Nem jött az újabb bravúr a Fradi ellen, de legjobb, ha ezt a helyén kezeljük (+ a Veszprém és a Fradi elleni meccsek legjobbjai)

Érdekesek a Fradi elleni meccseket megelőző várakozások. Mindenki tisztában van vele, hogy a bajnokság legerősebb csapata ellen komoly fegyvertény már a pontszerzés is, de mivel az elmúlt két évben többször is sikerült megcsípnünk őket, mindig akadnak, akik egyenesen elvárják a győzelmet. Idegenben azonban ez még sosem sikerült és nem a mostani meccs volt a kivétel.

Küzdelmes meccsen maradtunk alul a Fradi ellen (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Kérdés volt, hogy Szabó István kikben fog bízni az Üllői úton, de talán még inkább kérdés volt, hogy a bizodalom mellett/ellenére kik lesznek olyan állapotban, hogy a kezdőcsapat tagjai lehessenek. Kilenc nap alatt játszott a csapat három meccset és a hétközi Veszprém elleni kupameccsen Szabó sokkal kevésbé forgatta meg a csapatot, mint amire talán számíthattunk. Ez azt jelenti, hogy nem tette fel a pályára a második sort, hanem csak a fél csapatot cserélte ki: Varga, Zeke, Zsótér, Banó-Szabó és Lukács kapott némi pihenőt, őket Kersák, Leoni, Derekas, Meszhi és Pálinkás helyettesítette. Ez azonban azt jelentette, hogy a Ferencváros elleni meccsre a csapat fele úgy érkezett, hogy a hétközi meccsen jelentősebb mennyiségű percet játszott, ennek ellenére Szabó István többé-kevésbé a megszokott kezdőt küldte a pályára. A „többé-kevésbé” azt jelentette, hogy Banó-Szabó a padon kezdett, a helyére Zsótér lépett fel támadóbb szerepkörbe, így pedig Vágó mellé Helmich került be a középpálya közepére (ami összességében nem egy biztonsági lépés a bajnok ellen, tekintve, hogy Palinak ez volt mindössze a harmadik NB1-es meccse). A Fradi kezdőcsapata nem okozott nagy meglepetést, már amennyiben nem meglepetés az, hogy Botka és Csivics a kezdőbe került (utóbbi egyébként borzasztóan kilógott a hazaiaktól, rengeteg technikai hibával játszott), de azzal azért érdemes tisztában lenni, hogy a Ferencváros B-sora is esélyes lenne a KTE ellen és valószínűleg a bajnokságban is bajnokesélyes lenne. Sztankovics helyet foglalhatott a padon, ami azért említésre méltó, mert a Debrecen elleni kupameccsen bemutatott performanszát  követően csak két kupameccsre tiltották el (ha a Fradi eljut addig, akkor a döntőt már nem érinti az eltiltás), amit mondjuk érdemes összevetni Mészöly Géza 1+2 hónapos büntetésével.

A meccsen nagyjából az történt, amire számítani lehetett. Az ellenfél a bajnokság toronymagas esélyese, az NB1 legerősebb csapata, aki ellen nagyjából bárki vereséggel kalkulálhat, a cél, hogy minél jobban megnehezítsük a dolgát, aztán ha jól ül taktika a meccsen és minden jól alakul, akkor meg lehet marni őket. Aki azonban úgy fut neki az FTC-nek, hogy le akarja dominálni őket (legalábbis a hazai bajnokságban), vagy a kelleténél naivabban áll a meccshez, az könnyen belefuthat a késbe, ahogy tette a Paks (1-6), ahogy tette a ZTE (2-6), ahogy tette az MTK kétszer is (1-6, 1-5) vagy ahogy tette az Újpest (0-5). Szabó István pedig azzal tisztában volt, hogy a jövőre is gondolni kell, egy nagy pofon a következő meccsekre is kihathat, ezért óvatosabb attitűddel állt a meccshez. Talán túl óvatossal is.

