a Loki ellen mutatkozott be a KTE-ben, mostanra pedig abszolút formába lendülve várja a meccset (fotó: DVSC – Facebook)

Kötelez-e az eddigi szereplés a győzelemre? részletei…

Nem kell a púder

Szabó István jó előre leszögezte, hogy pontért/pontokért érkezünk a Hajdúságba és ponttal is tértünk haza. Akkor meg mi a baj? Valójában semmi: egy lehetőségeit tekintve outsider újonc kemény, szervezett játékkal gyűjtögeti a pontokat. Nem vagyunk szépek, nem raknak bennünket a kirakatba, de a harcba nem is púdert kell vinni, hanem fegyvert. Ez a szezon pedig harc lesz, a mi fegyverünk pedig az, ha hamar egyértelművé tesszük, hogy nincs lefutott meccs. Ehhez persze olykor kell szerencse is, abból pedig kaptunk a Debrecen ellen.

Kemény és fizikális mérkőzésen sikerült pontot rabolni Debrecenből (fotó: DVSC – Facebook)

Nem kell a púder részletei…

Megjönnek-e a gólok is a harc mellé?

Ha van egy kis szerencsénk, végre valóban bemutatkozhatunk az NB1-ben, mert a Vasas elleni mérkőzés inkább csak a túlélésről szólt. Most azonban reménykedhetünk abban, hogy talán végre a támadójátékunkból is láthatunk majd valamit egy olyan Debrecen ellen, amely még nincs kész, de biztosan három ponttal számol ellenünk.

Ősszel megleptük a Debrecent a kupában. Egy másik Debrecent, egy másik KTE. (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Megjönnek-e a gólok is a harc mellé? részletei…