Elfogyunk a végére?

A kérdés jogos, mert a Paks elleni vereség után ezúttal a Honvéd is megszúrt minket, ilyesmire pedig még nem volt példa ebben a szezonban. Arra sem, hogy a Honvéd elverje a KTE-t és arra sem, hogy egymás után kétszer kikapjunk.

Remélhetőleg Katona Bálint esése nem szimbolizálja a KTE szezonbefejezését (fotó. Kecskeméti TE – Facebook)

Azt persze tudtuk, hogy nem lehet könnyű meccs a Kispest elleni, hiszen Klafurics csapatának kétségbeesetten kell küzdenie a kiesés ellen. Ennek ellenére úgy tűnt, hogy kézben tartjuk a meccset, ez azonban nem jelentette azt, hogy sokkal jobb minőségű lett volna a mérkőzés, mint legutóbb, amikor a Bozsikban jártunk. Bár a labdát többnyire uraltuk, a Honvéd és a KTE sem tudott felépített helyzetet produkálni. Gólt ugyanakkor szerezhetett volna mindkét csapat: Májer erőtlen gurítása után Szappanos javította a saját hibáját, Szuho átlövése mellépattogott, Belényesi elvesztett labdáját követően meg Varga Ádi spárgázott ki egy beadást, hogy aztán pár perccel később Kerezsi csússzon rá ziccerben a kapusunkra. Úgy tűnik ez minden kecskeméti kapusnak alanyi jogon jár, múlt héten Benyóra Hahn János talpalt rá hasonló helyzetben. A félidőig tehát néhány kivételtől eltekintve stabilak voltunk (bár a Honvéd nagy kihívást nem okozott ezen a téren), labdával viszont nagyjából ugyanazt a veszélyfaktort sikerült elérni, mint az ellenfélnek. Nem kell nagy képzelőerő, hogy ezt akár kritikaként is értelmezhessük.

A két csapat igyekezett csírájában elfojtani egymás támadásait (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

A szünetben mindkét vezetőedző érezte, hogy ami a pályán zajlott, abban kevés dolog dicsérhető, ezért nem csak Klafurics, de Szabó István is kettőt cserélt. A két csere felemás érzésekkel töltött el engem. Az érezhető volt, hogy Májer akarása inkább csap át görcsösségbe és szükség lenne tömegre a Honvéd térfelén, így Tóth Barna behozatala várható volt. Nikitscher játékát ugyanakkor én kifejezetten hasznosnak éreztem és a csapat többi tagjához képest is jól futballozott Tomi, így némileg meglepett, hogy Nagy Krisztián őt váltotta, még akkor is, ha értem, hogy Szabó István igyekezett kezdeményezőbbé a középpályát. A meccs egyébként – fordulópontját tekintve – kísértetiesen hasonlított a múlt hetire. Mindkét találkozón az 50. és a 60. perc között jött az a saller, amit ha nem is akarok a játékvezető számlájára írni, de megpecsételte a sorsunkat. A Paks ellen ez Vágó kiállítása és a büntető volt, a Honvéd ellen pedig előbb Szuhodovszki letalpalása, majd Kerezsi gólja. Ha nem is akarom a játékvezetőt meccsdöntő hiba elkövetőjeként címkézni, azt azért akarom, hogy essen róla szó. Ennek oka pedig az, hogy a játékvezetők kirívó hibáinak úgy tűnik nincsenek következményei. A hibázó játékvezetőt egy-két meccsre becsukják a VAR-kocsiba (ha egyáltalán), de aztán ki is engedik őket. Meccset vezetni. Andó-Szabó múlt heti ítéletével már foglalkoztunk, a soron következő delikvens Bognár Tamás volt, aki előbb azt engedte el, hogy Szuhot letalpalják a büntetőterületen belül, majd azt is, hogy Banó-Szabó elesik, ebből pedig gólt kap a Kecskemét. Sokakkal ellentétben én nem hiszem, hogy irányítottan sújtják a KTE-t az elmúlt két fordulóban. Azt viszont megértem, ha valaki elkezd ezen is gondolkodni, mert két egymást követő meccsen két ennyire egyértelmű(nek tűnő) helyzetet benézni… az valóban felvonja a szemöldököket. Azt ugyanis ne mondja nekem senki, hogy a Szuho elleni talpalást ne fújta volna le Bognár mezőnyben. Banó-Szabó eseténél szkeptikusabb vagyok, szerintem Bence könnyen adta meg magát, persze le lehetett volna fújni, de kevésbé éreztem egyértelműnek azt a szituációt.

