Kíváncsian vártam a meccset, mert azon túl, hogy hosszú ideje nem láttuk tétmeccsen a csapatunkat, nyilvánvalóan érdekelt, hogy Szabó István hogyan képzeli el a csapatot a Szalai-Szuhodovszki kettős nélkül. Ha egy meccs után biztosak még nem is lehetünk benne, azért kezd már kirajzolódni.
Abszolút nem volt tét nélküli a mezőkövesdi mérkőzés. A rettentő hullámzó őszünket koronázhattuk volna meg azzal, ha magunkra rántjuk a kieső zónát, hiszen – bár a Kisvárda a várakozásoknak megfelelően nem bírt a Ferencvárossal – a ZTE a várakozások ellenére maga alá gyűrte a Fehérvárt. Ha mindezek után Kuttor Attila csapata éppen ellenünk indítja meg a nagy felzárkózási hadműveletet, akkor bizony már februárban kellemetlen meleg lehetett volna körülöttünk (mi meg ugye pont annyira nem szeretjük a Mezőkövesd elleni meccseket). Hogy ne így alakuljon, azért Szabó István a Varga – Szabó, Belényesi, Katona – Májer, Vágó, Zsótér, Zeke – Banó-Szabó, Horváth – Lukács tizenegyet pakolta fel a pályára, ami összességében nagyrészt megegyezett a várakozásaimmal. Én Májer helyére a védekezésben kompetensebb Szűcsöt tippeltem a kezdőbe, de milyen jól tette Pista, hogy Milánnal kezdett! Ezzel szemben Kuttor csapatát sikerült megjósolnom: az összeszokott védelmén nem változtatott (mondjuk oka nem is volt rá, mert az elmúlt 5 tétmeccsen csak 4 gólt kaptak, pedig az Újpesten kívül csak élcsapatokkal játszottak, a Fradival pedig kétszer is), Drazsics helye természetesen nem volt kérdés, a kezdőbe pedig bekerült az újak közül Samperio.
Az ellenfélnek járó minden tisztelet mellett meg kell jegyeznünk, hogy a Mezőkövesd az őszi szezont elég ramatyul fejezte be (a mostanival együtt már öt meccse képtelenek gólt szerezni, legutoljára még november 25-én lőttek egy négyest az Újpestnek) és emellett is voltak jelek arra vonatkozóan, hogy a felkészülés sem volt problémamentes. Egyrészt csak a Nyíregyházát tudták elverni, de ami nekem furább volt, hogy Kuttor nyilatkozott egy olyat, hogy
Nem egy klasszikus értelemben vett felkészülést végeztünk, mert nem volt hosszú a pihenő és nem olyan hosszú a bajnoki rajtig hátralévő idő, hogy annak nevezzük. Nem gondolom, hogy ez alatt a rövid időszak alatt nagyon komoly alapozó munkát kellett volna végeznünk. Természetesen a legjobb tudásunk szerint edzettünk, csak nem egy klasszikus értelemben vett felkészülést hajtottunk végre, az edzőmérkőzéseken és az egymás közötti játékokon van a hangsúly.
A két csapat (számunkra nem túl dicső) közös múltja miatt viszont nem mertem mindezeknek jelentőséget tulajdonítani, de a Mezőkövesd ezen a meccsen sem volt jó.
Az első tíz perc nézői szempontból nem volt túlzottan szórakoztató. Viszonylag eseménytelenül passzolgattak a csapatok, méregették egymást, de azt máris le lehetett szűrni, hogy Szabó István reagált a legutóbbi meccsre és külön készült Kuttor Attila játékára. Ősszel a Kövesd (és főképp Drazsics) rommá kontrázott bennünket, most azonban erre a lehetőséget sem akarta megadni a KTE. Nagyon fegyelmezetten húzódott vissza a csapat a saját kapuja elé, lezárta a területeket és nem hagyta sebességből játszani a hazaiakat. Ez utóbbit inkább meghagyta magának: a 11. percben egy gyorsan felépített támadásból szereztünk vezetést. Cseke felívelését követően Zeke nagyon szépen zárta ki a játékból Kállait és szerzett labdát, de ami ennél fontosabb, hogy Katona egyből észlelte, hogy passzopciót kell nyitnia és kimozgott a szélre. Aztán meg is indult a labdával, amit meg is tehetett, mert Csekét Zsótér mozgatta be középre, a szélen emiatt megnyíló területet pedig Horváth futotta be, amivel már kényszerhelyzetbe került a kövesdi védelem. Volt némi szerencsénk is, de a bepassz után Banó-Szabó is nagyon jó döntést hozott és Májer is nagyon okos megoldást választott, Lukács pedig szinte kispályás gólt lőtt.
