A harmadik forduló óta a Kisvárda és a Zalaegerszeg szerepelt legrosszabbul, de csak egyikük rontott a helyezésén a listánkon, míg a legnagyobb javulást az MTK könyvelhette el, miután háromszor nyert. Van két csapat, akik között jelenleg nem tudunk különbséget tenni.
Nem mondom, hogy a feje tetejére állt az erősorrendünk nem egészen három forduló elteltével, de egyes csapatok helye jelentősen változott. Ez elsősorban a középmezőnyre vonatkozik, mert a dobogón és a kieső zónában kevés kivétellel állandó maradt az összesített megérzésünk.
A KTE letörölte a rigai tasliból ottmaradt vért az orra alól és kiosztotta a maga pofonját a Várda ellen. Meggyőző játékkal, biztató teljesítményeket felmutatva gyűjtöttük be az első három pontunkat, a szurkolók azonban ennek ellenére is egyértelműen hallatták hangjukat, amikor a legjobbakról kérdeztük őket. A meccs legjobbja olyan játékos lett, aki tavaly megbújt a háttérben, erre az idényre azonban akár főszereplő is lehet, ha a stáb továbbra is ennyire bízik benne.
A Riga elleni kiesést követően kifejezetten fontos volt, hogy hogyan tudunk megérkezni a nélkülünk rajtoló bajnokságba, mert ha egy ilyen kiesés után az első bajnokink is rosszul sül el, az akár már egy negatív spirál kezdete is lehetett volna. A Kisvárda végül ideális ellenfélnek bizonyult, Szabó Istvánék pedig a második állomáson győzelemmel kapaszkodtak fel az NB1-es vonatra.
A szezon előtt minden szurkoló igyekszik jósolgatni, hogy mire lehet képes a csapata az idény során. Csak ugye ez a többi csapat teljesítményének is függvénye, így a riválisok eredményeire is igyekszik tippelni az egyszeri drukker. Így vagyunk ezzel mi is a Lila Ködnél.
Véget ért a bajnokság, utoljára szavaztátok meg a meccs legjobbjait a KTE-ből. Erre a szezonra legalábbis. Az utolsó körben a győztes az a kiegészítő ember lett, aki ki tudja meddig lesz kiegészítő, a második helyre a legjobb gólszerzőnk, a harmadikra pedig a gólpasszkirályunk érkezett meg.
Az év utolsó meccsén játszott nagyot az év egyik legkiegyensúlyozottabb játékosa részletei…
A város jelmondata remekül írja le a csapat elmúlt 10 évét, mert ebben az időszakban magasságból és mélységből is jutott a KTE-nek bőven. Ha pedig csak a szezonunkat nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy a múlt heti Újpest elleni meccsünk volt a mélység, amely hálistennek nem rettentette Szabó István csapatát.
Remek drámai érzékkel az utolsó körre hagyta a KTE a döntést az ezüstérem sorsáról, ez pedig azt jelenti, hogy egy utolsó hazai rohamra össze kellene kaparni az energiákat. Ha sikeres lesz ez a roham, annak az áldozata a Kecskemétre látogató Kisvárda lesz, ha nem… az sem baj. Itt mi már csak nyerhetünk.
Négy döntetlen után sikerült nyernünk Kisvárdán, ráadásul Szabó István is kezdi elhinni, hogy bennmaradunk. Tavasszal még nincs csapat, aki legyőzött volna bennünket és ez a masszív forma több mindennek is köszönhető. Sorolhatnánk itt a kiváló csapategységet, a háttérstáb remek munkáját, az edzői hozzáadott értéket, a nagyon stabil védekezést, de hibáznánk, ha nem említenénk meg annak az embernek a formáját, akiről eddig a tavasz szól. És aki szerintetek a Kisvárda elleni meccs legjobbja volt.
Mondjuk nem pontosan így fogalmazott, de utalt rá, új célokról beszélt. Nyilván a meccs előtti beharangozóban még arra hívtam fel a figyelmet, hogy a Kisvárda az egyik legjobb futballt játszó csapat Magyarországon, hogy aztán persze előrukkoljanak egy nagyon visszafogott játékkal. Ebben pedig a saját álmosságukon kívül bizony elég komoly szerepe volt a KTE védekezésének is.