Mondom, nem hiszem, hogy ez szándékos lenne a bírók részéről, pláne nem gondolom, hogy utaznának ránk, minden csapat gond nélkül tudna összeállítani a szezonjából olyan válogatást, amikor elképesztő baromságokat fújtak meg ellenük a játékvezetők. Az én kritikám sokkal inkább arra vonatkozik, hogy ha már eljutottunk arra a szintre, hogy profi játékvezetők fújják a sípot (értsd: nem kell nekik füvet nyírni, szobát festeni, könyvelni, stb. a bíráskodás mellett, mert ez nem egy fizető hobbi nekik, hanem a szakmájuk, amiből élnek), akkor a szurkoló, a játékosok, a klubok, a sajtó meg úgy általában a közvélemény hadd támassza már velük szemben azt az elvárást, hogy jobban bíráskodjanak, mint tenném mondjuk én. A futballmeccseken gyorsan történnek az események, amelyeket nem minden esetben lehet pontosan lekövetni, de pont az ebből adódó hibalehetőségek korrigálása végett van kéznél a technológia. Mit csinál tehát Bognár? Kimegy, megnézi 70 szögből és sebességben azt, amiről az első lassításkor is látszik, hogy szabálytalan, majd megvonja a vállát. Ráadásul a szabályalkalmazás is borzalmasan következetlen (ez már nem feltétlen Bognár hibája), hiszen amíg az egyik meccsen egy kézre felperdülő labdáért büntető és második sárga lap jár (ne mondjátok nekem, hogy gólba tartott, mert onnantól, hogy Vágó lábán felperdült a labda, meggyőződésem, hogy az már nem tartott a kapu felé), egy meccsel később pedig egy ugyanennyire vétlen kezezés meghiúsítja azt, hogy Tóth Barna a labdához férjen és meg sem vizsgálják. Ez a széttartás a VAR-kocsiban ülők szabályértelmezése között pedig kifejezetten káros a bajnokságra nézve. Azt pedig már csak zárjelben jegyzem meg, hogy szembetűnő, hogy vannak játékosaink, akiknek meglehetősen sok erőszakot kell elszenvednie, mire nagy nehezen szabadrúgást kapnak, ide tartozik Katona Bálint, Banó-Szabó Bence és Tóth Barna is. Gondolom mindez nem független attól, hogy nehezen levédekezhető karakterekről van szó.

A közönség a két botlás ellenére is a csapat mögött áll (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

A látszat ellenére nem hiszem, hogy erre kell fognunk a vereséget. Talán egész szezonban nem futballozott ez a csapat annyira indiszponáltan, mint most. Nem egyértelmű, hogy az eltiltásokat (Vágó, Horváth) nyögő csapatba Szabó István azért nyúlt bele még jobban (Varga Ádám, Katona Máté és Májer Milán kezdőbe nevezése), mert pihentetni akart vagy taktikai oka volt. Akár az utóbbi is lehetett, mert például Katona Máté mellett kevésbé tudott meglódulni Tamás Krisztián, mint Nagy mellett a korábbi meccseken, de azért az alap kezdőhöz képest öt helyen is belenyúlni a csapatba a szezon végén meglepő húzás volt. Tegyük azonban hozzá gyorsan, hogy Ádi és Máté egyáltalán nem voltak gyengébbek, mint akiket helyettesítettek, de Milánon sem múlott semmi.

Egy cseppet most úgy tűnik, hogy gödörbe kerültünk, először kaptunk ki egymás után kétszer, ráadásul érkezik a Fradi, akinek a számára már nincs tétje a bajnokságnak, de mégiscsak az ország legerősebb csapata, és aki ellen mindenki számára a levegőben lóghat a vereség. Ha viszont az utolsó két fordulóra három kapával fordulunk, az felettébb kockázatos manőver lenne, mivel – bár a Paks, a Debrecen és a Puskás is tett nekünk szívességet a hétvégén – a mögöttünk lévők jó formában vannak. Egy Fradi elleni pontszerzés sokat érhetne, mert újra hitet adhatna a játékosoknak, arra pedig most nagy szükség van, amikor a Paks meg a Loki a sarkunkat tapossa . Három meccs van hátra, ha 7 pontot szerzünk, megvan az ezüst (a riválisok eredményeitől függően persze kevesebb is elég lehet). Egyelőre nem úgy nézünk ki, mint akik szereznek ennyit, de ha visszatalálunk a néhány héttel ezelőtti állapotunkhoz, akkor bőven teljesíthető.

