Ismét a Kecskeméti TE-vel együtt keressük a hónap legjobbjait! Ezúttal februárt vizsgáljuk meg és ezúttal egy picit változtatunk a szavazáson is. A kérdések a megszokottak, a platform viszont más lesz. Hogy ez jó vagy rossz, azt még nem tudjuk, mindenesetre tisztább szavazást várunk tőle.
Címke: szavazás
Október legjobbjai
Ma már kicsit könnyebb visszatekinteni októberre, mert az elmúlt hétben a szurkolói hangulat ingája megint a pozitív tartományba lengett, de a tizedik hónap nem volt felhőtlen. Ugyanakkor ez a hónap hozta el a talpra állásunk kezdetét is, így „minden jó, ha a vége jó” alapon mosolyogva tekinthetünk vissza erre az időszakra is. Ahogy szoktuk, ebben a hónapban is megrendeztük a Kecskeméti TE-vel közös szavazásunkat, ti pedig sokan voksoltatok október legjobbjaira. Négy októberi meccsünkön négy pontot szereztünk, ami bár nem sok, javuló tendenciát lehetett megfigyelni: vereség a Diósgyőr ellen, döntetlen a Pakssal, vereség Újpesten, majd végre egy győzelem a ZTE ellen. A hónap játékosához nagy kedvencetek, hozzá lassan már hazajár a díj, aki a legszebb gól díját is besöpörte. A legszebb gólpassz a hó végi győzelmünk alkalmával született, míg október csapatában ezúttal vannak változások (bár van egy játékos, akit klónozni szeretnétek).
![](https://i0.wp.com/kte.taccs.hu/wp-content/uploads/sites/15/2023/11/396778873_895556118667856_538750398807703099_n.jpg?resize=660%2C660)
Szeptember legjobbjai
2023 kilencedik hónapja nem úgy fog bevonulni a KTE históriás könyvébe, mint a valaha volt legdicsőbb szeptember, ennek ellenére a szurkolók döntöttek, a Kecskeméti TE-vel közösen rendezett szavazásunkon megválasztották, hogy kik teljesítettek a legjobban az elmúlt hónapban. Négy meccset játszott a csapat, amiből csak a Soroksár elleni kupameccset sikerült megnyerni, sajnos a Debrecen, a Mezőkövesd és a Ferencváros ellen nem tudtunk pontot szerezni. A döntésetek alapján a hónap legjobbja az a játékos, aki hosszú idő után kecskeméti játékosként tudott bemutatkozni a magyar válogatottban és bár a gólok tekintetében nem voltunk elkényeztetve, a legszebb gól és gólpassz is ugyanannál a találatnál született. Szeptember csapatában egyet változtattatok augusztushoz képest.
![](https://i0.wp.com/kte.taccs.hu/wp-content/uploads/sites/15/2023/10/Szeptember-legjobbja_Horvath.jpg?resize=660%2C660)
Augusztus legjobbjai
A Kecskeméti TE-vel közösen ezúttal is a hónap legjobbjait kerestük, méghozzá a ti segítségetekkel. Izgalmas hónapot zártunk augusztusban, hiszen a csapat bemutatkozhatott a nemzetközi színtéren (ennek első meccse még júliusban volt, de az augusztusi szavazáshoz soroltuk a Riga elleni odavágót is), két győzelemmel nyitottuk a bajnokságot, hogy aztán némileg váratlanul az egyik újonctól szenvedjünk vereséget, amit a bajnokság egyik legjobb csapata elleni győzelemmel javítottunk ki. Ezeken a meccseken bőven akadtak jó teljesítmények a csapatban, akik közül meg is szavaztátok a legjobbakat: úgy döntöttetek, hogy a legjobb játékos a tavalyi szezon (és az idei) húzóembere, a legszebb gól a bajnokságban esett, a legszebb gólpassz a konferencia Ligában, ráadásul a három kategória között elég erős kapcsolódás is kimutatható. Augusztus csapatát is megszavaztátok, ahol kiderült, hogy szívesen klónoznátok az egyik játékost.
![](https://i0.wp.com/kte.taccs.hu/wp-content/uploads/sites/15/2023/09/372721285_1025245675333041_5191820506239927729_n.jpg?resize=660%2C660)
Április legjobbjai
Lezárult az április hónap legjobbjait kereső szavazásunk, amit mint korábban mindig, ezúttal is a Kecskeméti TE-vel együtt szerveztünk. Áprilist és a három győzelmünket egy-egy vereség keretezte ebben a sorrendben: Mezőkövesd 0-1, Puskás Akadémia 3-0, ZTE 3-0, Fehérvár 2-1, Paks 2-3. A köztes három győzelem mindegyike meggyőző és nagyon szép eredmény volt, de a két vereség alkalmával is akadtak igen jó teljesítmények a csapatban. Úgy döntöttetek, hogy a legjobb játékos egy fiatal titán lett, a legszebb gól és gólpassz pedig nem csupán ugyanazon a meccsen született, de ugyanazon gól alkalmával is. A legjobb csapatösszeállítás esetében nagyon egy húron pendültek a szurkolók Szabó Istvánnal.
