NB1-es erősorrend 2023-2024 #4

A tabella elejében és végében továbbra is biztosak vagyunk, de ha legutóbb azt mondtam, hogy két csapat között nem tudunk különbséget tenni, abból most lett három. Három olyan csapat is van, amelyiket a bajnokság megkezdése óta ugyanoda tippeljük, tehát nem változott róluk a véleményünk.

Talán nincs padlón a KTE, de a válogatott szünet igencsak jól jött a csapatnak (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

NB1-es erősorrend 2023-2024 #4 részletei…

NB1-es erősorrend 2023-2024 #3

A harmadik forduló óta a Kisvárda és a Zalaegerszeg szerepelt legrosszabbul, de csak egyikük rontott a helyezésén a listánkon, míg a legnagyobb javulást az MTK könyvelhette el, miután háromszor nyert. Van két csapat, akik között jelenleg nem tudunk különbséget tenni.

Bár nem maradtunk a padlón az MTK elleni vereséget követően, de a második három meccsünk nem sikerült kifejezetten jól (fotó: MTK Budapest – Facebook)

NB1-es erősorrend 2023-2024 #3 részletei…

NB1-es erősorrend 2023-2024 #2

Nem mondom, hogy a feje tetejére állt az erősorrendünk nem egészen három forduló elteltével, de egyes csapatok helye jelentősen változott. Ez elsősorban a középmezőnyre vonatkozik, mert a dobogón és a kieső zónában kevés kivétellel állandó maradt az összesített megérzésünk.

Nagyon rég nem láttunk olyan jó szezonkezdetet a KTE-től, mint idén, ennek ellenére továbbra is óvatosak vagyunk a csapattal (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

NB1-es erősorrend 2023-2024 #2 részletei…

Lehet, hogy megvan Szabó legújabb felfedezettje

A KTE  letörölte a rigai tasliból ottmaradt vért az orra alól és kiosztotta a maga pofonját a Várda ellen. Meggyőző játékkal, biztató teljesítményeket felmutatva gyűjtöttük be az első három pontunkat, a szurkolók azonban ennek ellenére is egyértelműen hallatták hangjukat, amikor a legjobbakról kérdeztük őket. A meccs legjobbja olyan játékos lett, aki tavaly megbújt a háttérben, erre az idényre azonban akár főszereplő is lehet, ha a stáb továbbra is ennyire bízik benne.

Lehet, hogy megvan Szabó legújabb felfedezettje részletei…

Ezúttal mi lőttünk gólt a végén

A Riga elleni kiesést követően kifejezetten fontos volt, hogy hogyan tudunk megérkezni a nélkülünk rajtoló bajnokságba, mert ha egy ilyen kiesés után az első bajnokink is rosszul sül el, az akár már egy negatív spirál kezdete is lehetett volna. A Kisvárda végül ideális ellenfélnek bizonyult, Szabó Istvánék pedig a második állomáson győzelemmel kapaszkodtak fel az NB1-es vonatra.

Szalai Gábor révén ezúttal az utolsó percben nem kaptunk, hanem rútunk gólt (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Ezúttal mi lőttünk gólt a végén részletei…

NB1-es erősorrend 2023-2024 #1

A szezon előtt minden szurkoló igyekszik jósolgatni, hogy mire lehet képes a csapata az idény során. Csak ugye ez a többi csapat teljesítményének is függvénye, így a riválisok eredményeire is igyekszik tippelni az egyszeri drukker. Így vagyunk ezzel mi is a Lila Ködnél.

Könnyen lehet, hogy ugyanilyen erős szezonra nem számíthatunk, mindenesetre a szezon előtt még szabadon lehet álmodozni (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

NB1-es erősorrend 2023-2024 #1 részletei…

Az év utolsó meccsén játszott nagyot az év egyik legkiegyensúlyozottabb játékosa

Véget ért a bajnokság, utoljára szavaztátok meg a meccs legjobbjait a KTE-ből. Erre a szezonra legalábbis. Az utolsó körben a győztes az a kiegészítő ember lett, aki ki tudja meddig lesz kiegészítő, a második helyre a legjobb gólszerzőnk, a harmadikra pedig a gólpasszkirályunk érkezett meg.

Nikitscher Tamás eddig csendben tette a dolgát, de a szezon végére az egyik leghasznosabb játékosunkká nőtte ki magát

Az év utolsó meccsén játszott nagyot az év egyik legkiegyensúlyozottabb játékosa részletei…

Sem magasság, sem mélység nem rettent

A város jelmondata remekül írja le a csapat elmúlt 10 évét, mert ebben az időszakban magasságból és mélységből is jutott a KTE-nek bőven. Ha pedig csak a szezonunkat nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy a múlt heti Újpest elleni meccsünk volt a mélység, amely hálistennek nem rettentette Szabó István csapatát. 

Sorozatban harmadszor szerzett ezüstérmet a csapat, ezúttal az NB1-ben (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Sem magasság, sem mélység nem rettent részletei…

Akkor jöjjön az a döntő!

Remek drámai érzékkel az utolsó körre hagyta a KTE a döntést az ezüstérem sorsáról, ez pedig azt jelenti, hogy egy utolsó hazai rohamra össze kellene kaparni az energiákat. Ha sikeres lesz ez a roham, annak az áldozata a Kecskemétre látogató Kisvárda lesz, ha nem… az sem baj. Itt mi már csak nyerhetünk.

Katona Bálint mindkét meccsen gólt szerzett a Várda ellen, de könnyen lehet, hogy az utolsó fordulóban nem kap helyet a kezdőben (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Akkor jöjjön az a döntő! részletei…

Olyan tempóval nyitotta a tavaszt, hogy ha a KTE-ről kezdesz beszélni, nem tudod nem megemlíteni őt is

Négy döntetlen után sikerült nyernünk Kisvárdán, ráadásul Szabó István is kezdi elhinni, hogy bennmaradunk. Tavasszal még nincs csapat, aki legyőzött volna bennünket és ez a masszív forma több mindennek is köszönhető. Sorolhatnánk itt a kiváló csapategységet, a háttérstáb remek munkáját, az edzői hozzáadott értéket, a nagyon stabil védekezést, de hibáznánk, ha nem említenénk meg annak az embernek a formáját, akiről eddig a tavasz szól. És aki szerintetek a Kisvárda elleni meccs legjobbja volt.

Szuhodovszki Soma itt éppen bal külsővel pörget el egy passzt a védő mellett. Hasznosan és olykor kifejezetten látványosan játszik.

Olyan tempóval nyitotta a tavaszt, hogy ha a KTE-ről kezdesz beszélni, nem tudod nem megemlíteni őt is részletei…