Akkor jöjjön az a döntő!

Remek drámai érzékkel az utolsó körre hagyta a KTE a döntést az ezüstérem sorsáról, ez pedig azt jelenti, hogy egy utolsó hazai rohamra össze kellene kaparni az energiákat. Ha sikeres lesz ez a roham, annak az áldozata a Kecskemétre látogató Kisvárda lesz, ha nem… az sem baj. Itt mi már csak nyerhetünk.

Katona Bálint mindkét meccsen gólt szerzett a Várda ellen, de könnyen lehet, hogy az utolsó fordulóban nem kap helyet a kezdőben (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Akkor jöjjön az a döntő! részletei…

Gyengébb teljesítménnyel is a legjobb lett a saját nevelésű válogatottunk

De jó ezt leírni. Mármint nem az, hogy Szalai Gabi a szokásosnál kicsit gyengébben játszott az Újpest ellen, hanem az, hogy meghívót kapott Marco Rossi Montenegró és Litvánia ellen készülő keretébe.  Nem akarom azonban végérvényesen elterelni a szót az Újpest elleni meccs legjobbjairól, ezért álljon itt, hogy a második helyre a csapat nagy harcosa, a harmadikra pedig az egyik nagy kedvenc érkezett meg.

Szalai Gábor ugyan némileg gyengébb teljesítményt mutatott az Újpest ellen, de így is a csapat legjobbja lett

Gyengébb teljesítménnyel is a legjobb lett a saját nevelésű válogatottunk részletei…

Nyolc nap leforgása alatt megjártuk a skála két végpontját

Az Újpest elleni mérkőzés, a teljesítmény és az eredmény is totális ellentéte volt a Ferencváros elleninek, ami némileg azért meglepett, mert ilyet nem nagyon láttunk még a csapattól. Ahogy egy szurkoló találóan megjegyezte: most játszottunk úgy, ahogyan a szezon elején várták tőlünk.

Bár a csapat nem feltartott kézzel lépett pályára, de talán túlságosan hamar törődött bele vereségbe (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Nyolc nap leforgása alatt megjártuk a skála két végpontját részletei…

1 pontra van szükség, de biztosak lehetünk benne, hogy nem arra fogunk játszani

Két mérkőzés van hátra az NB1-es idényből és egyetlen apró pontocskát kell szereznünk az Újpest és a Kisvárda ellen. Bizakodhatunk, hiszen e két csapat közül egyik sem vert még el bennünket a szezonban, ráadásul mindkettejük ellen 4 pontot szereztünk (Újpest: 2-1, 2-2; Kisvárda: 3-3, 1-0). Két vereség után nyertünk végre, gyakorlatilag minden abba az irányba mutat, hogy a KTE megszerezheti az ezüstérmet a hétvégén. Épp ilyenkor kell a legjobban odafigyelni.

Hazai pályán az utolsó utáni pillanatban egyenlítettünk az Újpest ellen (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

1 pontra van szükség, de biztosak lehetünk benne, hogy nem arra fogunk játszani részletei…

„BUMM!” – mondta Barna lába. Megint.

A Ferencvárost legyőzni mindig nagy dolog. A Ferencvárost úgy legyőzni, hogy gyakorlatilag megfojtja a csapat a bajnok játékát és a játékelemek többségében vita nélkül múlja felül Csercseszov csapatát, pedig hatalmas dolog. A meccsen szinte nem is volt nálunk gyenge teljesítmény, a szavazás győztese mégis magabiztosan nyert, ahogyan a második helyezettet sem fenyegette senki és valójában a harmadik helyre is kényelmes előnnyel érkezett meg a bronzérmesünk. Mögötte viszont komoly tömörülés alakult ki.

