A Zalaegerszeg elleni mérkőzésünkön azt lehetett érezni, mintha a játékosok már kicsit a hosszú szünetet várnák. Azt a szünetet, amelyet maximálisan megérdemelnek már az egész őszi fantasztikus munkájuk miatt, ám az utolsó meccs teljesítménye kicsit kilóg a többi közül. Az egy pont azonban így is megvan, amit az Egerszegen mutatott játékunkkal el lehetett érni, azt el is értük.
A címben foglalt állítás az idei két meccsünkre mindenképpen igaz: az augusztusi mérkőzésen felhőszakadás után sikerült 1-1-et játszani, most pedig szintén ez az eredmény született a kellemes tejködben. Nagyjából ezen a ponton meg is szűnnek a hasonlóságok a két meccs között, mert ez a mérkőzés mind lélektanában, mind dinamikájában, mind lefolyásában különbözött a nyáritól.
A Vasas és a Debrecen után megint egy olyan csapattal játszik a Kecskemét, akiket még másik edző vezetett, amikor legutóbb találkoztunk velük, nagyjából meg is elégednénk azzal, ha – az említett két csapat elleni meccshez hasonlóan – ellenük sem sikerülne kikapnunk. Természetesen a győzelem lenne legszebb eredmény, de ez a Mezőkövesd már izmosodott annyit nyár óta, hogy ne legyen kezeljük egyértelműen kötelező meccsként az ellenük lejátszott meccset.
Pingwin a múltkor értekezett róla, hogy 36 szerzett ponttal már – ha vékonyan is, de – bent lehet maradni. Ha nagyon leegyszerűsítjük ezt a számot, akkor azt látjuk, hogy általánosságban minden NB1-es csapat ellen kellene szereznünk nagyjából 3,3 pontot a három meccsen, amit ellenük játszunk. Ebből a szempontból az egy pont a Debrecen ellen abszolút vállalható eredmény, úgy meg pláne, ha hozzátesszük, hogy eddig két meccsen két pontot szereztünk ellenük (a Vasas ellen például már négy pontunk van, amivel túl is teljesítettük a penzumot). Mégis van az embernek rossz érzése a meccs után és nem csak amiatt, hogy kétgólos előny után sem tudtunk nyerni.
A DVSC elleni mérkőzésünkre merőben más hangulatban készülődhetünk, mint nyáron, amikor Debrecenbe kellett utazni. Akkor a Lokit úgy írtam le, mint egy olyan csapat, amely ugyan fogható, de nálunk – a kiesésre ítélt outsidernél – esélyesebb. Az volt a kérdés, hogy vajon a Vasas elleni idénynyitó után mutatunk-e valamit támadásban is. Ezzel szemben mára az a helyzet, hogy a Loki éppen egy ponttal a vonal fölött várja a meccset (bár meg kell jegyezni, hogy kimondottan szoros a hátsó régió, az ötödik és a tizenegyedik helyezett között csak három pont különbség van), mi pedig az egész szezonra tervezet pontjaink több, mint felét megszerezve olyan közel vagyunk a Fradihoz, hogy szagolhatjuk a kölnijét Csercseszovnak (ez persze a vesztett pontok tekintetében nem igaz, de sebaj). Kell-e elhinnünk emiatt, hogy egyértelmű esélyesei vagyunk a meccsnek? Szerintem nem, mert eddig nagyon jól állt a csapatnak, hogy minden meccsre úgy tekintett, mint ami még nincs lefutva, elég karakteridegen lenne tőlünk, ha most úgy gondolnánk, hogy kötelező a három pont. Mindezek ellenére, ha fogadnom kellene, magunkra tennék.
A Vasas ellen mutattunk remek támadójátékot és remek védekezést is, ezt a kettőt pedig igazságosan elosztottuk a két félidőre. Bár nagyjából 20 percre visszahoztuk a fővárosiakat a meccsbe, kellett a végén egy kicsit izgulni is, de végső soron teljesen megérdemelten nyert a Kecskemét Angyalföldön és továbbra sem találja a fékpedált (ahogyan a címben említett és az Űrgolyhók című klasszikus filmben látott szöveg is mutatja).
Ha valamire nem számít az ember azután, hogy a minden létező körben leírt csapata október közepére az NB1 második helyére katapultál, akkor az az, hogy ugyanez a csapat megég Győrben a kupában. Persze Győrben meg lehet égni, mással is előfordult már, de azért mégis ott van az a fránya osztálykülönbség, ami miatt az ember nagyon tudja húzni a száját még akkor is, ha a kupa tényleg olyan műfaj, hogy ha nem nyered meg, akkor majdnem mindegy, hogy a második vagy a negyedik körben esel ki. Azt nem állítom, hogy púp volt a hátunkon a Magyar Kupa, de hogy ez a meccs úgy nézett ki, mintha az lenne, azt megkockáztatom.
Lezárult a szeptember hónap legjobbjait kereső szavazásunk, melyet a Kecskeméti TE-vel közösen rendeztünk. Nem volt hosszú hónap, mert erre az időszakra esett a válogatott szünet is, így ezúttal kevesebb mérkőzés alapján kellett megtalálni a legjobban teljesítő KTE-játékosokat. Mindezt ellensúlyozza, hogy az a mindössze három mérkőzés, amelyet az ősz első hónapjában játszott a csapatunk, lefutott vereség nélkül. A legszebb gól és gólpassz esetén viszonylag nagy egyetértés alakult ki a szurkolók között, a legjobb csapat pedig nem sokat változott az egy hónappal korábbihoz képest. A legjobb játékos pedig a kecskeméti tábor egyik legnagyobb kedvence lett.
Abban a pillanatban, hogy lefújták a Kisvárda elleni meccset, azt lehetett látni, hogy a kecskeméti játékosok a szomorúbbak. A sípszót megelőzőt percekben ők voltak, akik akarták a győzelmet, akik mentek előre a három pontért, akik nyomást helyeztek az ellenfélre. A Kisvárda már várta a sípszót, ennek megfelelően fel is lélegzett, amikor megkapta. Mégsincs bennem csalódottság a mérkőzést látva, még úgy sem, hogy ezt a meccset valóban lehetett volna nyerni, hiszen a helyzeteink megvoltak hozzá és a kapott góljainkat is hibák előzték meg. De ez a meccs volt az is, ami igazán rávilágított, hogy idén – ha a KTE jól játszik – extra kell ahhoz, hogy valaki Kecskeméten nyerjen. Azt hiszem ezt kimondhatjuk, amikor tizenegy fordulót követően is veretlen a csapat hazai pályán és a tavalyi szezon ezüstérmesének az sem elég a győzelemhez, hogy háromszor vezet.
A tizenegyedik fordulóval folytatódik a magyar NB1, a KTE pedig továbbra is úgy szerepel, ahogy arról senki nem álmodott. Péntek estére már igaz lesz, hogy minden ellenfelünkbe belekóstoltunk, minden csapattal kapcsolatban van saját tapasztaltunk, ami a későbbiekben nagyon értékes információ lesz Szabó Istvánék számára, ugyanakkor ez fordítva is igaz, mindenki érezhette már saját bőrén is, hogy mit csinál jól a Kecskemét. Jelenleg ez alól az egyetlen kivétel a Kisvárda, akik veszélyes ellenfélnek bizonyulhatnak, de a korábbi meccseken összemuzsikált már annyi pontot a KTE, hogy az első kör végén nem állhat a negyedik helynél rosszabb pozícióban.
