Akkor most bajban vagyunk?

Ez egy igen jó kérdés. Az MTK elleni bajnoki és a Nyíregyháza elleni kupameccs pedig több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt.

Úgy terveztem, hogy a húsvét körüli sűrűbb menetrendet viszonylag kényelmesebb tempóval fogom megugrani: Az MTK és a Nyíregyháza elleni meccsekről írok egy közös beszámolót, amiben boldogan konstatálom, hogy ragadunk a középmezőnyre a bajnokságban és benn vagyunk a négy közt a kupában. Ehhez mondjuk szükség lett volna arra is, hogy a csapat Budapesten nyerni tudjon, Balmazújvárosban pedig kicsikarja a továbbjutást. Ezzel szemben az MTK elleni meccs képe alapján szájhúzva bravúrnak kellett minősítenem a pontszerzést, a Nyíregyháza elleni meccset meg úgy néztem végig, hogy nem akartam elhinni, amit látok. Na nem azért, mert a Nyíregy’ ne lenne jó csapat, Tímár jól összekalapálta őket, ezt tudtuk, és ami fontosabb, a csapat is tudta. Egyszerűen az ő szezonbeli lendületük és flowjuk, na meg a mi kilátástalan idegenbeli formánk ellenére is úgy hittem, hogy az osztálykülönbségnek majd valahogy látszania kellene. Még úgy is, hogy a kupában eddig sem voltunk valami lehengerlőek az alacsonyabb osztályú ellenfelek ellen. Hoztuk a kötelezőket, de azért némi izgalmat benne hagytunk a pakliban. Egy ilyesmit szerettem volna most is látni.

Utólag azt mondhatjuk, hogy az MTK elleni meccs előszele lehetett ennek a meccsnek. Akkor az első félidőben még akadtak olyan támadásaink, amikből akár lehetett volna valami, sőt egy olyan is akadt, amiből lett is: a Szendrei gólját megelőző támadás szépen lett felépítve és egészen ötletes dolgok is voltak benne, jó megoldásokat választott Vágó, Horváth és Zeke is, hogy aztán Meszhi nagyon könnyen verje meg fejjel a védőjét, Szendrei pedig a kapuba bólintson. Ennek ellenére védekezésben már akkor is érezhető volt, hogy amikor az MTK gyorsan indít támadást, akkor jobban tesszük, ha nagyon hamar támadjuk meg Antonovot vagy Bognárt, mert ha teret engedünk nekik, akkor egyetlen passzal leveszik a fél védelmünket (így kaptuk az egyenlítő gólt is). Katona nagy hibája védekezésben könnyen az MTK vezetését is jelenthette volna, ha Varga nem védi Antonov büntetőjét, aztán a második félidőben még messzebb kerültünk a meccstől. Nagyon hamar megkaptuk Molnár vezető gólját és azt követően az MTK egyre többször érkezett meg lendületből a védelmünkre, de mindig akadt egy védő vagy a kapus, aki utolsó emberként menteni tudott. Szabó elkezdte becserélni a fiatalokat, akiknek a pályára lépésével ugyan még kevesebb tudatos focit láttunk a KTE-től, de legalább lelkesedést és valamicske tüzet vittek a pályára, aminek köszönhetően a végén Kovács Kolos lekészítéséből Helmich lőtt nagy gólt. Szereztünk egy pontot Pesten és nem elbuktunk kettőt. A meccs nagy részében az MTK-nak állt a zászló és még közvetlenül Helmich gólja előtt sem éreztem a csapatban, hogy egyenlíteni tudna, de egy jól eltalált lövés megbosszulta a hazaiak könnyelmű helyzetkihasználását. Egy egyéni villanás mentett meg bennünket, nem pedig az, hogy ráerőltettük volna az akaratunkat az MTK-ra.