Tóth Barna elképesztően hasznos játék mellett gólt és gólpasszt jegyzett a Fradi ellen

„BUMM!” – mondta Barna lába. Megint. részletei…

Április legjobbjai

Lezárult az április hónap legjobbjait kereső szavazásunk, amit mint korábban mindig, ezúttal is a Kecskeméti TE-vel együtt szerveztünk. Áprilist és a három győzelmünket egy-egy vereség keretezte ebben a sorrendben: Mezőkövesd 0-1, Puskás Akadémia 3-0, ZTE 3-0, Fehérvár 2-1, Paks 2-3. A köztes három győzelem mindegyike meggyőző és nagyon szép eredmény volt, de a két vereség alkalmával is akadtak igen jó teljesítmények a csapatban. Úgy döntöttetek, hogy a legjobb játékos egy fiatal titán lett, a legszebb gól és gólpassz pedig nem csupán ugyanazon a meccsen született, de ugyanazon gól alkalmával is. A legjobb csapatösszeállítás esetében nagyon egy húron pendültek a szurkolók Szabó Istvánnal.

Horváth Krisztofer a szegedi remeklése után egy osztállyal feljebb is bizonyítja tehetségét

Április legjobbjai részletei…

Klasszikus évzáró élmény, két meccsel a vége előtt

Egy Fradi elleni győzelem, ráadásul ilyen magabiztos teljesítménnyel olyan érzelmi töltetet ad a szurkolók (és gondolom a csapat) számára is, amit hirtelen például a tavalyi évadzáróhoz tudok hasonlítani, amikor kifiléztük a Szentlőrincet. Micsoda?? A Fradi olyan, mint a Szentlőrinc? Természetesen nem. De amikor hazai pályán a csapat fesztiválhangulatot varázsolt a stadionba azzal, hogy könnyed futballal hintettünk egy hetest az NB2 zárófordulójában, akkor úgy érezted, hogy ez tökéletes módja volt a szezon lezárásának. A Fradi elleni győzelmünk után ugyanezt éreztem: ha így ért volna véget a bajnokság, az tökéletes lett volna. 

Mintha már az egész szezont ünnepelnénk: a Fradi elleni meccsélmény és az azt megelőző vonulás tökéletes szezonzáró élmény lehetett volna, azonban két forduló még hátra van (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Klasszikus évzáró élmény, két meccsel a vége előtt részletei…

Köszönjük, jóllaktunk!

Az elmúlt két meccsünk játékvezetői ítéletek szempontjából sem alakult a legjobban, de köszönjük szépen, jóllaktunk, nem kérünk több olyan bíráskodást, ami elvonja a figyelmet a mérkőzésről. Szeretnénk egy olyan meccset játszani, ahol a végén csak arról van szó, hogy ki volt a jobb és nincs ott az a sok „ha”. Tehát most, hogy magunk mögött hagytuk a Paks és a Honvéd elleni vereségek általi gödröt, gödröcskét, ideje előre tekinteni és keményen beleállni a Ferencváros elleni meccsbe. Mert magunk mögött hagytuk a gödröt, ugye?

Ősszel feszültséget tudtunk teremteni a Fradiban azzal, hogy megleptük őket, a mostani meccsnek viszont már csak számunkra van komoly tétje (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Köszönjük, jóllaktunk! részletei…

Ha ő jól játszik, akkor jól védekezünk

Valamiért a Honvéd elleni idegenbeli meccseink gyatrább futballélményt hoztak, mint amihez hozzászokott a kecskeméti szurkoló idén. Ősszel egy igen gyenge 0-0-át játszottunk és nem hittük volna, hogy ha máshogy nem, hát eredményben visszasírhatjuk azt a meccset, miután ezúttal a Honvéd szerzett egy gólt és megnyerte a meccset. De ki volt az a három játékos, akiket a legjobbnak láttak a szurkolók?

Belényesi Csaba az olyan meccseken is ki tud emelkedni a mezőnyből, amikor a csapat nincs csúcsformában

Ha ő jól játszik, akkor jól védekezünk részletei…

Elfogyunk a végére?

A kérdés jogos, mert a Paks elleni vereség után ezúttal a Honvéd is megszúrt minket, ilyesmire pedig még nem volt példa ebben a szezonban. Arra sem, hogy a Honvéd elverje a KTE-t és arra sem, hogy egymás után kétszer kikapjunk.

Remélhetőleg Katona Bálint esése nem szimbolizálja a KTE szezonbefejezését (fotó. Kecskeméti TE – Facebook)

Elfogyunk a végére? részletei…