Igazolni Rejtőt

„Grófnő, egy okos embert csak kétszer lehet becsapni!”
(Rejtő Jenő)

Rejtő Jenő olyan magyar író, akit közel annyian, talán többen is olvasnak, mint mondjuk Jókait, mégsem emlegetjük a magyar irodalom legnagyobbjai között. Pedig a mára már legendássá vált groteszk, abszurd humorából olykor nagy bölcsességek bukkantak elő. Ahogyan Az elátkozott part című regényében említi: „Grófnő, egy okos embert csak kétszer lehet becsapni!” Szabó István okos ember, Horváth Dávid pedig ebben a szezonban kétszer túljárt az eszén. Ha Rejtőnek igaza van, akkor nyernünk kell az MTK ellen.

Eddig kétszer néztünk farkasszemet az MTK-val a szezonban, mindkétszer alulmaradtunk (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Igazolni Rejtőt részletei…

Rakétasebességgel lett a szurkolók egyik kedvence a Fehérvár elleni meccs legjobbja

Ha a Fehérvár elleni meccsre igyekszünk emlékezni (bár nem tisztázott, hogy miért akarnánk ilyet tenni), akkor nem feltétlen a remek futball jut majd eszünkbe, hanem mondjuk a bíráskodás színvonala. Vagy annak hiánya. Ugyanakkor erről a meccsről is szavaztatok és a győztes egy fiatal reménység lett, a második és harmadik helyre pedig húzóemberek kerültek.

Helmich Pál a semmiből robbant be a kecskeméti köztudatba és rövid idő alatt a szurkolók legnagyobb reménysége lett.

Rakétasebességgel lett a szurkolók egyik kedvence a Fehérvár elleni meccs legjobbja részletei…

Csak hogy érezd, hogy élsz

Nem volt ez egy jó meccs.  A Kecskemét nem tudott, a Fehérvár nem akart igazán élvezhető futballt kisajtolni magából, persze a kettő nem független egymástól. Ugye milyen borzasztó lett volna, ha egy semmilyen 0-1-ről kellene beszélgetnünk? „Szerencsére” a segítségünkre sietett Vad II István, aki érzelmeket csiholt a kecskeméti szurkolókból, csak hogy érezzük, hogy pezseg bennünk az élet.

Schön Szabolcs a földön, a játék megáll: az ilyen jelenetek feszültséget okoztak a játéktéren és a lelátón is (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Csak hogy érezd, hogy élsz részletei…

NB1-es erősorrend 2023-2024 #9

Öles léptekkel haladunk a bajnokság hajrája felé, a Lila Köd pedig megint úgy csinál, mintha a jövőbe látna. Boszorkánykonyhánkban elkészült a legújabb erősorrend, de mindenkit óva intünk attól, hogy heveny tippmixelésbe kezdjen erre alapozva, mert amit mi csinálunk nem más, mint vajákolás. A legutóbbi vajákolásunkhoz képest most nem sok új ötletünk volt, kevés helyen változtattunk, ahol pedig igen, talán ott sem teljesen indokoltan.

A KTE magabiztosan lépte le a kiesőjelölt Kisvárdát és ez a különbség a jóslatainkban is látszódik a két csapat között (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

NB1-es erősorrend 2023-2024 #9 részletei…

Február legjobbjai

Magabiztosan indította a KTE 2024-et, februárban többségében voltak a jó élményeink. Bár kétszer is vereséget szenvedett a csapat (Pakson és Zalaegerszegen), ezeken kívül minden meccsét megnyerte, ez pedig négy győzelmet jelentett (Mezőkövesden, otthon a Diósgyőr ellen, otthon az Újpest ellen és Ajkán a Veszprém ellen a kupában). Ebből a mintából kellett eldöntenetek a Kecskeméti TE-vel közös, szokásos szavazásunkon, hogy kik voltak legjobb KTE-játékosok a hónapban.  A hónap játékosa új arc a versenyünkben, mert eddig még nem sikerült havi versenyt nyernie, a legszebb gól onnan jön, ahonnan számítunk rá, a legszebb gólpassz pedig már rögtön az első 2024-es meccsen megszületett.

Belényesi Csaba először lett a hónap legjobbja, de egyáltalán nem érdemtelenül.

Február legjobbjai részletei…

Nem jött az újabb bravúr a Fradi ellen, de legjobb, ha ezt a helyén kezeljük (+ a Veszprém és a Fradi elleni meccsek legjobbjai)

Érdekesek a Fradi elleni meccseket megelőző várakozások. Mindenki tisztában van vele, hogy a bajnokság legerősebb csapata ellen komoly fegyvertény már a pontszerzés is, de mivel az elmúlt két évben többször is sikerült megcsípnünk őket, mindig akadnak, akik egyenesen elvárják a győzelmet. Idegenben azonban ez még sosem sikerült és nem a mostani meccs volt a kivétel.

Küzdelmes meccsen maradtunk alul a Fradi ellen (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Nem jött az újabb bravúr a Fradi ellen, de legjobb, ha ezt a helyén kezeljük (+ a Veszprém és a Fradi elleni meccsek legjobbjai) részletei…

Visszarántott bennünket a földre a ZTE

Az van, hogy miután nagyon magabiztosan megütöttük a Kövesdet, aztán legyűrtük a Diósgyőrt és az Újpestet, a Paks elleni vereség dacára is egészen közel sodródtunk a negyedik helyhez. Na de ez a magyar NB1, ahol a középmezőny rendszeresen körbepofozza egymást, így mielőtt belakhattuk volna a élmezőny egyik pozícióját, gyorsan vissza is csúsztunk a tabella alsó felébe.

Horváth Krisztoferre nagyon ügyelt a ZTE (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Visszarántott bennünket a földre a ZTE részletei…

NB1-es erősorrend 2023-2024 #8

Rohannak egymás után a fordulók, újabb három telt el, mi pedig megint nekiveselkedtünk, hogy megtippeljük a bajnokság végeredményét. A dobogó és a kiesők kapcsán tartjuk a véleményünket, a középmezőny azonban kezd összekuszálódni.

A KTE négy meccsből hármat nyert meg eddig tavasszal, aminek köszönhetően a tabella első felébe emelkedett (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

NB1-es erősorrend 2023-2024 #8 részletei…