Ilyen még nem volt, két legjobbunk is van

A Debrecen elleni vereséget követően sokan úgy érezték, hogy nem lesz könnyű kiválasztani, hogy kik játszottak legjobban a KTE-ből. Ebben van is igazság, hiszen a csapat nagy részétől jobb teljesítményt szoktunk meg az elmúlt időben, mint amit a pályára vitt Nagyerdőben. Ebben a nehéz döntési helyzetben a szavazás élén holtverseny alakult ki két játékos között.

Nem volt könnyű olyan képet találni, amin Szalai Gábor és Vágó Levente is szerepel, ráadásul a Loki ellen játszunk. Ez a kép például a tavalyi hazai meccsen készült.

Szalai Gábor kapcsán volt némi véleménykülönbség a Lila Köd és a szurkolók közt, de a drukkerek értékelték azt, hogy az egyik legjobb képességű és nem mellesleg válogatott kerettag játékosunkról van szó. Az azonban nem vitatható, hogy Gabi is elmaradt a csúcsformájától Debrecenben, ugyanakkor igen aktív volt. Labdával is vállalt felelősséget és védekezésben is sokszor volt foglalkoztatva. Én problematizáltam, hogy a megszokottnál több eladott labdája volt a meccsen, de a Loki tervszerűen játszott arra, hogy a célpontokat leválassza a passzoló játékosról és a passzsávokat nagyon tudatosan zárták. Reménykedhetünk, hogy a válogatottban lehetőséget kap Marco Rossitól, mert egy ilyen élménnyel feltöltve akár még jobb teljesítményre lehet képes (nem a debreceninél, annál válogatott játékpercek nélkül is többre képes).

Szalai Gábor nagy harcban volt a meccsen Dzsudzsák Balázzsal (fotó: dvsc.hu)

Vágó Levente az első félidőben kiemelkedően jó játékot mutatott Debrecenben, sok szerzett labdával, igazi gladiátor-mentalitással, amiből látványos dolgok is kisültek (emlékezzünk a lesgól előtti labdaszerzésére vagy a Mojzisnak kiosztott gigantikus kötényére). A második félidőben ez a lendület alábbhagyott valamelyest, de így is a csapat jobb teljesítményei közé sorolható az övé. Az elgondolkodtató, hogy Levi már betöltötte a harmincat és bár nyilván van még benne néhány jó év, de nem nagyon látjuk, hogy ki tehermentesítheti őt. Mihajlo Meszhi lehetne erre talán a legalkalmasabb, aki mentalitásban is képes hasonlót nyújtani, de egyelőre Vágó Szabó István feltétlen bizalmát élvezi.

Vágó Levente labdával és labda nélkül is mutatott szebb dolgokat, mint a képen látható galoppozás, de a Loki fotósai értelemszerűen nem az ilyen eseményekre koncentráltak (fotó: dvsc.hu)

Ha már azt pedzegettük, hogy ki pótolhatja Vágót, akkor szóba kerülhet a szavazás harmadik helyére befutó Szűcs Kornél. Habitusában meglehetősen távol áll Levitől, de minden labdaérintésén érződik, hogy ő a középpályán is megállja a helyét. Kornél Iyinbor helyén kezdett Debrecenben és egyértelműen a csapat legjobbjai közé tartozott a meccsen. A többiekkel ellentétben ritkán hibázott és még arra is maradt ideje, ereje, hogy mások hibáit javítgassa. A védelemben megnyugtató a választék, Iyinbor és Szűcs is jól kezdett a Kecskeméttel (és akkor még nem beszéltünk Szabó Alexről), ez pedig nem kedvez Kornél játékperceinek, de eddig amikor pályára lépett, akkor jó produktumot tudott felmutatni.

Szűcs Kornél többször is szerelt fontos helyzetben (fotó: dvsc.hu)

A szavazás eredménye:

Nem nagyon szokott előfordulni holtverseny, de most a szavazás első helyén alakult ki Szalai Gábor és Vágó Levente között, a harmadik helyre pedig Szűcs Kornél érkezett meg. Őt Horváth Krisztofer követte, aki nem sokkal maradt le a dobogóról.

A Lila Köd értékelése alapján a három legjobb játékos a Debrecen ellen:

  1. Szűcs Kornél – 6-os osztályzat
  2. Vágó Levente – 6-os osztályzat
  3. Tóth Barna – 5-ös osztályzat

 

Itt pedig az éves összesítése a „meccs legjobbja” szavazásoknak (3 pontot ér, ha valaki az adott meccsen a legjobb volt, 2 pontot kap, aki a második legjobb lett, a harmadik helyért 1 pontot adunk):

A szurkolói listán ezzel az eredménnyel Szalai és Vágó is megérkezett Belényesi és Szuhodovszki mögé, Szűcs pedig felkerült a listára. A Lila Ködnél Szűcs Szuhodovszki bokájára lépett (Szalaival és Iyinborral egyetemben), Vágó és Tóth Barna pedig a középmezőnyben van. Az összesített listán Szuho továbbra is vezet, Szalai azonban már látótávolságra került tőle, ahogyan Vágó is. Szűcs Kornél megerősítette pozícióját a középmezőnyben, Tóth Barna pedig Pálinkást előzte meg.

(a nyitókép Szalai Gáborról és Vágó Leventéről a Kecskeméti TE Facebook oldaláról származik, a design pedig a Freepik-ről)