A KTE a meccs szinte egészében a védekezéssel volt elfoglalva (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Ennek megfelelően védekezésben kompaktan, zártan, agresszíven kezdtük a meccset, igyekeztünk minél több fizikális párharcra kényszeríteni a Fradit. Ez a párharcorientált játék azonban elég veszélyes vegyületet hozott létre Helmich vehemenciájával, a fiatal középpályás ugyanis nagyon hamar, már a 7. percben besárgult, ami miatt Szabó István már 12 perccel később le is hívta a pályáról. Sokak szerint ez meglehetősen önbizalomromboló gesztus, de Szabónak egyrészt a csapatérdeket kell néznie és ha véletlen megérkezik Andó-Szabó zsebéből a második sárga, akkor a csapat borzasztóan nehéz helyzetbe kerül, másrészt abban sem vagyok teljesen biztos, hogy ebből a szemszögből kell közelíteni a cseréhez. Helmich nem azért kapott kezdőként a Fradi ellen, mert tele voltunk sérülttel, hanem mert egy nagyon tehetséges és jó képességű játékos. Az, hogy a bajnok ellen a kezdőcsapatba jelöli Szabó István az igen magas szintű bizalom. A korai sárga lap világos helyzetet teremtett: abban a harcmodorban, amiben játszani szeretnénk, túl nagy veszélyt hordoz, ha Helmichet esetleg elviszi a hév. Ettől nem válik kevésbé tehetséges játékossá, nem kap majd kevesebb lehetőséget a későbbiekben, egyszerű taktikai lépés volt a cseréje.

Helmich Pál nem sok időt töltött a pályán a Fradi ellen, de ez nem értékítélet a teljesítményével kapcsolatban (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

A Fradi helyzetet nem igazán tudott kidolgozni, de nyomás alatt tartott bennünket, ami alól nem is nagyon tudtunk szabadulni a mérkőzés egészében. Ez azért jelentett problémát, mert bár a védekezést összességében jól hozta le a csapat, de nagyon kevés olyan periódusa volt a meccsnek, amikor fel tudtunk volna lélegezni egy kicsit. Ugyanakkor, ha már védekeztünk, akkor azt jól csináltuk: 41 percig egyetlen lövésen tartottuk a Ferencvárost (Abena fejese Csivics beadása után nem talált kaput), ekkor azonban előbb Loncsar lövését kellett bravúrral védenie Vargának, majd a sokadik szöglet után Abena visszafejelt labdáját már be tudta piszkálni a kapuba Maiga. Ha már támadásban nem igazán tudtunk alkotni az első félidőben, abban legalább bízhattunk volna, hogy emberelőnybe kerülünk, mert a sárga lapos Ben Romdhane nem kapott újabb lapot a második talpalásáért, Sztankovics pedig érezte, hogy neki is váltania kell és a 39. percben le is kapta a tunéziait a pályáról. Az első játékrészben tehát labda nélkül nagyjából rendben voltunk, a második félidőre azonban bőven adott feladatot a kapott gól: hogyan nyisson úgy Szabó István, hogy közben ne is nyíljunk ki túlzottan?

Vágó letalpalásáért még járt a lap, a kiállítást megúszta Ben Romdhane (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

A második félidőt rögtön egy eladott labdával kezdtük, hogy aztán pár perc múlva egy egészen pofás támadással teremtsünk veszélyt: 16 passz után érkezett egy pontatlan megoldás a kapu előtt, így nem lett lövés az akcióból. Sztankovics a 62. percben lehozta Varga Barnát, ami felhívta arra a figyelmet, hogy a gólkirályi cím legnagyobb esélyesét nullán tudtuk tartani, próbálkozása sem volt (sajnos ennek ellenére kaptunk egy gólt). Még ugyanebben a percben jött az egyenlítésünk is: Szűcs beadását Zsótér lőtte középre, Horváth lábáról pedig a kapuba pattant a labda, de pár perc VAR után nem adták meg a gólt. És itt jön a problémám: miért nem láttunk olyan felvételt, ami alapján kétséget kizáróan megállapítható a les? Merthogy nem láttunk. Hajlamos vagyok elhinni, hogy les volt, tényleg úgy tűnt a visszajátszások alapján, hogy Krisztofer egy hajszállal előrébb volt, de egyetlen olyan képet sem láttunk, ahol vonalban lett volna a kamera. Ha a VAR-kocsiban sem állt rendelkezésre ilyen kép, az nagyon nagy baj, mert akkor felmerülhet, hogy vajon milyen alapon ítéltek lest. Ha meg rendelkezésre állt, akkor meg az a kérdés merül fel, hogy miért nem mutatják meg, hogy a kétség legapróbb szikrája se merüljön fel, láthassák a nézők, hogy perdöntő bizonyíték van a lesre. Azért sem mindegy, mert percekkel a lesgól után meglőtte a másodikat a Fradi, ez a két esemény együtt pedig láthatóan lereszelte a hitet a csapatról, az utolsó 10 percben már elég elhagyottak voltunk, Zachariassen akár a harmadikat is megrúghatta volna.

