Akkor jöjjön az a döntő!

Remek drámai érzékkel az utolsó körre hagyta a KTE a döntést az ezüstérem sorsáról, ez pedig azt jelenti, hogy egy utolsó hazai rohamra össze kellene kaparni az energiákat. Ha sikeres lesz ez a roham, annak az áldozata a Kecskemétre látogató Kisvárda lesz, ha nem… az sem baj. Itt mi már csak nyerhetünk.

Katona Bálint mindkét meccsen gólt szerzett a Várda ellen, de könnyen lehet, hogy az utolsó fordulóban nem kap helyet a kezdőben (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Az NB1 utolsó fordulójára is maradtak még nyitott kérdések (például, hogy jövőre a Honvéd vagy a Videoton mondhatja magát elsőosztályú csapatnak), de ezek közül a KTE-t az ezüstérem kérdésköre érinti. A képlet a következő: ha pontot szerzünk, megvan az ezüst. Ha elver minket a Kisvárda, akkor szombaton izgulnunk kell azért, hogy az Újpest Debrecenben is olyan hatékonyan futballozzon, mint ellenünk és legalább egy pontot szerezzen Nagyerdőben. Innen nézve pofonegyszerű a feladat, nem szabad kikapni. Nem is bonyolult, ugye? Viszont annál több izgalmat hordoz magában.

Statisztikák

Azt mindenesetre meg kell jegyeznünk, hogy a KTE formája az idényvégére vesztett a fényéből, az elmúlt 5 meccsből háromszor is kikaptunk. Ha azonban csak a hazai eredményeket nézzük, akkor a második legjobb a csapat, ugyanakkor a sorminta alapján most vereség jönne. Ami miatt ezt nehéz elképzelni az a Kisvárda idegenbeli teljesítménye, hiszen Kruscsicsék (az elmúlt két hazai győzelem ellenére) idegenben az elmúlt 5 meccsükön nem tudtak nyerni (3 döntetlen, 2 vereség), ráadásul utóbbi két meccsüket elvesztették távol otthontól. Az idegenbeli meccseiknek csak nagyjából negyedét tudták megnyerni (27%) és ezeken a meccseken átlagosan 1,87 gólt kaptak. Mi a Széktóiban nagyjából ugyanennyit lövünk (1,88), emellé pedig csak 1 gól körül kapunk (1,06) meccsenként, ezek alapján pedig bizakodhatunk a győzelemben is.

Összeállítások

Szabó István biztosan nélkülözni lesz kénytelen az egyaránt eltiltott Vágó és Rjaskó játékát, az pedig továbbra is kérdéses, hogy a sérültek/betegek milyen állapotban vannak. Azt gondolom, hogy más hiányzónk nem lesz, így Zeke is visszatér a megszokott védelembe, és Horváth is a támadósorba, míg Vágó helyét Meszhi vagy Nikitscher veheti át, én az utóbbira számítok. A Kisvárdánál is akad majd eltiltott, mert Karabeljov és Leoni is kisárgázta magát, a helyüket valószínűleg Ötvös és Alics veszik majd át. A kapuban az elmúlt két meccsen védő Petkovicsra számítok, elől pedig azt hiszem, visszakerül a csapatba Camaj.

Kulcsemberek

Tekintve, hogy az Újpest ellen nagyon akadozott a támadójáték, kiemelhetném Tóth Barna szerepét, de mivel számunkra már az egy pont is elég az üdvösséghez, igazán fontos lehet, hogy a védelem hogy áll a lábán, mivel nagyon nem lenne jó hátrányból játszani. Ebben a fénytörésben pedig nagyon felértékelődhet Belényesi Csaba játéka. Az Újpest ellen ő is bizonytalankodott, de a szezon utolsó meccsére kell egy utolsó gázfröccs tőle is. A vendégeknél úgy tűnik, hogy Leoni személyében megtalálta az emberét a bal oldalra Kruscsics, azonban a brazil öt sárga lapja miatt kihagyja a kecskeméti csörtét. A helyére Enes Alics érkezhet, akinek nem csak támadásban kellene pótolni az elmúlt két meccsen két gólt szerző Leonit, de védekezésben is. Márpedig a Kecskemét szereti túltölteni a széleket (bal oldalon Horváth, Zeke, akár Szalai is megjelenhet, Alics oldalán pedig Nagy Krisztián és Banó-Szabó mellett Szabó Alex is feltűnik olykor), hogy háromszögeket kialakítva próbáljon kombinálni. Ha pedig ezzel Alics nem tud megbirkózni, akkor nagy bajban találhatja magát a Várda.

