Foglalkozzunk kicsit a góljainkkal

A labdarúgás legfontosabb eleme és minden meccs leginkább várt eseménye a gól. A gólok száma, megoszlása dönti el, hogy melyik csapat győz, mégis más sportokhoz képest általánosságban viszonylag kevés esik belőle egy meccsen. Éppen emiatt lehet nagyon értékes akár egy is belőle és éppen emiatt fordulhat elő a futballban gyakrabban, hogy a gyengébb csapat megveri az erősebbet: hiszen míg például a kosárlabdában kisebb az esélye, hogy egy összességében 200-220 pontos meccsen ilyen sok pontból többet szerezzen meg a kevésbé esélyes csapat, addig a labdarúgásban sokszor elég lehet egyetlen gólt találni, azzal már mérkőzést is lehet nyerni. Lássuk tehát, hogy a KTE-nél mi a helyzet gólok terén! Vegyetek egy nagy levegőt, relatíve hosszú (de remélhetőleg érdekes) statisztikázás következik.

Egy gól játékosnak és szurkolónak is hatalmas pluszt tud jelenteni. A KTE eddig 35 alkalommal örülhetett ennek a szezonban (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Foglalkozzunk kicsit a góljainkkal részletei…

Válogatott nem lett a szavazás győzteséből, de ebben a csapatban jelenleg ő áll legközelebb hozzá

A Vasas legyőzésével már annyi pontunk van (39), amit még a legóvatosabb Szabó István sem tud úgy értékelni, hogy ki lehet esni vele. Emellett a kecskeméti játékosok szinte minden meccs után igényt tartanak a forduló válogatottjának valamely helyeire. Az angyalföldiek ellen persze elvárható lehetett a győzelem, a csapat pedig nem is okozott csalódást, magabiztosan gyűjtötte be a pontokat. A szurkolók úgy látták, hogy a tavasz eddigi legjobb teljesítményét nyújtó játékos a Vasas ellen is remekelt, kis lemaradással mögötte a keret egyik legmunkásabb tagja, a harmadik helyen pedig egy, a saját posztján ligaszinten is kiemelkedő játékos végzett.

Szuhodovszki Soma fénysebességgel száguld 2023-ban.

Válogatott nem lett a szavazás győzteséből, de ebben a csapatban jelenleg ő áll legközelebb hozzá részletei…

Egy meccs kell a két számjegyhez

Az a helyzet, hogy a Vasas elleni győzelemmel 9 meccse vagyunk veretlenek a bajnokságban, ami az idei szezonban az eddigi legjobb sorozatunk. Ősszel volt egy ötös (Vasas-Loki-Kövesd-Felcsút-ZTE) és egy hetes (Paks-Honvéd-Fradi-Újpest-Várda-Vasas-Loki) sor is, de a mostani kilences már igazán hízelgő (Felcsút-ZTE-Fehérvár-Paks-Honvéd-Fradi-Újpest-Várda-Vasas). A szemfülesebbek észrevehették, hogy a Debrecen az első és a második sorozatunkban is szerepel, tehát még nem kaptunk ki tőlük, és ha ezt tartani tudjuk jövő héten is, akkor két számjegyűre növelhetjük a veretlenséget. Ehhez pedig azt kellett, hogy a hétvégén a Vasas ellen a csapat esélyeshez méltó magabiztossággal húzza be a három pontot.

Kecskeméten ez a szezon egyértelműen az ünneplésről szól (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Egy meccs kell a két számjegyhez részletei…

Mélyült a keret a télen és ez újabb kérdéseket vet fel

Amikor a szezon előtt képzelegtem arról, hogy hogyan is alakulhat a 2022-2023-as évad a KTE számára, bevallom, nem nagyon volt olyasmi a fejemben, hogy halálos nyugalomban készülnék valamelyik meccsre. Minden mérkőzés élet-halál harc, minden meccs létfontosságú a bennmaradásért vívott küzdelemben, így képzeltem. És bár a Paks elleni hétvégi bajnokin is fontos lenne ponto(ka)t szerezni és nem kevésbé fontos ez a meccs sem, mint bármelyik másik, mégis nyugodt vagyok. Megnyugtatott az eddigi eredmények sora, az eddig mutatott játék, a klubot körülvevő légkör. Mindezeknek köszönhetően hiszem, hogy ha becsúszik egy vereség, akkor sincs dráma, higgadtan és profin lesz kezelve a helyzet. Nyugalommal várom a meccset, az esélyesek nyugalmával.

Az őszi mérkőzésen Banó-Szabó Bence kulcsszereplő volt, most viszont az a helyzet állt elő, hogy helyet kell neki találni a csapatban (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Mélyült a keret a télen és ez újabb kérdéseket vet fel részletei…

Bejgli után, baklava előtt – széljegyzet

Túlvan a csapatunk a karácsonyi szüneten (amelynek nagy részét amúgy is munkával töltötték), átestek a játékosok a szilveszteren is, holnap pedig repülőre ül a keret, hogy a törökországi Belekben edzőtáborozzon egy kellemeset. Na meg játsszon pár meccset német, román és cseh ellenfelek ellen. A bejgli és a baklava közé pedig frissítőnek egy Békéscsaba elleni edzőmeccs fért be, melyet a kettes füvesen rendeztek kedden ebédidő után.

