A Diósgyőr elleni nagyon fontos győzelem után némileg felforgatott csapattal kaptunk ki Pakson. Míg az első meccsen az idény abszolút húzóembere nyerte a szavazást, addig a másodikon a középpályán robotoló, a pályát feltúró játékos győzött.
A gólfelelős és a traktor lettek az elmúlt két meccs legjobbjai részletei…
Két nagyon ellentétes félidőt játszottunk Pakson, a végén nulla ponttal, de nem teljesen reménytelen teljesítménnyel. Ez még akkor is így van, ha maga a meccs nem volt igazán színvonalas és a csapat is messze volt a csúcsformájától.
Nem biztos, hogy mindenki így gondolja, de szerintem a Diósgyőrt legyőzni a mi helyzetünkben bravúr. A mi helyzetünk alatt azt értem, hogy az alapjátékunk meghatározó figurái hiányoznak (közülük vannak, akiknek a hiányával meg kell barátkoznunk és vannak, akik majd visszatérnek). Az én értelmezésem szerint hoztunk tehát egy bravúrt, ami a Kövesd elleni meccset követően kötelezőnek is mondható.
Jobban örültem volna, ha ez a cím több rétegjelentéssel gazdagodik és végül a csapat megszakítja a hárommeccses nyeretlenséget, de a három meccsből négy lett és ilyen értelemben nem történt törlesztés. Olyan értelemben viszont igen, hogy nekem (a blognak) vannak elmaradásai, amikkel most elszámolunk.
A KTE és az MTK bajnokija előtt esett az eső, ami mindennél pontosabban jelzi előre, hogy a mérkőzés kapcsán mindenről szó lesz, csak a mérkőzésről nem. És bár maga a jelenség mélységesen bosszant, ennek ellenére (vagy éppen ezért) én is beállok a sorba. Rendhagyó beszámoló, talán nem is a meccsről, hanem a futballal kapcsolatos közbeszéd lustaságáról.
DÖBBENET! Nem hiszed el, hogy milyen pályán játszik az NB1-es csapat! részletei…
Én például a lefújáskor még meglehetősen szívtam a fogamat. Aztán ahogy elkezdett ülepedni az élmény, egyre inkább megbarátkoztam a döntetlen gondolatával. Továbbra is a középmezőnyben vagyunk, látótávolságra a dobogótól és a visszapillantóban egyelőre apró pont a kiesőzóna.
A Debrecen elleni meccset megelőzően arról írtam, hogy győzelemmel fordulunk a meccsre és a válogatottba három kecskeméti játékos kapott meghívót, tehát adott a pozitív input ahhoz, hogy egy erős csapatot legyűrjünk. Na akkor kezdődött a vesszőfutásunk, hiszen a Loki ellen indult egy hatmeccses nyeretlenségi sorozatunk a bajnokságban. Újabb válogatott szüneten vagyunk túl, megint három kecskeméti játékossal a keretben (ketten lehetőséget is kaptak), győzelemmel érkezünk egy jó csapat, a Fehérvár elleni meccsre. Szuper lenne, ha nem ugyanúgy folytatódna a történet, mint legutóbb.
Kétszer nem csap ugyanoda a villám, ha nem lépünk ugyanabba a folyóba részletei…
Hét közben a Szeged elleni továbbjutással hangoltunk a Ferencváros elleni bajnokira, amit némi iszappakolás árán szintén megnyert a csapat. Bár mindkét meccsen (de főleg a Fradi ellen) kifejezetten sok jó teljesítmény volt a KTE-ben, ennek ellenére a két győztes viszonylag kényelmes előnnyel tudta megnyerni a maga szavazását.
Nagy hullámokat verő meccsen győztük le hazai pályán a Ferencvárost, de ezek a hullámok talán már meg sem lepnek minket. Maga a győzelem viszont az én részemről nem volt kalkulált három pont, így pedig még szélesebb a mosoly az arcomon.
Talán erős lenne a 11. forduló meccsét utolsó szalmaszálnak nevezni, de az biztos, hogy ez a győzelem olyan volt, mint tenni a klímaváltozás ellen: a legideálisabb időpont jóval korábban lett volna, a második legideálisabb meg most.
