Kecskemétre jön a csapat, amely nem szerepel kifejezetten jól, mégis mindenki tarthat tőle

Én pedig tartok is a Kövesdtől. Talán nem megmagyarázhatatlan, hogy miért. Bár a Mezőkövesd ellen arattuk az első győzelmünket idén az NB1-ben, ugyanakkor a meglevő két vereségünkből az egyiket ellenük szenvedtük el, ráadásul a tavaszi félévben egészen masszívan indultak és bár van némi visszaesés az elmúlt hetekben az eredményeikben, de továbbra is csak egyszer kaptak ki a téli szünet óta. A Kövesd vetett véget ősszel a hetes veretlenségi szériánknak, most egy tízeset kellene megóvnunk tőlük. 

Ősszel Varga Bence büntető védett Cserivel szemben és azóta is nagyobb kilengésektől mentesen védi a KTE a kapuját (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Kecskemétre jön a csapat, amely nem szerepel kifejezetten jól, mégis mindenki tarthat tőle részletei…

Ez csak papíron tűnik könnyűnek

A Vasas és a Debrecen után megint egy olyan csapattal játszik a Kecskemét, akiket még másik edző vezetett, amikor legutóbb találkoztunk velük, nagyjából meg is elégednénk azzal, ha – az említett két csapat elleni meccshez hasonlóan – ellenük sem sikerülne kikapnunk. Természetesen a győzelem lenne legszebb eredmény, de ez a Mezőkövesd már izmosodott annyit nyár óta, hogy ne legyen kezeljük egyértelműen kötelező meccsként az ellenük lejátszott meccset.

Első győzelmünket a Kövesd ellen szereztük idén, Banó-Szabóék pedig folytatnák a pontok gyűjtését (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Ez csak papíron tűnik könnyűnek részletei…