Az eredmény ellenére ez egy szoros vereség a bajnok otthonában, ami miatt nincs oka szégyenkezni a csapatnak. Ugyanakkor támadásban borzasztó kevés volt, amit nyújtottunk, nem volt kaput eltaláló kísérletünk a meccsen, nagyon kevés olyan kontránk volt, ami emelhette a fradisták pulzusát, ha egyáltalán. Labda nélkül azonban egy nagyon erős csapat ellen is kompaktak és stabilak tudtunk maradni, meglepően sokáig vágtuk el tőlük akár csak a próbálkozások lehetőségét is. A két csapat közti különbség végül kijött a végére, de nekünk nem is az FTC elleni pontok vannak kalkulálva, hanem sokkal inkább a következő meccsen a Kisvárda elleniek. Azt ki lehet jelenteni, hogy a bajnokságban ennél erősebb ellenfelünk már nem lesz (a kupában még összefuthatunk velük, de ehhez első körben a Nyíregyháza elleni egyáltalán nem könnyű meccset kellene megnyerni). Túl vagyunk a Fradi elleni meccseken, három meccsen szereztünk 3 pontot, ami bőven vállalható teljesítmény a bajnok ellen.

Értékelések (tízes skálán osztályozunk, az osztályzás alapja itt található):

Varga Bence: Meglepő volt, hogy a hatalmas labdabirtoklási fölény ellenére sem volt igazán sok dolga a meccsen egy Loncsar, egy Maiga és egy Abu Fani lövést kellett védenie, ebből az első kifejezetten nagy bravúr volt. A gólokról nem tehetett, a beívelésekkel pedig meglehetősen magabiztosan birkózott meg. 7

 

 

Szabó Alex: Az egész védelem jól dolgozott a meccsen, ez alól pedig ő sem kivétel, sőt volt kulcsmentése is. Ugyanakkor volt olyan elvesztett párharca, amikor a társaknak kellett kisegíteniük, mégis úgy gondolom, hogy egy ilyen erősségű ellenfél ellen ez egy jó teljesítmény volt. 6

 

 

Belényesi Csaba: Kétség nélkül a meccs legjobb kecskeméti játékosa nálam, Varga Barnabást gyakorlatilag levette a pályáról, emellett fontos tisztázások, szerelések és labdaszerzések is kifutottak a lábából, fejéből. Nem tudom eljön a szezonnak az a szakasza, amikor pihentetni kell majd, de nehéz lesz a pótlása. 8 (MVP)

 

 

Katona Levente Ez volt az ő eddigi legnagyobb tesztje, de a kupameccsen góllal tudott hangolni a Fradira. Összességében jó teljesítményt nyújtott, még akkor is, ha akadtak hibái. Ennek a védőhármasnak a tagjaként megbízható játékra képes, de szerintem ehhez kell az, hogy Zeke játsszon a bal oldalán. 6

 

 

Szűcs Kornél: Hullámzott a teljesítménye, mert amíg voltak szép szerelései, szerzett labdái, addig a párharcok terén nem teljesített valami jól. A lesgólunk előtti beadása nagyon szép volt, nem rajta múlott, hogy nem egyenlítettünk belőle. 5

 

 

Vágó Levente: Nehezen döntöttem az értékeléséről, mert bár főleg pozitív dolgokat írtam fel róla a meccsen, de sokkal kevesebbet volt játékban, mint szokott. Labda nélkül kifejezetten jó dolgokat mutatott és nagyjából az ő játékán keresztül el lehet mesélni a meccsünket: védekezésben stabil volt, de labdával súlytalan. 5

 

 

Helmich Pál: Nem tudom máshonnan nézni az ő meccsét, mint hogy két NB1-es meccsel a háta mögött is bizalmat szavazott neki Szabó István a bajnok ellen, de a kemény, határozott és kissé túl heves kezdésével ellehetetlenítette a további meccsét. Ez nem feltétlen baj, én örülök, hogy ilyen tökös srác, de ezen a meccsen le kellett hozni. 3

 

Zeke Márió: Jó meccset játszott ő is, mert védekezésben stabil volt, a Fradi jobb oldalán kevés épületes esemény zajlott. Amikor értékelhető dolgot mutattunk támadásban, abban jellemzően benne volt, de a második kapott gólnál le volt maradva. 6

