NB1-es erősorrend 2023-2024 #7

A téli szünet, ha nem is röppent el, de véget ért, lejátszották a csapatok az első „tavaszi” meccsüket (egyesek már a másodikat is), így itt volt az ideje, hogy a Lila Köd szerzői újra gondolkodóba essenek, ennek pedig az alábbiakban olvasható erősorrend lett az eredménye. Az élmezőnyt ugyanúgy képzeljük el, ahogyan a szünet előtt, a középmezőnyben és a hátsó fertályban azonban már volt némi mozgolódás.

A KTE jól kezdte a tavaszt, ami elhozhatja a előrelépést a tabellán (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Korábbi jóslatainkat itt találjátok:
bajnokság előtt
3. forduló után
6. forduló után
9. forduló után
12. forduló után
15. forduló után

Rápihentünk tehát erre a tippelésre, ez persze nem jelenti azt, hogy közünk is lesz a valósághoz, de jelenleg így látjuk (zárójelben a blog szerzői tippjeinek átlaga; majd a helyezésben bekövetkezett változás a legutóbbi erősorrendhez képest; a valós tabellán elfoglalt helyezés; végül az elmúlt három fordulóban nyújtott teljesítménye az adott klubnak):

1. Ferencváros ( 1.00; – ; 2.; Gy-Gy-V )

Az egyetlen csapat a listánkon, akikkel kapcsolatban még egyszer sem remegtünk meg, a Ferencváros. Sztevanovicsék még akkor is a bajnoki cím legnagyobb várományosai, ha a fordulót követően éppen nem az első helyen álltak és tavasszal hagyományosan elkezdenek gyengélkedni a bajnokságban a kettős terhelés miatt. Hogy ez idén is így lesz-e, azt nem tudhatjuk, de a félelmetes keret erejének ki kell jönnie a bajnokság végére.

2. Paks ( 2.25; – ; 1.; GyV-Gy )

Bognár György csapata továbbra is tartja a lépést, nem engedi előzni a Fradit. Hogy ez meddig marad így, az jó kérdés, de a jelenlegi Paks nagyon masszívnak tűnik, a dobogót szinte maguk alatt érezhetik. Az a direkt foci, amit játszanak, továbbra sem ízlik a liga nagy részének, az őszi teljesítmény pedig garantálja, hogy ha lesz is visszaesés, akkor is érem lehessen a szezon vége.

A Paks egyelőre maga mögött tartja a Fradit, kérdés, hogy meddig lesz így (fotó: fradi.hu)

3. Felcsút ( 3.00; ; 5.; V-D-Gy )

Továbbra is várjuk a feltámadást Hornyák Zsolt csapatától, mert a kereterősséget tekintve a dobogó a reális célkitűzés a számukra, egyelőre azonban akadozik a gépezet. Bár drámáról nincs szó, pontszámban tapadnak a harmadik helyre, de a hullámzó forma a vártnál több riválist eredményezett, így fókuszálnia kell a csapatnak, ha nem akarnak lecsúszni a nemzetközi kupáról. Ennek ellenére szerintünk a Puskás Akadémia megérkezik a harmadik helyre.

4. DVSC ( 3.75; ; 6.; D-D-V )

A Loki a télen szépen bevásárolt, ami nagyratörő terveket sejtet, nem engedik el a dobogóról szőtt álmaikat. Bár a formájuk a fordulót követően nem volt az igazi (azóta nagy nehezen kiizadtak magukból egy győzelmet Újpesten), az Európa különböző szegleteiből felpimpelt keret meg fog indulni felfelé a tabellán. Mi azonban úgy érezzük, hogy Blagojevicsék hiába kezdenek emelkedésbe, a Felcsútot nem fogják tudni megelőzni.

Nagy harcot vívhat egymással a dobogóért a Puskás Akadémia és a DVSC (fotó: mlsz.hu)

5. Fehérvár ( 5.75; – ; 3.; VGyGy )

Székesfehérváron némi túlteljesítés folyt az ősszel, ami egészen a harmadik helyig repítette Grzelak csapatát, de a statisztikák alapján bár jó volt a Vidi, de nem ennyire. Ettől függetlenül radikális visszaesésre nem számítunk (Nbcee kivételével, aki egészen a nyolcadik helyig sorolta vissza a Fehérvárt), de ha nem találják meg Kodro utódját és Kalmár helyettesét, akkor kevésbé lesz vidám a tavasz Fehérváron, mint az ősz volt.

6. MTK ( 6.25; +3; 4.; GY-D-GY )

Horváth Dávid MTK-ja ugyan ingázik a középmezőny helyezései között, de a tavasz kezdetére felosont egészen a negyedik helyig. Ugyanakkor tette mindezt negatív gólkülönbséggel és azóta már a Fradi is kitömte őket, tehát a hullámzás folytatódik és ennek a görbének a közepe valahol a hatodik hely környékén lehet. Jól összerakott, stabil csapat az MTK, újoncként a biztos középmezőny lesz a jutalmuk.

A Fehérvár és az MTK nem ugyanazokért a célokért küzd, de lehet, hogy nem sok fogja elválasztani őket a tabellán a szezon végén (fotó: nso.hu)

7. KTE ( 6.75; -1; 8.; Gy-D-V )

Lejjebb csúszott a listánkon a csapatunk, de ez még mindig azt jelenti, hogy szerintünk a jelenlegi pozícióján javítani fog a Kecskemét. Nagyon merészek nem lehetünk, hiszen kulcsemberek távoztak Szabó István keze alól, de az első mérkőzés biztató volt és a keretben még így is van annyi tartalék, hogy a kiesésre ne kelljen gondolni. Mi pedig arra számítunk, hogy harcolni sem kell majd ellene.

