Így karácsony előtt talán szimbolikus is, hogy ki lett a Loki elleni meccs legjobbja

Talán nyerhettünk is volna a Loki ellen, de hátrányból csak a döntetlenre futotta. A téli szünetben lesz idő arra, hogy a csapat újra felvegye a fonalat és Szabó István rendezze a sorokat, ahogy arra is, hogy a sérültek közül néhányan esetleg felépüljenek. Ez utóbbi azért is fontos, mert a Debrecen ellen azt is láthattuk, hogy mennyit jelenthet egy ilyen játékos visszatérése.

Banó-Szabó Bence ott folytatta, ahol a sérülése előtt abbahagyta

Karácsony közeledtével van valami szépsége annak, hogy a sokáig nélkülözött, közönségkedvenc, sérülésből visszatérő gólszerző nyeri a meccs legjobbja címet a szurkolók szerint. Banó-Szabó Bence visszatért és pontot mentett a KTE számára, amivel a téli szünet előtt továbbra is megnyugtatónak tűnik az előnyünk a kiesőzóna előtt, egy hajszálnyira vagyunk a középmezőny tetejétől és a dobogó sincs beláthatatlanul messze (bár azért azt már nem nevezném realitásnak). Ebből tavasszal még szinte bármi lehet.

A szavazás eredménye:

A szavazáson három játékos kapott nagyobb mennyiségű szavazatot, ők osztották le egymás közt a dobogó fokait. Az első helyen tehát a pontot mentő Banó-Szabó Bence végzett, a második helyre az ősszel abszolút húzóembernek számító Horváth Krisztofer érkezett meg, míg a harmadik a kezdőcsapatba visszatérő Szalai Gábor lett.

A Lila Köd értékelése alapján a három legjobb játékos a Debrecen ellen:

  1. Belényesi Csaba – 7-es osztályzat
  2. Szalai Gábor – 7-es osztályzat
  3. Kiss Bence – 6-os osztályzat

Itt pedig az éves összesítése a „meccs legjobbja” szavazásoknak (3 pontot ér, ha valaki az adott meccsen a legjobb volt, 2 pontot kap, aki a második legjobb lett, a harmadik helyért 1 pontot adunk):

A szurkolók listáján Horváth Krisztofer megerősítette a vezető helyét, Szalai belépett a tízpontosok közé, Banó-Szabó Bence pedig megérkezett a listára. A Lila Köd tabelláján Belényesi Csaba megőrizte első helyét, Szalai Gábor pedig átvette a második helyet. Az összesített listán Horváth Krisztofer meggyőző fölénnyel vezet, mögötte Belényesi és Szalai érkezik, és Szuhodovszki és Vágó jutott még 20 pont fölé.

(a nyitókép Banó-Szabó Bencéről a Kecskeméti TE Facebook oldaláról származik, a design pedig a Freepik-ről)

5 hozzászólás “Így karácsony előtt talán szimbolikus is, hogy ki lett a Loki elleni meccs legjobbja” bejegyzéshez

  1. Szerintem Leoni alul lett értékelve, Iynbor Patrick pedig kicsit túl, talán csak szegeden nyújtott kiemelkedőt… A többi helyezés reális. Mielőbbi felépülést a sérülteknek. BUÉK!!! Hajrá Lilák!!!

    1. Ez a táblázat nem is azt mutatja meg igazán, hogy a szurkolók (vagy a Lila Köd) szerint kik a KTE legjobb játékosai, hanem hogy kikben látták azt, hogy a legtöbbször tudtak a csapatból kiemelkedni. Leo az ősszel meglehetősen hullámzó volt, Zeke érkezésével a helye sem volt már biztos, de azt a javára kell írni, hogy sosem érzem azt, hogy vállat vonna a meccsre, hajt becsülettel. Iyinbor esetében az összesített listán meglevő előkelő helyezéséért mi vagyunk a felelősek, mert a szurkolók listáján csak a kilencedik helyen áll, a Lila Köd listáján viszont a hatodik. Én sokszor éreztem rajta azt, hogy kifejezetten jól áll a lábán, magabiztos, stabil, ezért többször is a meccs három legjobbja közé tettem, emiatt emelkedhetett az összesített listán is a hatodik helyig.