 

 

Zsótér Donát: Nagyjából húsz percig játszott a pálya széléhez közelebb, hogy aztán visszatérjen középre. Harcias volt, kemény volt, a második kapott gólnál pedig hibázott, de ennek ellenére is úgy érzem, hogy tavaszra az egyik legstabilabb emberünkké vált. 6

 

 

Horváth Krisztofer: Majdnem megszerezte a kilencedik gólját, ami sokat javított volna a meccse megítélésén. Sajnos nem igazán ment neki a játék, talán a megszokottnál is több labdát vesztett és bár faragták, de igazán nem tudott hasznára lenni a csapatnak, ráadásul kísérlete sem volt a meccsen. 4

 

 

Lukács Dániel: Logikus volt, hogy az ő sebességére építsünk a biztos védekezésből induló kontráknál, csak ebből, sajnos semmi nem valósult meg. Szerintem későn jött a cseréje, Szabó István nagyon sokáig bízott abban, hogy esetleg el tud futni, de keveset találkozott a labdával és amikor mégis, akkor sem nagyon tudtunk belőle építkezni. 3

 

Cserék:

Banó-Szabó Bence: A vártnál hamarabb érkezett a pályára és védekezésben volt is néhány szerelése, de az ő passzjátéka sem tudott lendíteni a támadójátékunkon. 5

 

 

 

Nagy Olivér: 25 percet kapott és volt nagyon jó helyen bemutatott szerelése és tisztázása is, de igazán nagy hatása nem volt a meccsre. 5

 

 

 

Májer Milán: kevés volt az a 11 perc, amit a pályán tölthetett, ennyi idő alatt érdemi momentuma nem is igazán volt. 5

 

 

 

Szendrei Ákos: Egyetlen jelenete volt, amire emlékezhetünk és láttunk is tőle igazán jó szabadrúgást ebből a szögből a Paks ellen (akkor Szappanosnak kellett bravúrt bemutatni), most azonban nem sikerült jól a lövése. 5

 

 

Mihajlo Meszhi: Ő is 11 percet kapott, mint Májer és Szendrei és nagyjából ő is akkora szerepet játszott, mint az említettek. 5

 

 

 

 

Mivel megcsúsztam a beszámolóval, ezért egy füst alatt gyorsan ki is hirdetjük a Veszprém és a Fradi elleni meccsek legjobbjait. A Veszprém ellen a szurkolók az első gólt szerző Zsótér Donátot látták legjobbnak, akit a második gólt szerző Katona Levente és Horváth Krisztofer követett. A Fradi ellen a drukkerek szerint a Varga Barnát leradírozó Belényesi nyert, második helyen Zsótér Donát, harmadik helyen Varga Bence végzett.

A Lila Köd értékelése alapján a három legjobb játékos a Veszprém ellen:

  1. Belényesi Csaba – 8-as osztályzat
  2. Lukács Dániel – 7-es osztályzat
  3. Katona Levente – 6-os osztályzat

A Lila Köd értékelése alapján a három legjobb játékos a Ferencváros ellen:

  1. Belényesi Csaba – 8-as osztályzat
  2. Varga Bence – 7-es osztályzat
  3. Zsótér Donát – 6-os osztályzat

Ezzel a szurkolók és a Lila Köd listája, valamint az összetett tabella a következőképpen néz ki:

A játékpercek alakulása a szezonban:

Játékpercek 2023/2024

Beautiful, easy data visualization and storytelling

És a csapatok mozgása a tabellán:

Tabella mozgás

Beautiful, easy data visualization and storytelling

 

9 hozzászólás “Nem jött az újabb bravúr a Fradi ellen, de legjobb, ha ezt a helyén kezeljük (+ a Veszprém és a Fradi elleni meccsek legjobbjai)” bejegyzéshez

  1. Most eggyet értek veled nagyon jól láttad a meccset egy dolgot kivéve,a második gólunk az a Horváth Krisztofer eladott labdájából lett. Ugyanis mikor Horváth megkapta a labdát Zeke nyitott neki,hogy tudjon neki passzolni. Egy szárnyvédőnek ez a dolga,de arra nem számított hogy Horváth indítja a Fradi támadását és onnan képtelenség vissza érni a védelembe. Mert Zeke teljesen a támodo harmadban helyezkedett és nagyon helyesen mert az lett volna a játék,hogy indítja Horváth. Ez az idióta Fradi szurkoló Hajdu B is azt mondta hogy Zeke lemaradt a helyszinen nem látja a játékot ennyire hülye a focihoz,mellesleg nagyon elfogult volt a Fradival. Mi a tanulság hogy Horváthrol itt is meg Zalegerszegen is sorsunkat megpecsételő gólt kaptunk.