Értékelések (tízes skálán osztályzunk, az osztályzás alapja itt található):

Varga Ádám: Nem nagyon volt dolgoztatva. Talán egyszer kellett védeni és néhány hosszan előre lőtt labdát összeszednie, a gólnál pedig sansztalan volt. Volt egy alkalommal, amikor fejjel tisztázott, akkor kicsit felszaladt a szemöldököm, de nem lett belőle gond. 5

 

 

Katona Máté: Nem nagyon lehetett érezni Krisz hiányát, Máté jól látta el a feladatát, de az ellenfél térfelén igazán komoly hatást nem tudott gyakorolni egy veszélyesebb beadást leszámítva. 5

 

 

Szabó Alex: Keményen lépett fel az ellenfelekkel szemben és ezzel okozott is gondot a kispestiek támadóinak. Ennek ellenére nem volt extra meccse, de a csapat védekezése jobb, volt mint a támadójátéka, így ő is jobb osztályzatot érdemel. 6

 

 

Belényesi Csaba: Miután a Paks ellen egyértelműen hiányzott, most visszatért, de az első félidőben voltak bizonytalanságai, amelyek közül az egyikből akár gólt is kaphattunk volna. A második félidőre viszont jelentősen feljavult és ebben a játékrészben a védelmünk legjobbja volt. 6

 

Szalai Gábor: Bár Belényesi a második félidőben jobban teljesített, mint ő, az egész meccset tekintve a legkiegyensúlyozottabb védőnk volt. Az ő dinamizmusa nagyon fontos a védelmi vonalunknak és ez most is meglátszott néhány helyzetben. 6

 

 

Zeke Márió: Az elmúlt hetekhez képest kicsit szürkébb volt, hullámzott a teljesítménye. Ő is a második játékrészben volt aktívabb, akkor már a támadó harmadban is kulcspárharcokat vívott és sokszor nyert is meg. Kár az első félidőért. 5

 

 

Nikitscher Tamás: Engem meglepett a cseréje, mert az első játékrészben talán a legtöbb jó megmozdulása volt a csapatból. nagyon jól gyűjtötte össze a középpályán a labdákat, amikből lehetett is volna támadásokat szövögetni. Elnéztem volna még a játékát a második félidőben is. 6 (MVP)

 

Szuhodovszki Soma: Biztosan sokan lesznek, akik nem értenek majd egyet az osztályzattal, mert Soma megint benne volt mindenben, ami a veszélyes volt a részünkről. Ebből azonban nagyon kevés volt a meccsen, Szuho pedig ezúttal sok hibával játszott, magához képest a megszokottnál jelentősebb gyengébb teljesítményt nyújtva. 4

 

Katona Bálint: Próbálkozott becsülettel, de ez sajnos nem csúcsosodott ki abban, hogy igazán veszélyeztetni tudja a kaput. Kiharcolta a faultokat, nyeregetett párharcokat, de a gól nem volt benne a játékában. 5

 

 

Banó-Szabó Bence: Nem ment neki a meccsen, de a csapat sem könnyítette meg a dolgát. Többször is harcolt ki szabadrúgásokat, de Szuhoval mintha versenyt űztek volna abból, hogy ki veszít több labdát. Ahogy Soma, úgy ő is sokszor mutatta már meg, hogy mennyivel jobban tud játszani ennél. 4

 

Májer Milán: Megkapta a lehetőséget a kezdőcsapatban és könnyen lehet, hogy ő lett volna a hős, ha a Szappanostól kapott labdát bepüföli. Nagyon érződött rajta a tenni akarás, de görcsösnek tűnt a játéka. 4

 

 

Cserék:

Tóth Barna: Valamelyest képes volt nyomást helyezni a Honvéd védelmére a fizikumával, de játékból nem nagyon találtuk meg. Kétségtelen, hogy az egyik legnagyobb helyzetünk az övé volt és az ötösön egy másik alkalommal is okozott gondot, de mezőnyben keveset mutatott magából. 5

 