KTE-Békéscsaba felkészülési meccs a mérsékelten kellemes időben és pályán

Bejgli után, baklava előtt – széljegyzet részletei…

Október legjobbjai

Lezárult az október hónap legjobbjait kereső szavazásunk, melyet a Kecskeméti TE-vel közösen rendeztünk. Sűrű hónap volt a tizedik, a csapat nem kevesebb, mint 6 alkalommal lépett pályára a tétmeccsen. Sok mérkőzésen sok esemény van, nagyobb a minta, nagyobb a választék is. Van aki számára ez megkönnyíti a döntést, van aki számára pedig nehezíti, ám a szurkolók döntést hoztak. A nagy választék ellenére a legszebb gól nagy előnnyel nyerte a szavazást, a legszebb gólpassz esetén viszont szorosabb eredmény alakult ki. Tekintve a KTE remek szereplését, nem meglepő, hogy a szurkolók továbbra sem térnének el Szabó István kezdőcsapatától, a legjobb játékos pedig egy olyan ember lett, aki már besöpörhette egyszer ezt az elismerést.

Mindenki Nagy Krisztián lábai előtt: a középpályás/jobb oldali szárnyvédő másodszor lett a hónap legjobbja a szurkolók szavazatai alapján (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Október legjobbjai részletei…

Ha Puskás, akkor szar idő és 1-1

A címben foglalt állítás az idei két meccsünkre mindenképpen igaz: az augusztusi mérkőzésen felhőszakadás után sikerült 1-1-et játszani, most pedig szintén ez az eredmény született a kellemes tejködben. Nagyjából ezen a ponton meg is szűnnek a hasonlóságok a két meccs között, mert ez a mérkőzés mind lélektanában, mind dinamikájában, mind lefolyásában különbözött a nyáritól.

Szuhodovszki Soma lép elő a ködből a KTE-Puskás Akadémia mérkőzésen (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Ha Puskás, akkor szar idő és 1-1 részletei…

Lesz-e fordulópont ebből a meccsből?

Pingwin a múltkor értekezett róla, hogy 36 szerzett ponttal már – ha vékonyan is, de – bent lehet maradni. Ha nagyon leegyszerűsítjük ezt a számot, akkor azt látjuk, hogy általánosságban minden NB1-es csapat ellen kellene szereznünk nagyjából 3,3 pontot a három meccsen, amit ellenük játszunk. Ebből a szempontból az egy pont a Debrecen ellen abszolút vállalható eredmény, úgy meg pláne, ha hozzátesszük, hogy eddig két meccsen két pontot szereztünk ellenük (a Vasas ellen például már négy pontunk van, amivel túl is teljesítettük a penzumot). Mégis van az embernek rossz érzése a meccs után és nem csak amiatt, hogy kétgólos előny után sem tudtunk nyerni. 

Egy félidőn keresztül látványosan és veszélyesen támadott a Kecskemét, még Szabó Alextől is láttunk olyat, hogy szép cselekkel tör be a védelem mögé. (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Lesz-e fordulópont ebből a meccsből? részletei…

Véget ér az első kör

A tizenegyedik fordulóval folytatódik a magyar NB1, a KTE pedig továbbra is úgy szerepel, ahogy arról senki nem álmodott. Péntek estére már igaz lesz, hogy minden ellenfelünkbe belekóstoltunk, minden csapattal kapcsolatban van saját tapasztaltunk, ami a későbbiekben nagyon értékes információ lesz Szabó Istvánék számára, ugyanakkor ez fordítva is igaz, mindenki érezhette már saját bőrén is, hogy mit csinál jól a Kecskemét. Jelenleg ez alól az egyetlen kivétel a Kisvárda, akik veszélyes ellenfélnek bizonyulhatnak, de a korábbi meccseken összemuzsikált már annyi pontot a KTE, hogy az első kör végén nem állhat a negyedik helynél rosszabb pozícióban.

Eddig egyszer találkoztak a csapatok, 2020-ban a kupában, akkor az utánpótlás játékosokkal tűzdelt KTE kikapott a Kisvárda ellen (forrás: Kecskeméti TE – kecskemetite.hu)

Véget ér az első kör részletei…

Üljünk fel újra a biciklire! (kis neurogenetikai fejtágító)

„Olyan ez, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni” – így szoktuk mondani, ha valami nagyon könnyedén megy, pedig már régen csináltuk. És valóban így is van, a bringázást egyszerűen szinte lehetetlen elfelejteni, ennek az oka pedig az úgynevezett procedurális memória, amely a hosszú távú memóriának egy alfaja. Oké, de ennek mi köze van a KTE-hez? Egy kevés.

Vajon működik-e a Kecskemét hosszú távú memóriája a Honvéd ellen? (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Üljünk fel újra a biciklire! (kis neurogenetikai fejtágító) részletei…