![](https://i0.wp.com/kte.taccs.hu/wp-content/uploads/sites/15/2023/05/Aprilis-legjobbja_Horvath.jpg?resize=660%2C660)
Március legjobbjai
Véget ért a március legjobbjait kutató szavazásunk, melyet a Kecskeméti TE-vel közösen hozunk el nektek minden hónapban. Ha emlékeztek, ez volt az a hónap, amikor kevesebb meccset játszott a KTE, szám szerint hármat, de ha már így alakult, akkor azt a hármat sorban meg is nyerte a Kisvárda, a Vasas és a Debrecen ellen. A kevesebb meccs oka a válogatott szünet volt, amely a szokásosnál jobban lázba hozta a kecskeméti drukkereket is, hiszen volt olyan játékosunk, aki joggal pályázhatott a kerettagságra. Március legjobbjának választott játékosunk végül nem lett (még) válogatott, de a szavazást megnyerte. A legszebb gól egy kiemelkedő távoli lövés lett, a legszebb gólpassz pedig egy újabb szög a Vasas koporsójába. A legjobb csapat megválasztásánál pedig az egyik poszton olyan szoros volt a verseny… Na de majd meglátjátok.
![](https://i0.wp.com/kte.taccs.hu/wp-content/uploads/sites/15/2023/04/341584095_2879025278900257_4745005355675711901_n.jpg?resize=660%2C660)
Február legjobbjai
Véget ért a február legjobbjait kutató szavazásunk, melyet a Kecskeméti TE-vel közösen hozunk el nektek minden hónapban. A KTE remekül kezdte a tavaszt, az első hónapban (bár a szavazás februárra vonatkozott, ideszámoltuk a január végén megrendezett Fehérvár elleni meccset is) 5 meccsen maradt veretlen. Ebből az ötből azonban csak egyszer tudott nyerni, úgyhogy ha javíthatatlan pesszimisták lennénk, akár úgy is láthatnánk, hogy a pohár félig üres és egy négymeccses nyeretlenséget illesztettünk a a kezdeti győzelem mögé, de maradjunk annyiban: veretlen volt a január-február. A szurkolók úgy látták, hogy a legszebb gól és gólpassz is ugyanazon a meccsen esett, míg a legjobb csapatban történt némi változás a korábban megszokotthoz képest. A legjobb játékos pedig kétséget sem hagyott afelől, hogy ezt a szavazást neki kell megnyernie.
![](https://i0.wp.com/kte.taccs.hu/wp-content/uploads/sites/15/2023/03/336613830_3469619729934821_5089090741794822192_n.jpg?resize=660%2C660)
Október legjobbjai
Lezárult az október hónap legjobbjait kereső szavazásunk, melyet a Kecskeméti TE-vel közösen rendeztünk. Sűrű hónap volt a tizedik, a csapat nem kevesebb, mint 6 alkalommal lépett pályára a tétmeccsen. Sok mérkőzésen sok esemény van, nagyobb a minta, nagyobb a választék is. Van aki számára ez megkönnyíti a döntést, van aki számára pedig nehezíti, ám a szurkolók döntést hoztak. A nagy választék ellenére a legszebb gól nagy előnnyel nyerte a szavazást, a legszebb gólpassz esetén viszont szorosabb eredmény alakult ki. Tekintve a KTE remek szereplését, nem meglepő, hogy a szurkolók továbbra sem térnének el Szabó István kezdőcsapatától, a legjobb játékos pedig egy olyan ember lett, aki már besöpörhette egyszer ezt az elismerést.
![](https://i0.wp.com/kte.taccs.hu/wp-content/uploads/sites/15/2022/11/312722078_5743702159006897_7131757859470239781_n.jpg?resize=660%2C439)
Szeptember legjobbjai
Lezárult a szeptember hónap legjobbjait kereső szavazásunk, melyet a Kecskeméti TE-vel közösen rendeztünk. Nem volt hosszú hónap, mert erre az időszakra esett a válogatott szünet is, így ezúttal kevesebb mérkőzés alapján kellett megtalálni a legjobban teljesítő KTE-játékosokat. Mindezt ellensúlyozza, hogy az a mindössze három mérkőzés, amelyet az ősz első hónapjában játszott a csapatunk, lefutott vereség nélkül. A legszebb gól és gólpassz esetén viszonylag nagy egyetértés alakult ki a szurkolók között, a legjobb csapat pedig nem sokat változott az egy hónappal korábbihoz képest. A legjobb játékos pedig a kecskeméti tábor egyik legnagyobb kedvence lett.
![](https://i0.wp.com/kte.taccs.hu/wp-content/uploads/sites/15/2022/10/305075258_5576385675738547_714128248081083368_n.jpg?resize=660%2C441)
Augusztus legjobbjai
Lezárult az augusztus hónap legjobbjait kereső szavazásunk, melyet a Kecskeméti TE-vel közösen rendeztünk. Szerencsére volt miből válogatni, mert a csapat valósággal berúgta az NB1 ajtaját, sok jó teljesítményt láttunk. A legjobb csapat nagyjából leköveti Szabó István meglátásait, a legszebb gól nem okozott meglepetést, a legszebb gólpassz talán szintén várható volt. Az augusztusi MVP pedig egy olyan fiatalember, akinek szép lassan megtanulja majd a nevét az NB1.
![](https://i0.wp.com/kte.taccs.hu/wp-content/uploads/sites/15/2022/09/298595443_5514423521934763_4885231086955489665_n.jpg?resize=660%2C439)