Az MTK elleni cserékben (főleg a Derekas-Zsótér és a Kovács Kolos-Horváth változtatásokban) én már kicsit azt is láttam, hogy esetleg Szabó tartalékol a kupameccsre, nem dráma, ha kikapunk Budapesten, legyenek inkább frissek a srácok a Nyíregy’ ellen. /Ironikus, hogy végülis mindkét gólunkat olyan játékosok hozták össze, akik egyáltalán nem tartoznak az alapemberek közé (Meszhi-Szendrei és Kovács-Helmich), sőt a fent említett Kovács Kolos a csapat legeredményesebb játékosának helyén tudott gólpasszt jegyezni./

A Nyíregyháza ellen azonban tapogatózással indult a meccs, ami nagyjából végig meg is maradt, a nagy tapogatózás közepette pedig a hazaiak elkezdtek felbátorodni. Az első negyven perc lecsordogált úgy, hogy gyakorlatilag nem akadt helyzet, hogy aztán a félidő végén lássunk egy gyors ütésváltást. Ebben az ütésváltásban az volt a speciális, hogy kicsit skizofrén módon mindkét ütést a Nyíregyháza vitte be, egyet magának, egyet meg nekünk. A mi gólunk nem egy helyzetből esett, hanem egy közepesen elvégzett beadást fejelt a saját kapujába Sigér Ákos, a Szpari egyenlítő gólja pedig talán az egyetlen komolyabb lehetőség volt a félidőben, amit nem mellesleg percekig varoztak volna, ha egyáltalán lett volna VAR. /Ez például egy olyan dolog, amivel sokáig lehetne foglalkozni, ha nem játszottunk volna ennyire rosszul. Nem tudom, hogy melyik univerzumban nem sérti a versenyegyenlőséget, hogy a négy negyeddöntőből három esetben működik a videóbíró, a negyediken pedig nem. Gengeliczki gólja ugyan elsősorban a védőink rossz helyezkedésén múlott, azon, hogy Iyinbor és Vágó nem kommunikáltak egymással, Belényesi pedig ezt orvosolni akarva hagyta egyedül maga mögött a gólszerzőt. De ha ezen a meccsen is van VAR, akkor nem tartom elképzelhetetlennek, hogy kecskeméti vezetéssel fordulnak a csapatok, ami merőben más helyzetet teremthetett volna. Ez az egész azért csak zárójeles megjegyzés és nem pedig a bejegyzés fő témája, mert egy olyan kiesést követően, ahol a három kaput eltaláló lövésünkből kettő a tizenhatoson kívülről esik, egyet pedig nem is mi, hanem az ellenfél hoz össze, nem elegáns a VAR-ral vagy annak hiányával foglalkozni./

A második félidőben előbb Májer nagy hibája után tűnt úgy, hogy vezet a Szpari, de Gresó fölé rúgta a ziccerét, aztán a 69. percben a teljes védelmünk leolvadt Novák kilépésekor, aki csak, hogy még fájóbb legyen nem találta el a labdát, amit középre akart passzolni és ezzel csapta be Vargát. Az első kaput eltaláló lövéseink a 76. percben (!) estek, ekkor Horváth találta el kétszer a kapust. Ezek után talán nem meglepő, hogy az utolsó 10 percre már hiába volt pályán az összes támadónk, ekkor sem tudtunk lövéssel befejezni egy támadást sem.