    1. Azt valóban nem említettem meg a beszámolóban, de Horváth ott nagyon csúnyán elszórta a labdát. Az abból induló kontra hozta a második gólt, és Zsótér vissza is zárt Zeke helyére a beadás előtt, de nem tudott a labdába fejelni (ugyanakkor szerintem Riónak lett volna ideje visszafutni, valamiért mégsem ért vissza, persze lehet, hogy úgy volt vele, hogy Zsótér megoldja).

  2. Figyu Zeke sprintben indult be a baloldalon, kb a Fradi tizenhatosa környékén járhatott már mikor Horváth eladta a labdát. Elindult ő vissza de nagyon nagy volt a távolság, véleményem szerint Zsótérnak kijjebb kellett volna helyezkedni de amúgy így is egy ütemen múlt hogy Zeke ne érje el Zakariassent. De ez a gól sem Zsótér sem Zeke hibája nem volt hanem Horváth Krisztoferé. De hozzá teszem a lelátóról meg utólag én is nagyon okos vagyok.

  3. Érdeklődéssel olvasom vitáitokat. Rossi, továbbra is írjad okosságaidat, meglátásaid nálam célba találnak. A helyzetet jelenleg úgy jellemezhetem: Valami van, ami nem az igazi. Sajnálom, véleményemet egy időre magamban tartom. Kiesési gondok nem lesznek, remélem a jelenlegi pozíciót tudja tartani a csapat. Hajrá KTE!
    A gyászról. Nagy Zsoltival volt szerencsém egy klubban tevékenykedni, ŐSZINTE RÉSZVÉTEM A CSALÁDNAK!

  4. Zóna köszönöm főleg tőled mert te nagyon reálisan látod a KTE játékát vagy alapból a focit. Én is egy ideig nem reagáltam semmire mert teljesen máshogy látom a mostani KTE játékot mint a nagy töbség. Én is részvétem felyezem ki a családnak.

  5. Kövezzetek meg, de nekem tetszett Helmich mentalitása, bajnok ellen ilyen hangulatban ilyen tökösen kell beszállni.
    Remélem nem veszi kedvét a korai csere aminek természetesen értem az okát.
    Kellő mentorálás mellett a jövő embere lehet.
    Zónával egyet értek. Valami valóbán más, ez érezhető.
    De bízok Szabó Mesterben és csapatában.

    1. Helmich bátorsága, rámenőssége nekem is bejön. A tavalyi szezon eredményei nem megismételhetők, ez talán természetes is a második szezonban, van visszaesés, a statisztikák és a számok már tavaly is mutattak némi túlteljesítést. A kiesés szerintem nem fenyeget bennünket, bár matematikailag még szükség van néhány pontra a bennmaradáshoz. Ha pedig tényleg megvan a bennmaradás, akkor a harmadik szezon kifejezetten érdekes lesz. Kíváncsi vagyok rá, hogy milyen irányba fejlődik a klub, a csapatjáték, hogy milyen hatással lesz a csapatra a felújított gyepszőnyeg, stb. Az idei év valószínűleg hullámzással fog telni, ahogy eddig is hullámzott, nem vagyunk annyira kiegyensúlyozottak, mint tavaly. A védekezésre a télen fektettek energiát, ez valamelyest érződik, de támadásban nagyon esetlegesek vagyunk, én személy szerint egyelőre a Lukács – Horváth – Banó-Szabó együttműködéstől sem kaptam meg még azt, amit vártam. Szalai távozásának támadásban egyelőre több hatását látom, mint védekezésben és Szuho hiánya is itt hat leginkább, még ha Zsótér tavaszi teljesítménye pótolja is az őszi Szuhodovszkit (a tavalyit viszont nem)