  2. Szerintem meg nem, ugyanis Leoni kihagyta a meccs labdát folyamatosan meg verték egy az egyben lassú és körülményes volt. A kakaskodásával hívta fel csak magára a figyelmet.

  3. Nálam minden szinten Szalai Gabi a nyerő!
    De van itt ez a másik érdekes hír. Egy felmérés szerint a KTE a világ legmagasabb labdarúgó csapata. Ehhez van egy kapcsolódó idézetem. Korábban az amerikai profi kosárlabda ligában /NBA/ is felmerült a kérdés, magas vagy villámgyors legyen-e a csapatod? Ott az amerikai tanítás: A totális a posztok összemosódása felé törekvő kosárlabdában már nem mindenható a testmagasság. A testtömeg, a felépített és felgyorsított izomzat, a rajtkészség, a robbanékonyság: – a ruganyosság, a labdabiztonság, a képzettség, a játékintelligencia, a ponterősség, az agresszivitás együttesen adják az ezredforduló etalon kosarasának értékét. Márpedig ezek a készségek és képességek a legmagasabb szinten az alacsony növésű hátvédekben, illetve bedobókban összpontosulnak.
    Jack Ramsey NBA atyamester: Lám a kosárvilág egy toronyjátékossal megspékelt alacsony csapatot favorizálja a gyorsaság érdekében.
    A KTE-t többször érte olyan vád, szép amit bemutatnak, csak lassú a játékuk. Lehet, érdemes lenne a fent leírtakon elfilózni. Már csak azért is, mert összetettben elsöprő fölénnyel egy 172 cm magas játékos lett a táblázat vezérevezőse.

    Érdekesség akad bőven.
    – Rendelkezésre áll az NB1 listavezető csapat vezetőedzőjének /Bognár György/ egy évtizede megfogalmazott filozófiája. Megtudhatjuk belőle, nem csoda, hogy útját sikerek követik.
    – A találós kérdésre CaNcOe bizonyára ezúttal is tudna válaszolni: – Mivel lehetne a gyakori elhasalást /stabilitást/ kiküszöbölni, hogy a focista ne kerüljön annyit földre, mint gólgyárosunk?
    – Hogyan melegít egy menő kosaras a mérkőzésre, mit csinál utána? Akadna-e a labdarúgók között, aki utána csinálja?
    Hasonló nyalánkságok bizonyára a „ködgyártók” tarsolyában is akadnak, amiket érdemes lenne megszellőztetni.
    Lényeg, a Lila Köd után az érdeklődést a szünetben is érdemes lenne fenntartani.

    Boldog ünnepeket mindenkinek, folyjon a nedű a bendőbe.

  4. A karácsonyi menüből a táblázat negyedik helyén szerénykedő Szuhodovszki átigazolása sem maradhat ki. Valószínűleg azért került éppen Debrecenbe, mert Dzsudzsák utódját keresik. Örülnünk kell, a KTE-nek deklaráltan ez a filozófiája. Felfedez, tudásszintet emel,, továbbad. Legyen minél több ilyen üzletük. Talán majd Szalai Gabi is akkor lesz „egyperces” válogatott, ha valamelyik menő csapat leigazolja. Az éremnek van másik oldala is. Az ünnepi bevásárlás közben egy volt játékosommal futottam össze, aki büszkén mesélte, serdülő korú fia Kecskemétről átigazolt egy hírösebb, eredményesebb klubba. Rögtön felmerült bennem a kérdés, a helyi illetékességű focistákat miért nem tudjuk csúcsra juttatni. Ahelyett, hogy vándorbottal mennének a süllyesztőbe?
    ÖRÖMTELI HALFOGYASZTÁST VACSIRA!

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.