Nagyon hamar érkezett a második is. A Kövesd megpróbálkozott egy területszűkítéssel, de Zeke remekül emelte a labdát Zsótérhoz, aki ugyan kissé hosszan indította Lukácsot, de aztán becsúszva passzolt Májerhez, aki megint jó megoldást választott, Lukács pedig remekül érkezett. Pakk-pakk. Két gyors és pontos támadás, két gól, két fájó ütés az állcsúcsra.
Szabó Alex fejesgólja aztán lezárta a félidőt, később pedig kiderült, hogy a meccset is. Ha megnézzük a visszajátszást (a bejegyzés végére beágyaztuk a meccs összefoglalóját), akkor látszik, hogy mivel Szabó mögött helyezkedik Drazsics, viszont előtte a viszonylag alacsony Vajda, valójában a helyzet adja magát, „csak” kell egy nagyon pontos beadás. Ez meg is érkezett Horváthtól, aki ezzel már 4 gólpassznál jár, éppúgy mint Májer.
Nem omlott össze azonban a Mezőkövesd, mert a megrogyott vázat nem rohamoztuk meg, a második félidőben a Meszhi-Pálinkás-Szendrei hármas kétszer is jól futott el, de ezekből nem lett gól, Kuttor pedig fontosabbnak ítélte a pontszerzés megkockáztatásánál a méltóságuk megőrzését és nem nyitotta ki a csapatát. Így azonban nem voltak képesek veszélyt teremteni, pontosan az történt, amire védekezésben tökéletes az 5-3-2. Szélre terelt ellenfél, a beadást a három belső védő eltakarítja. Amikor a Mezőkövesd középről próbálkozott, az gyakorlatilag csak átlövés tudott lenni, Cseke próbálkozása volt az egyetlen ami veszélyt is jelenthetett volna.
A KTE egy sima 3-0-val hozta le a Mezőkövesd elleni mérkőzést. Ha lett volna kívánságlistánk, mindent kipipálhattunk volna rajta. Nyertünk végre, nem volt körömrágós, azok a játékosok, akiknek a pletykák szerint kérdéses volt a játéka pályára tudtak lépni, nem érződött sem Szuhodovszki, sem Szalai hiánya. De nem szabad elszállni a győzelemtől sem, egy meccs volt, láthatóan jobban felkészültünk, mint az ellenfél, de egy kiesőjelölt csapat ellen húztuk be azt a győzelmet, amit korábban nem nagyon tudtunk. Nagyon reménykeltő volt a kezdés. Jól néztünk ki (a Banó-Szabó – Horváth – Lukács trió a keményebb ellenfeleknek is okoz majd kellemetlen perceket), azért nem kell elnézést kérni, hogy egy gyengélkedő csapat ellen jól teljesítettünk.
Értékelések (tízes skálán osztályozunk, az osztályzás alapja itt található):
Varga Bence: Nem igazán tették próbára a kövesdiek, mindössze két védést kellett bemutatnia, de vetődnie például nem is kellett. A hosszú labdái között volt jónéhány ígéretes, de akadt olyan eladott labdája is, ami megemelte a pulzusunkat. Nem ezen a meccsen derült ki, hogy milyen formában van. 5
Szabó Alex: Nem élete legnehezebb feladata volt ez a meccs, de a fejesgólja mindenképp extra tőle. Szépen érkezett a beadásra és jól használta ki, hogy nem őrizte senki. A védőmunkát jól ellátta, de összeszedett egy némileg felesleges sárgát is. 7
Belényesi Csaba: A megszokott minőséget kaptuk tőle. Drazsics észrevehetetlen volt, ami a védők közül talán leginkább az ő érdeme, de ezen kívül is jó teljesítményt nyújtott. Akadt egy veszélyes eladott labdája, de egy alkalommal fontos helyzetben tisztázott. 7
Katona Levente: Bár egyetlen meccs után még hiba lenne pajzsra emelni, de tény, hogy nem éreztük Szalai hiányát, ami nagyon nagy szó. Erőszakos volt, határozott és kemény, a támadásokhoz is bátran csatlakozott. Nagyon biztató volt az első kezdőként végigjátszott meccsén. 7
Májer Milán: Úgy tűnik, hogy a félszezonok nyitómeccsét megnyomja, hiszen az idény első bajnokiján a Kisvárda ellen, most pedig a Kövesd ellen osztott ki két gólpasszt. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a harmadik gól előtt is ő harcolta ki a szabadrúgást és védekezésben is meglehetősen magabiztos volt (talán egy kivétellel), akkor máris kiderül, hogy szerintem miért ő volt a legjobb. 8 (MVP)
Vágó Levente: Talán kicsit csendesebb meccse volt, de mezőnyben ezúttal is nagy munkát végzett. A második gólunk előtt fontos labdaszerzést mutatott be, de egyébként sem sok levegőt hagyott a hazai középpályának. Visszatért az eltiltásból és gyorsan össze is szedte a következő sárga lapját. 6