  6. Ha már így belegabalyodtunk.
    – Helmich rámenőssége: A fiút óvatosságra inteném, tudjuk mi a következménye, egy szer jön egy „őrült”, akit leszerelt, leckéztetés címén odavág neki, melynek súlyos sérülés is lehet a következménye. A stáb bizonyára felkészíti a buktatók elkerülésére.
    – Kiesés: Idén ilyen gondok nem érinthetik a csapatot. Viszont már most készülni kell a jövő idényre, akkor lesz hadd el hadd, a térkép átrajzolódik. Két kis csapat kiesik, jönnek helyettük a velünk együtt kiebrudalt nagyágyúk. Vagy a megerősített Vasas. Talán még a Honvéd is feltámad egyszer. A Pécsről nem beszélve, hiszen mindketten valaha kiváló utánpótlás nevelésről voltak hírösek. Egy szónak is száz a vége, a csúcsliga tovább erősödik, ahonnan szerény lehetőségeink miatt könnyen kizuhanhatunk. Hiába a feljutásunk, helytállásunk, nem nálunk, hanem egy második vonalbeli csapatnál korszerűsödik a stadion. Persze, hogy felvetődik a kérdés, milyen polcra helyeztek bennünket? Döbbenetes fordulatra nem számítok. Elég csak legfájóbb pontomra, a férfi kosarasok helyezésére tekinteni. Kecskemétnek a profi sport sajna nem kenyere. Nekünk nincs sok választásunk, reménykedni, hogy az „okosok” majd kitalálnak valamit, amihez majd igazodunk. Az MLSZ vezetése a továbblépés taktikáján gondolkodik. Eddig annyit sikerült megállapítaniuk, a jelenlegi lebonyolítási rendszer nem megfelelő. Én korábban a tizenhat csapatosra voksoltam, a most megpengetett rájátszásos rendszer nálam nem nyerő. Ebben a szövi vezérével azonos véleményen vagyok. Na, majdcsak megszületnek a KTE számára is megfelelő döntések, akkor tovább vigadhatunk. Egy biztos, nagyon fel kell kötni a gatyánkat, ha továbbra is legfelsőbb szinten akarunk vitézkedni.
    Csapategyüttműködés: Rossi jó helyen kapiskál. Röviden úgy fogalmaznék, egyszerre sok a sztár a kezdőben, ennyit lehetetlenség kiszolgálni, ráadásul posztjuk sem stabilizálódott, játék közben zavarják egymást. Az ezüstös idényhez képest a szerelőkészségünk, jó értelemben vett hullámzásunk is visszaesett. Luki mellől Barna nagyon hiányzik. Pálinkás, egy kis „átneveléssel” remekül átkonvertálódhatna, de, akkor ki marad ki? Krisztofert az elemzésből most inkább kihagynám, neki a szövetségi kapitánnyal van elszámolni valója, aki lát benne fantáziát. Mesterünk pedig a törekvést maximálisan támogatja. Még talán a taktikai egység rovására is. Rossi valószínűleg erre tapintott rá. Szalait, Szuhot eddig nem sikerült pótolni. Banó-Szabó „vergődését” sajnálom, lehet mégis vissza kellene vinni az eredeti posztjára.
    Itt leblokkolok, a véghajrában nem szívesen véleményezek, mert nem tetsző megfogalmazások akaratlanul is becsúsznak.
    Mára góllövőkre nem fogadtam, gólokra igen. Úgyhogy fiúk mindent bele.
    Hajrá KTE!

  7. A reakció a csapat felől rövid úton megérkezett, Jövőben is ilyen válaszokat várok. Jár a gratuláció. Közelítsünk kicsit a tippmix felől. Ahogy írtam, ezúttal góllövőkre nem voksoltam, gólokra igen. Krisztofer így is megörveztetett: Mindkét csapat szerez gólt 1,72-ért. míg ugyanez hazai győzelemmel kiegészítve 4,60-at fizet. Mindösszesen: 6,32, ami nem rossz nyerő szorzó egy KTE meccsen. Nem véletlen, hogy a győzelmen túl is volt miért örülni.
    Mégis Bence találatát emelném ki. Megjegyzem eredeti posztján szerezte. Remélem Horvát Krisz góljaira továbbra is számíthatok, szurkolok, hogy kijusson az EB-re. /Egy biztos büntető értékesítőre szüksége lesz a válogatottnak/. A klub, mestere, szurkolótábor nagy örömére. CaNcOe sem búslakodhatott, a trió harmadik tagjának is volt esélye a gólszerzésre. Szabó Pista ezúttal jól keverte a kártya lapokat. Nyugodalmas estét mindenkinek. Én átvedlek dartsba, golfba, nascarba.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.