Nagy Krisztián: Először a középpályára érkezett, hogy aztán visszalépjen a jobb oldali szárnyvédő posztjára. Logikus volt a behozatala, mert az ő technikai képzettségének valóban hasznát vehettük volna, de keveset találkozott a labdával ahhoz, hogy ezt ki is tudjuk aknázni. 5

 

Mihajlo Meszhi: Remekül érkezett a pályára, harcias volt és igyekezett minél kevesebb nyugtot hagyni a Honvéd játékosainak. Szeretem, hogy mennyire nincs benne lustaság, ez most is jól nézett ki. A végén akár ki is egyenlíthetett volna. 6

 

 

Budapest Honvéd FC – Kecskeméti TE

Kiket láttál a legjobbnak a meccsen a KTE-ből? Három játékost választhatsz.

 

9 hozzászólás “Elfogyunk a végére?” bejegyzéshez

  1. A játékvezetésre tett észrevételedet majdnem szóról szóra elmondtam a helyszinen a Honvéd stadionban. Kettő jogos büntető maradt el ami döntően befolyásolta a mérkőzést. Egy két játékost teljesítményét máshogy láttam de ezért szép a foci. A Nikicher szerintem nagyon sok labdát vesztett életveszélyes helyeken a mi térfelünk közepén több labdát adott el mint szerzett előre játéka nagyon gyenge volt. Jogos volt a cseréje más kérdés hogy Nagy Krisz sem tudta ezt megoldani. A szélső játék a vesszőparipám mert hiszem ott lehet megbontani az ellenfeleket. Az első félidőben a Katona Máté előttem játszott minimum 3-4 támadásban kaphatta volna a labdát úgy hogy nem volt körülötte senki ha passzolnak neki a kapuig meg sem állt volna,bár a golban érzésem szerint benne volt sajna. A bal oldalon ugyan ez volt a helyzet a Zekének talán ha három labdát adtak az egész elsö félidőben akkor sokat mondok. A másodikban azért voltunk jobbak a Honvédnál mert használtuk a széleket,szerintem Zeke jobban játszott mint a Paks ellen végén majdnem olozott egy gólt,több veszélyes beadása is volt lábbal és fellyel egyaránt. A Kaiona Bálint nagyon feljavult a második félidőben ahogy a Szuhodovszki Soma is. A Belényesi hibájából majdnem ziccere lett a honvédnak, bizonytalannak éreztem az elsőben bár volt egy szép becsuszása Német Krisztián kilépése után másodikban ő is jobb volt. Elismerés ezért a sok munkáért amit az osztályzásokba bele teszel,de többször volt olyan érzésem mintha nem a helyszinen néznéd meg a meccset.Élőben tellyesen máshogy látom mint a tv ben remélem szombaton győzünk valahogy ezt érzem,mert nem játszunk rosszul. Remélem az a bohóc is így gondolja aki sípot fújja majd mert ez bohockodás amit velünk művelnek meccsek óta,csak nem tudok rajta nevetni. Hajrá KTE!!

    1. Köszönöm szépen az észrevételeidet. Abban igazad van, hogy sajnos nem tudok minden meccsen ott lenni, 2008-ban költöztem fel Budapestre Kecskemétről, ez pedig azért okoz nehézségeket 🙂 Ennek ellenére igyekszem minél gyakrabban hazamenni Kecskemétre, hogy minél több meccset láthassak, de tény, hogy valószínűleg több meccset látok televízióban, mint élőben. Ez valóban egy egészen más perspektíva, mint amikor élőben látja a meccset az ember, vannak dolgok, amiket élőben lehet jobban látni, vannak, amiket képernyőn keresztül. Azzal igyekszem ellensúlyozni a hátrányokat, hogy a beszámolók megírása előtt mindig újranézem a meccseket felvételről, hogy ne érzelmileg túlfűtött emlékekre alapozva írjak a meccsről. De összességében egyáltalán nem probléma, ha másképp ítéljük meg egyes játékosok teljesítményét, mindenkinek más a fontos, más dolgokat tart jelentősebbnek és lényegtelenebbnek.