Zsótér Donát: Az egyik legkellemesebb meglepetés volt számomra. Adottságai alapján számítottam rá, hogy ő pótolja Szuhodovszkit, de arra nem feltétlenül, hogy ennyire jól. Az első gólnál a helyezkedésével segítette a támadást, a másodiknál a gólpasszt megelőző passza egészen extra volt, de egyébként is egész meccsen robotolt, folyamatosan nyomás és kontakt alatt tartotta az ellenfelet. 7
Zeke Márió: A meccs azon szakaszaiban, amikor aktívabb volt ő is, akkor a tavalyi önmagát idézte, jó szerelésekkel, labdaszerzésekkel, a támadásba való veszélyes belépésekkel. Főleg a második félidőben azonban már többször eltűnt, de addigra már a csapat is jobban meg volt elégedve az eredménnyel. 6
Banó-Szabó Bence: Nagyon sokat számít a jelenléte a pályán, folyamatos veszélyt jelent a kreativitása és nem csak közvetlenül a kapura, hanem az építkezésben is. A lövései ezúttal nem találtak kaput, de az első gólban kulcsszerepe volt és mezőnyben is jól dolgozott. A csúcsformája még odébb van, de nagy erősítés a felépülése. 6
Horváth Krisztofer: Minden labdaérintésében benne van a lehetőség, hogy történik valami és erre az ellenfelek is készülnek, faragják is rendesen, persze Krisz is rájátszik ezekre a szituációkra olykor. Ezúttal is aktív volt, bár a kaput nem veszélyeztette, az előkészítésben igyekezett. Sok volt azonban az elszórt labdája, ugyanakkor ma is felrajzolt egy gólpasszt a pályára. 6
Lukács Dániel: Mintha el sem ment volna. Nagyon hamar megszerezte az idei első kettő, összességében pedig huszonhatodik és huszonhetedik kecskeméti gólját, amivel újfent bizonyította, hogy valójában csatár. Egy olyan csatár, aki félelmetesen érzi, hogy hogyan és mikor mozduljon a területekbe. 8
Cserék:
Szűcs Kornél: A félidőben jött be és jól szállt be a meccsbe. Több fontos és pontos labdaszerzéssel és jó passzjátékkal indította a tavaszt, de ezen a poszton a támadásokhoz kevésbé tett hozzá. 6
Mihajlo Meszhi: A megszokott harciassággal és tettvággyal érkezett és kétszer is jól indult meg a támadásunk neki köszönhetően, egyszer azonban sajnos nem értették meg egymást Pálinkással, pedig abból akár ziccer is lehetett volna. Emellett labda nélkül is jól dolgozott, többször is jól szerelt és nem nagyon vesztett párharcot. 6
Pálinkás Gergő: Érezhető volt rajta a bizonyítási vágy, motivált volt. A párharcait jó százalékkal vívta meg, de több alkalommal is elvesztette a labdát. Kis szerencsével gólt lőhetett volna Meszhi passzából, ha megértik egymást. 5
Szendrei Ákos: Aktív volt és ez az aktivitás okozott is problémát a merevebb kövesdi védelemnek, de igazi veszélyt nem nagyon tudott teremteni. Az elfutásaiban volt fantázia és egy kapuralövést is feljegyezhetett, emellett a fiatalperceket is gyűjtötte a csapatnak. 5
Nagy Olivér: Nem kapott sok időt, de ezalatt a kombinációkban meglehetősen magabiztosan vett részt és párharcot is nyert, ráadásul ezt támadásban és védekezésben is megtette. A kevés idejét egészen jól használta ki, jól játszott. 6
Máshogy láttad? Szavazd meg itt, hogy kik voltak a legjobbak a Mezőkövesd ellen:
Mezőkövesd Zsóry FC – Kecskeméti TE – Online Poll – StrawPoll
What’s your opinion? Vote now: Varga Bence, Szabó Alex, Belényesi Csaba, Katona Levente, Májer Milán, Vágó Levente, Zsótér Donát, Zeke Márió, Banó-Szabó Bence, Horváth Krisztofer, L…
Jegyzőkönyv:
NB1, 18. forduló
2024. 02. 04. 15:00
Mezőkövesd Zsóry FC 0-3 Kecskeméti TE
(HT: 0-3)
Mezőkövesdi Városi Stadion (Mezőkövesd)
Nézőszám: 1950 fő
Vezette: Bognár Tamás (Kóbor Péter, Rózsa Dávid, vb.: Kulcsár Katalin)
Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai, Pillár, Beriasvili, Vajda – Cseke (Bőle 46.), Gomis (Szolgai 83.) – Molnár G. (Hedlund 46.), Babunszki (Szilágyi 30.), Samperio (Cseri 46.) – Drazsics. Vezetőedző: Kuttor Attila
Kecskemét: Varga B. – Szabó A. (Szűcs 46.), Belényesi, Katona L. – Májer (Nagy O. 80.), Vágó, Zsótér, Zeke – Banó-Szabó (Meszhi 67.), Horváth K. (Szendrei 67.) – Lukács D. (Pálinkás 67.). Vezetőedző: Szabó István
Gól: Lukács D. (11., 13.), Szabó A. (31.)