8. DVTK ( 7.00; ; 7.; DDGy )

A Diósgyőr megint megcsinálta. Miután két éve Vukmir Szegedről történő elhappolásával adtak témát, most megint ledobták az edzőbombát: Kuznyecovot napokkal a rajt előtt pöckölték ki a csapattól. Hogy ennek milyen hatása lesz az eredményekre, kérdéses (ritka, hogy az ilyesmi jól sül el), de Simon Miklós vezetésével nagyobb hangsúly kerülhet a fiatalok szerepeltetésére. Ez azonban azzal is járhat, hogy a DVTK nem lép feljebb a tabellán. Persze ez nem gond, a bennmaradás miatt nem kell aggódniuk így sem.

A Kecskemét és a Diósgyőr is a biztos középmezőnyre pályázik (fotó: Diósgyőri VTK (DVTK) – Facebook)

9. Újpest ( 9.25; -2; 9.; V-V-D )

Egészen kaotikus a helyzet Újpesten, még annak ellenére is, hogy pont került a tulajdonosváltás kérdésére. Vignjevics úgy tűnik elvesztette az öltözőt és a tábort is, nagy kérdés, hogy meddig marad a padon. Újpesten a pontok csak távoli ismerősök az elmúlt időben, a morál és a játék romokban. A nagyon erős kezdés, amit a bajnokság elején bemutattak arra elég, hogy jelenleg nincsenek a veszélyzóna közelében, de ez könnyen változhat, ha nem szedik össze magukat. Mi úgy gondoljuk, hogy gyötrelmes tavasz elé néz az Újpest, de bennmaradnak.

10. ZTE ( 9.75; – ; 10.; Gy-V-D )

Bár a ZTE a legutóbbi meccsen már egészen meggyőző játékkal rukkolt elő, Mance formában van, meglepetést tudtak okozni a Fehérvár ellen, mindezek ellenére sem érezzük őket annyira stabilnak, hogy felrohanjanak a középmezőnybe. Márton Gábor azonban azt mindenképpen elérheti, hogy a zalaiak jövőre is az NB1-re készüljenek, és talán alapokat is le tud tenni az építkezéshez.

Egymás mellett az Újpest és a ZTE. Tavasszal mindkettejük célja a kiesés elkerülése (fotó: eurosport.hu)

11. Kisvárda ( 11.5; +1 ; 12.; V-GY-V ) 

Révész Attila tavaszi negyedik helyre jósolja a Kisvárdát. Ha ez így lesz, és mondjuk a Várda annyi pontot szerez tavasszal, mint az őszi negyedik ősszel (Puskás Akadémia – 28 pont), akkor a szezon végére lesz 42 pontjuk, amivel már benn is maradnának, sőt, tavaly ennyivel a hetedik helyig lehetett jutni. Ehhez azonban hatalmas feltámadásra van szükség Feczkó Tamás csapatától, ami még a megerősített kerettel is kétséges. Szerintünk a szezon végén búcsúzunk a Kisvárdától, bár nem az utolsó helyen.

12. Mezőkövesd ( 11.5; -1; 11.; V-D-V )

Kuttor Attila csapat igen mély gödörben van. A hosszabbításokat nem is számolva 450 perce nem láttak mezőkövesdi játékost gólt lőni, ami nagyon aggasztó a kiesés elleni harcban. Ha viszont Drazsics gólcsapja is elapad, akkor tényleg iszonyú nehéz lesz kikászálódni a kiesőzónából, a KTE ellen pedig nem látszott, hogy Kuttor milyen megoldást látna célravezetőnek. Szerintünk ez a tavasszal sem fog kiderülni és a tavalyi nagy menekülést nem tudja megismételni a csapat.

Öldöklő küzdelmet vívhat a Kisvárda és a Mezőkövesd a bennmaradásért. Na nem egymással, mert az nem elég, ha csak a másikat előzik meg (fotó: goal.com)

A szurkolókat ezúttal egy hölgy képviseli, aki legrégebben játszik velünk, még az előző NB1-es korszakunk végén csatlakozott a tippelőcsapatunkba. Példáján felbuzdulva ma már minden hetedik tippelő a szebbik nem képviselője. A dobogót ugyanúgy látja, ahogyan mi, szerinte is a Fradi-Paks-Felcsút hármas osztozik rajta, de míg nálunk a Debrecen, addig nála a Fehérvár marad le éppen a bronzról. Az MTK-tól stabil középmezőnyt, az Újpesttől jelentős javulást, a Debrecentől visszaesést vár, míg a KTE-t a nyolcadik helyre tippelte. Szerinte nem lesz kiesési gondja a Diósgyőrnek, Révész jóslata alapján megmenekül a Kisvárda és elbúcsúzunk a Zalaegerszegtől és a Mezőkövesdtől.

 

Itt láthatjátok, hogy hogyan változott a csapatok erősorrendje szerintünk:

Lila Köd power rankingje

Beautiful, easy data visualization and storytelling

És bár még nem teljes az adatsor, itt pedig a szurkolók erősorrendje és annak változása:

Szurkolók power rankingje

Beautiful, easy data visualization and storytelling

 

2 hozzászólás “NB1-es erősorrend 2023-2024 #7” bejegyzéshez

  1. ‘Bocsánatos bűn’, hogy Anikó69 jobb eredményt remél a Viditől, ő fehérvári. 😀

    1. Ugyanakkor a kötelező elfogultsága ellenére is vár egy pozíciónyi visszaesést tőlük 🙂

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.