A Nyíregyháza megérdemelten jutott tovább, a KTE megérdemelten esett ki, a címben feltett kérdésre pedig nehéz válaszolni. Érezhető, hogy a biztató tavaszi rajt után visszaesett a csapat teljesítménye, az egész szezonban hullámzunk, mint a Balaton, de ennek a bajnokságban már aligha lesz komoly következménye. Az, hogy végül a 8. vagy az 5. helyen végzünk, végső soron lényegtelen, a bennmaradás megvan, ez a lényeg. És innen nézve ez a szezon sikeresnek mondható. Az idény előtt a kimondott cél az volt, hogy a csapat érje el a bennmaradást, ez pedig teljesült. Azonban néhány hete Szabó István és Tóth Ákos is új, merészebb célokról beszélt, utóbbi egyenesen a nemzetközi kupa lehetőségét libbentette meg egy interjúban, ez viszont, ha nem is lehetetlen, de távolinak tűnik. Ha valóban ez a cél, akkor a kupakiesés még fájóbb, mert úgy érződött, mintha a hazaiak jobban felpörögtek volna a meccsre, mintha motiváltabbak lettek volna (Szabó István konkrétan azt nyilatkozta, hogy „Ma lelkesebben játszott ellenfelünk, ez fáj a legjobban, mert ilyet három év alatt még nem kellett mondanom.”). Maradt a negyedik hely megszerzése, amitől jelenleg a tabella szerint csak 5 pontra, az elmúlt időben mutatott játékunk alapján azonban jóval messzebb vagyunk. Bár a Fradival és a Fehérvárral már nem kell játszanunk, de a Pakssal igen és a Mezőkövesd elleni meccsünket kivéve nem meglepő módon már csak öldöklő pozícióharc következik közvetlen riválisokkal szemben. Jelen állapotában (hiányzók, eligazolók, kulcsemberek formahanyatlása) viszont nem biztos, hogy megvan a KTE-ben az erő, hogy ebben a dzsungelharcban mindenkit maga mögött tudjon és befusson negyediknek (ami ráadásul csak akkor jelent Konferencia Ligát, ha a kupadöntő két résztvevője a bajnokságban is dobogón végez, ez praktikusan egy Fradi-Paks döntőt jelentene). Az üveggömb tehát nem feltétlen a mi negyedik helyünket mutatja, de ez nem is biztos, hogy baj, ráadásul a korábbi hullámvölgyekben is higgadtan és megfontoltan cselekedett a stáb, nem kapkodtak és ki is tudott egyenesedni a csapat. Meg kell próbálni minél jobban teljesíteni aztán meglátjuk, hogy az mire elég. Sokkal fontosabb, hogy magabiztosan egyenesbe kerüljön a játékunk és kirángassuk magunkat ebből a gödörből. Némi fájdalom van, katasztrófa nincs, a futballokosok által legnehezebbnek mondott második évben sem esünk ki, de ahhoz, hogy fel tudjunk tápászkodni a földről, fel kell ismerni, hogy ez a kiesés talán még időben jött ahhoz, hogy megkeressük azokat a pontokat, amin javítani kell. És ha megvannak, javítani. Minél hamarabb. Ha ez sikerül, amilyen kiszámíthatatlan az NB1 középmezőnye, abból akár jól is ki lehet jönni.

Az MTK és a Nyíregyháza elleni meccseken pályára lépő játékosok értékeléséhez ezúttal nem fűzök kommentárt, csak az osztályzatokat teszem közzé (tízes skálán osztályozunk, az osztályzás alapja itt található):

MTK ellen:
Varga (7) – Szabó (5), Belényesi (9 – MVP), Katona (5) – Szűcs (5), Vágó (5), Zsótér (5), Zeke (6) – Meszhi (6), Horváth (5) – Szendrei (5)
Cserék: Helmich (5), Pálinkás (5), Derekas (5), Kovács K. (5), Nagy O. (6)

Nyíregyháza ellen:
Varga (5) – Szabó (5), Belényesi (4), Iyinbor (4) – Szűcs (5), Vágó (4), Zsótér (4), Zeke (5 – MVP) – Májer (4), Horváth (3) – Lukács (3)
Cserék: Meszhi (5), Pálinkás (5), Szendrei (5), Leoni (5), Nagy O. (5)

Máshogy láttad? Szavazd meg itt, hogy kik voltak a legjobbak a Fehérvár ellen:

Kecskeméti TE – Nyíregyháza Spartacus – Online Poll – StrawPoll

What’s your opinion? Vote now: Varga Bence, Szabó Alex, Belényesi Csaba, Iyinbor Patrick, Szűcs Kornél, Vágó Levente, Zsótér Donát, Zeke Márió, Májer Milán, Horváth Krisztofer, Luká…