Sárga lapok: Cseke (35.) ill. Szabó A. (9.), Banó-Szabó (55.), Vágó (83.)
A játékpercek alakulása a szezonban:
Belényesi továbbra is egyeduralkodó, Horváth megelőzte Szuhot. Az első tízben három olyan játékos is van, akik távoztak a télen.
Játékpercek 2023/2024
Beautiful, easy data visualization and storytelling
És a csapatok mozgása a tabellán:
Tabella mozgás
Beautiful, easy data visualization and storytelling
Mezőkövesd Zsóry FC – Kecskeméti TE | 0-3 | (0-3) | OTP Bank Liga | 18. forduló | MLSZTV
2024.02.04. OTP Bank Liga, 18. forduló Mezőkövesd Zsóry FC – Kecskeméti TE | 0-3 | (0-3) | összefoglaló Iratkozz fel az MLSZ TV csatornájára: http://bit.ly/2EsS9It Kövess minket itt is:: Facebook: https://www.facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg Instagram: https://www.instagram.com/mlsztv/ Twitter: https://twitter.com/mlszhivatalos Web: https://www.mlsz.hu/
Kedves „jós”, gratulálok a tippedhez, bekapcsolódhatnál a napokban beindult Pro-licenc képzés felvételi rendszerbe. Talán még a mesternek is hasznos tanácsokat adhatnál. A szakmai értékelésekből kiderül, nincs könnyű helyzetben, aki a találkozókat illetően állást kíván foglalni. Én sem kívánok mélységekbe hatolni. Profi ligáinkat felforgatott csapatok, különleges taktikák jellemzik. Tavasszal nem a közönségvonzó játék, hanem az eredmény lesz a mérvadó. Edző cserékkel megspékelve. A magyar labdarúgás átalakulóban van. A KTE sem kivétel. Abban reménykedem, nekünk ez a helyzet kedvez. Van egy taktikai meglátásom, de arról majd később. Ellenőriznem kell, hogy tudatos-e.
Na erre kiváncsi vagyok. Remélem sor kerül rá, hogy megoszd velünk 🙂
Ha ennyire kíváncsi vagy, nem fogom vissza magam. A KTE legendás fegyelmezettsége a pályára is kihat, a játékosok próbálják tartani pozícióikat. Kivéve az örökmozgó Krisztofer, aki a mérkőzés során a pálya minden területén feltűnik. Ez a kívülállókban úgy csapódik le, akadályozza társait. Főleg a pozíciót váltott Bence issza a levét. Viszont előfordulhat, hogy a taktika része. ilyen keresztmozgásokkal biztosít területet a felfutó szélsőknek. Akik akadálymentesen juttathatják el a lasztit a kapu előtt gólra ácsingózók részére. Mi a véleményed? Innen nézve akár ő is lehetett a mérkőzés embere.
Abban biztos vagyok, hogy Krisztofer oldalváltásai tudatos taktikai elemek. A túltöltésnek valóban lehet ilyen szerepe, hogy a kiürülő másik oldalt egy gyors keresztpasszal játékba lehessen hozni és az első meccsen már egy-egy jelet lehetett erre látni, úgyhogy egyetértek veled. Arra leszek kíváncsi, hogy ugyanezt a túltöltést megcsináljuk-e majd a másik oldalon is, tehát Banó-Szabó is el-elhagyja-e majd a posztját.
Számomra Donát a fekete ló, ő balról húz befelé, amivel Zekének nyit teret. Nem rossz, régen vártam már erre. Ha lendületbe jövünk senki nem állít meg bennünket. Talán csak a Fradika, ahol Európa-klasszis rúgja, fejeli a gólokat. Na, meg a testvér csapat, Újpest. „Mérget” rá,az új tulajdonos rendet vág a klubban. Kezdetben nagy ellenállás ellenére az OTP-vel egyetemben a Bozsik-programot is sikerre vitte.