Öt meccsel a vége előtt bombaformába lendült a Fehérvár elleni meccs legjobbja

Három győzelemmel fordulunk rá a Paks elleni rangadóra, miután a Fehérvárt is megfirkáltuk idegenben. Ráadásul három imponálóan könnyed győzelmet mutatott fel a KTE a Puskás, a ZTE és a Vidi ellen, ami így öt mérkőzéssel a vége előtt megnyugtató látvány. A játékosok remek formát mutatnak, a szavazás első két helyezettje ráadásul szinte kirobbanó az elmúlt meccseken, a harmadik helyre pedig a befutott egy magára találó közönségkedvenc.

Banó-Szabó Bence némi hullámvölgy után újra a csapat egyik legjobban teljesítő játékosa lett

2023 első bajnoki meccsén, szavazásunk győztese, Banó-Szabó Bence eltiltás miatt nem léphetett pályára a Fehérvár ellen. A csapat nélküle is magabiztos játékkal nyert, de sejthettük, hogy Banó a kihagyott meccs után vissza fog térni a csapatba. Ez így is történt, de hosszú hetekig csak átlagos (olykor az alatti) teljesítményt nyújtott. Úgy tűnt, hogy a gát a Vasas elleni góljával szakadhat át, de aztán a Debrecen és a Mezőkövesd ellen is belesimult a mezőnybe, ekkor viszont valami átfordult és a Puskás Akadémia, a Zalaegerszeg és a Videoton ellen már abszolút húzóemberként, remek teljesítménnyel lép fel. És ez a teljesítmény, ha nem is lehet konstans elvárás az irányába, mégiscsak közelebb áll a valósághoz, mint a korábbi. Bence jó képességű játékos, aki bár irányító típusú karakter, ebben a csapatban a szélekhez közelebb játszik és viszonylag nagy szabadságot kap. Ezt a szabadságot pedig képes is kihasználni. Jó a rúgótechnikája, ezért mind a lövései, mind a beadásai, mind az oldalfordításai veszélyesek, emellett pedig félelmetesen érzi a labda nélküli mozgásokat, remekül lép be a vonalak közé és nagyon jó helyeken veszi fel a labdákat. Néha hajlamos a kelleténél jobban rácsavarodni a labdára, de a cselezőkészsége és a passzhatékonysága is átlagon felüli, így talán már nem is meglepő a 12 gólpassza. Képességeit tekintve ennek a KTE-nek egyértelmű húzóembere, ennek pedig az elmúlt hetekben vastagon meg is felel.

Ha Banó-Szabó kapcsán megemlítettem, hogy jó formát mutat az elmúlt hetekben, akkor ugyanez maximálisan áll a második helyre befutó Horváth Krisztoferre is. Krisz az elmúlt 5 mérkőzés alapján a liga top gólszerzői közé tartozik, hiszen betalált a Debrecen, a Puskás (2x), a Zalaegerszeg és a Fehérvár ellen is, emellett pedig a ZTE ellen gólpasszt is adott, így ez idő alatt hat kanadai pontot jegyzett. Ha még extrább számot akarunk kihozni ebből a történetből, akár azt is hozzátehetjük, hogy a Ciprus elleni U21-es válogatott mérkőzésen is duplázott, tehát összesítésben a legutóbbi hat meccsen, amin pályára lépett, szerzett hét gólt. Ez a teljesítmény Szabó Istvánnak is jelzés volt, Krisztofer kiszorította a kezdőből a házi góllövőlistát vezető Katona Bálintot, ugyanakkor éppen azért, mert két ilyen kvalitású fiatal játékos áll a KTE rendelkezésére, a meccseket nem szokta végigjátszani (olyannyira nem, hogy ez még egyszer sem történt meg vele idén), aminek fényében még komolyabb teljesítmény ez a gólmennyiség.

Horváth Krisztofer az elmúlt meccseken folyamatos fejfájást okoz az ellenfeleknek (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

A dobogó alsó fokára Nagy Krisztián futott be. Krisz a szurkolók szavazatai alapján az ősz legjobb KTE játékosa volt, majd 2023-at is ennek megfelelően kezdte, hiszen a Fehérvár elleni tavasznyitón is a legjobbnak szavaztátok meg. Ezt követően azonban Banó-Szabó Bencéhez hasonlóan visszaesett formája és bár igazán rossz meccse nem volt (talán csak a sporttevékenységként nem értelmezhető Paks elleni meccsen), de messze elmaradt az őszi önmagától. A fordulópont számára a Vasas elleni meccs volt, ahol gólpasszt adott Tóth Barnának, onnantól pedig bár nem kiemelkedő, de jónak mondható meccsek követték egymást, olyannyira, hogy a Mezőkövesd elleni vereség alkalmával már kifejezetten jól játszott és a korábbi sok meló is megmaradt a játékában. A Fehérvárnak lőtt gólja talán átbillentheti és visszatérhet az őszi Krisztián, hiszen az elmúlt fordulóban a góltól eltekintve is jó játékot mutatott. Ha így lesz, azzal nagyot nyer majd a csapat a szezon végére, hiszen Krisz képességeit tekintve húzóembere lehet ennek a csapatnak.

Nagy Krisztián folyamatos nyomást helyez az ellenfél jobb oldali védekezésére (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

A szavazás eredménye (minden kérdésnél a három legnagyobb százalékot kapó játékost tüntetjük fel):

A szavazáson Banó-Szabó Bence nagy előnnyel végzett az élen, némileg lemaradva, de a többieket magabiztosan előzve követte Horváth Krisztofer. Ugyanez elmondható Nagy Krisztiánról is, aki bár Krisztoferre nem jelentett fenyegetést, az ő harmadik helyét sem volt képes a csapat többi tagja veszélyeztetni.

Copy: Fehérvár – Kecskemét szavazás vége

No Description

Ez pedig az éves összesítése a „meccs legjobbja” szavazásoknak (az oszlopok a fejlécre kattintva sorba rendezhetőek; 3 pontot ér, ha valaki az adott meccsen a legjobb volt, 2 pontot kap, aki a második legjobb lett, a harmadik helyért 1 pontot adunk):

A szurkolóknál Banó-Szabó befogta az első helyen Belényesi Csabát, Horváth Krisztofer pedig az elmúlt hetek jó teljesítményeinek köszönhetően megérkezett Nagy Krisztián nyakára, aki ettől megijedve rálépett Katona Bálint sarkára. A Lila Köd listáján Banó második, de megközelítette Szuhodovszkit, Horváth pedig megelőzte Zeke Máriót. Az általunk legjobbnak választott Vágó Levente az ötödik helyre lépett. Összesítésben Vágó Tóth Barnát, Nagy Krisztián pedig Szalai Gabit hagyta maga mögött. Horváth Krisztofer nagyon beleerősödött a középmezőnybe, Banó-Szabó Bence pedig átvette az első helyet Szuhodovszkitól.

A Lila Köd értékelése alapján a három legjobb játékos a Fehérvár ellen:

  1. Vágó Levente – 8-as osztályzat
  2. Banó-Szabó Bence – 8-as osztályzat
  3. Horváth Krisztofer – 8-as osztályzat

Meccsek legjobbjai_összesítés

No Description

(a nyitókép Banó-Szabó Bencéről a Kecskeméti TE Facebook oldaláról származik, a design pedig a Freepik-ről)