Bár többekhez hasonlóan Belényesi Csaba sem élete meccsét játszotta az Újpest ellen, most egy utolsó nagy csatára indulhat a Széktóiban (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Amire érdemes figyelni

Mindenre. Ez a szezon utolsó meccse, ráadásul hazai pályán, a lefújáskor pedig a KTE eléri története legjobb eredményét. Nem mondom, hogy nem számít, hogy ez az eredmény a második vagy a harmadik hely, mert nem mindegy, de összességében arról van szó, hogy a péntek mindképp történelmi nap lesz. Tehát azok, akiknek lesz szerencséje élőben megtekinteni a meccset figyeljenek mindenre, szívják be maguk körül a hangulatot, szurkoljanak, ahogy a csövön kifér, mert visszatekintve ez egy szép nap lesz. Ha meg nyerünk (vagy pontot szerzünk), akkor pláne. Élvezzük együtt ebben a szezonban még egyszer utoljára annak a csapatnak a játékát, akik miatt ma Magyarországon valószínűleg KTE-drukkernek a legjobb lenni.

Ahogy az AfroDZAQM is megénekli: „Kezekben hideg sör, szemekben ég a láng, minden torokból szóljon, hogy Hajrá Lilák!” (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Edzők

Nem hiszem, hogy eleget dicsértük ebben a szezonban itt a blogon Szabó Istvánt. Nyilván minden alkalommal igyekeztünk aláhúzni a szerepét, de azért mégiscsak a játékosokkal foglalkoztunk többet. Pedig ez az ember olyan magasságba emelte a KTE-t, ahol korábban még nem jártunk. Tette mindezt olyan sebességgel, hogy ember legyen a talpán, aki nem szédült bele. 2021. május 29-én megnyerte a BL-t a Chelsea a Manchester City ellen. Nem is volt annyira régen, ugye? Na annak a meccsnek a másnapján kaptunk ki Iváncsán az NB3-ban. Ilyen rövid idő alatt vitt minket NB1-es (remélhetőleg) ezüstéremig Szabó István. Nem is nagyon lehet mást mondani: köszönjük Pistabá!

Ennél sokkal boldogabbnak akarjuk látni Szabó Istvánt a lefújás után. Megérdemli. (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Milos Kruscsics egy egészen pofás Újpestet hagyott ott szezon közben, de ez csak a felszín alatt volt így, mert az eredmények nem akartak jönni vele a Megyeri útra. Hiába volt felismerhető elképzelése a csapatnak, a 10. helyen álltak, amikor Kruscsicsot kirúgták, azonban a szerb edzőnek nem kellett sokat pihennie, mert a következő fordulóban már a Várda padján ülhetett. Ahol az adatok alapján nem hogy az elődjéhez, Török Lászlóhoz nem tudott felnőni, de még az újpesti számait is csak éppen, hogy megugrotta, a lőtt gólok számában pedig egyenesen azt is alulmúlja. Pedig Kruscsics tényleg nem rossz edző (a CSKA Szófiánál egészen jó mutatókat hozott és az újpesti kalandja sem mutat rettenetesen, ha a tavalyi szezonnal együtt vizsgáljuk), a csapatait szereti támadtatni, csakhogy ez Kisvárdán egyelőre sehogy nem néz ki. Az is igaz, hogy nyáron tud majd először egy huzamosabbat együtt dolgozni a játékosokkal, végigcsinálni együtt egy felkészülési időszakot, amikor végre elkezdheti igazán formálni a csapatjátékot. Ha egyáltalán marad, mert Révész Attila nem egy türelmes tulaj, a várdai teljesítmény pedig nem túl hízelgő Kruscsics számára. Talán az üzenet értékű lenne Révész irányába, ha a szezon utolsó három meccsét behúznák. Ezt azonban a KTE nagyon szeretné elkerülni.

Ha Kecskeméten győzelemmel zárja a bajnokságot Milos Kruscsics, az talán levegőhöz juttathatja a szerb trénert (fotó: Kisvárda FC – Facebook)