A címben feltett kérdés a Kecskemétre és a Fehérvárra is igaz lehet, ennyi idő telt el ugyanis a legutóbbi tétmérkőzés óta (a Fehérvár esetében csak 77 nap, mert ők az utolsó novemberi fordulóban nem szombaton, hanem vasárnap játszottak). Egy csapat életében nem könnyű kezelni az ilyen hosszú kihagyásokat, emiatt pedig kifejezetten bizonytalanok lehetünk akkor, amikor elvárásokat támasztunk a KTE-vel kapcsolatban a tavaszi rajt kapcsán.
Az idei szezonban igazán hosszúra nyúlik a téli szünet a katari világbajnokságnak köszönhetően, hónapokig kell nélkülöznünk a KTE-t. Ilyenkor a szurkoló minden kis hírmorzsába belekapaszkodik, amely a csapatához kötheti, szinte éhezik az átigazolási pletykákra. A kecskeméti vezetőség azonban azt a politikát folytatja, hogy csak véglegesített transzferekről, konkrétumokról számol be, ami bár a szurkolói étvágyat cseppet sem enyhíti, mégis abszolút érthető irányvonal. Ennek viszont az a következménye, hogy szinte halljuk, ahogyan a tücsök ciripel, egy kivételtől eltekintve néma csend honol a Kecskeméti TE háza táján. De vajon minek örülnénk, milyen erősítésekre lehetne szüksége a csapatnak? Kik távozhatnak? Mire van egyáltalán lehetőségünk?
Fontosabb a defenzív átigazolási szezon, mint az offenzív részletei…
Lezárult a szeptember hónap legjobbjait kereső szavazásunk, melyet a Kecskeméti TE-vel közösen rendeztünk. Nem volt hosszú hónap, mert erre az időszakra esett a válogatott szünet is, így ezúttal kevesebb mérkőzés alapján kellett megtalálni a legjobban teljesítő KTE-játékosokat. Mindezt ellensúlyozza, hogy az a mindössze három mérkőzés, amelyet az ősz első hónapjában játszott a csapatunk, lefutott vereség nélkül. A legszebb gól és gólpassz esetén viszonylag nagy egyetértés alakult ki a szurkolók között, a legjobb csapat pedig nem sokat változott az egy hónappal korábbihoz képest. A legjobb játékos pedig a kecskeméti tábor egyik legnagyobb kedvence lett.
Ha a Fehérvár elleni meccs után felmerült valakiben a kérdés, hogy vajon fel tudunk-e állni az első vereség után (bennem felmerült, hangot is adtam neki), akkor a csapat erre elég hangos választ adott: hát hogyne tudna felállni. Felpattanni. Mint a keljfeljancsi.
Sir Winston Churchillnek túlzottan sok köze nem volt a labdarúgáshoz. Egyszer Sir Stanley Matthews, volt angol válogatott labdarúgó megkérdezte tőle, hogy futballozott-e valaha, mire ő úgy válaszolt: „Soha! Csak a póló, és azt is mindig egy nagyon bátor lóval”. Ugyanakkor ami miatt mégis köthetjük a volt brit miniszterelnököt ehhez a csodás sporthoz, az egy olyan gondolata, amely a jelenlegi KTE-re igen jól vonatkoztatható:
Siker az, amikor bukástól bukásig sétálunk, anélkül, hogy lelkesedésünket elveszítenénk.
Nos, a kecskeméti csapatnak ez most már egy meglehetősen hosszúra nyúlt séta és Szabó Istvánék a Zalaegerszeg ellen sem fáradtak el annyira benne, hogy megpihentek volna.
Szabó István jó előre leszögezte, hogy pontért/pontokért érkezünk a Hajdúságba és ponttal is tértünk haza. Akkor meg mi a baj? Valójában semmi: egy lehetőségeit tekintve outsider újonc kemény, szervezett játékkal gyűjtögeti a pontokat. Nem vagyunk szépek, nem raknak bennünket a kirakatba, de a harcba nem is púdert kell vinni, hanem fegyvert. Ez a szezon pedig harc lesz, a mi fegyverünk pedig az, ha hamar egyértelművé tesszük, hogy nincs lefutott meccs. Ehhez persze olykor kell szerencse is, abból pedig kaptunk a Debrecen ellen.