      Remélem igazad lesz és oda tudunk bökni a Fradinak, de őszintén szólva én most kicsit tartok a meccstől, nem tudom, hogy a két vereség mentálisan milyen hatással volt a csapatra. Nagyon kellene a pontszerzés, mert nem lenne vidám három vereséggel fordulni az utolsó két fordulóra. De zárjuk optimistán: 3 meccsel a vége előtt még mindig mi indulunk a legjobb eséllyel a dobogóért 🙂

      1. Sejtettem hogy így dolgozol, és ezek után még nagyobb tisztelet neked mert igy még nagyobb munkát teszel ebbe az egészbe mintha egyszer élőben megnéznéd mint én. Ezért is látjuk máskép a meccset ,de nagyon sok mindenben egyet értek veled. Csak így tovább.A szombatról annyit az összeállításon nagyon sok múlik majd az úllői úti csapat vagy a Vidi elleni kezdő szerintem hatékony lehet most is. Bár a Belényesi ma nem edzett, mert nem javul a sérülése de valószínű játszni fog. Hajrá KTE!!

        1. Köszönöm szépen az elismerő szavakat 🙂

          Csabi hiánya nagy baj lenne, remélem tényleg rendbe jön. Én arra számítok, hogy Szalai Gabi esetleg megint a középpályán szerepelhet, hogy labda nélkül visszahúzódjon a védelembe. Ez ősszel működött a Fradi ellen, de valószínűleg most ők is oda fognak figyelni az ilyen finom húzásokra.

  2. @cancoe az amúgy megvolt, hogy a Góóól2 című izében, nevezzük nagyvonalúan műsornak, mert beszélgetnek benne emberek semmitmondóan a meccsekről, szóval, hogy a köztévén (NS, NSO, bármi) talán először beszéltek ebben az idényben nyíltan arról, hogy egy bíró rossz ítéletet hozott. Különösen azután, hogy kiment megnézni a történteket. https://mediaklikk.hu/video/goool2-14-resz/
    Merőben szokatlan az ilyesmi az NB I. környékén, meg is lepődtem. Az összefoglalóban például egyáltalán nem kapott hangsúlyos szerepet az az öt perc, amiről kb. az egész meccs szólt. Hihetetlen mekkora buksisimogatós az egész közeg.

    1. Ez a Bozsik egy idióta de mit várunk tőle mikor nb3 ból is sikerült kiejtetnie a Komáromot. A kezezésről miért nem beszélnek tiszta tizi,de ha nem akkor a Vágoé sem volt az a Paks ellen. A nemzeti ujságiroja mondta,hogy érdekes hogy a Kecskemét ellen történik sorozatban. Meg az is mindent elmond egész bajnokságban tavasszal egyetlen egy tizit sem fújtak be a javunkra azért valjukbe ez több mint érdekes

      1. Teljesen nonszensz érvelés, hogy „oké, hogy kicsit elkésett a védő, de Szuhodovszki már elrúgta a labdát, ezért nem büntető”. Ilyen alapon nyugodt szívvel elkaszálhatnál bárkit, aki már elrúgta a labdát, talán még képen is törölhetnéd. Nem mellesleg a szabálytalanságok kb 90%-a (most csak a hasamra ütöttem, de nyilván magas számról beszélünk) abból ered, hogy valaki elkésik. Le se fújjuk egyiket se, mert Bozsik szerint ez nem szabálytalan.

    2. Láttam, és meg is lepődtem, hogy egyáltalán szóba került a téma. Persze azért csak nagyon szőrmentén foglalkoztak vele, véletlenül sem volt valamiféle szabálymagyarázat, ami segítené az eligazodást a helyzetben, neadjisten egy játékvezetőt megkérdezni az ügyről, vagy összeszedni egy gyűjtést az elmúlt időszak necces döntéseiből, amik meccseket befolyásoltak, stb. Bárcsak lenne a köztelevíziónak lehetősége és forrása erre, ugyebár… Szóval megmaradtak azon a szinten, hogy inkább nem mondanak semmit, csak annyit, hogy „hááát nem is tudom… szerintem így… szerintem meg úgy…”, ami nem nagyon állít semmit, még a haveri megvitatás szintjét is nehezen éri el, pedig a műsor formátuma úgy látom, hogy azt célozza: jólesően elbeszélgetünk a meccsekről kicsit a cimborákkal, de azért nagyon nem mélyedünk el semmiben. Az tényleg előremutató, hogy felmerült a téma, de attól azért nem tartok, hogy rendszert csinálnának abból, hogy a bírókkal is foglalkoznak, pedig akár lehetne ennek is egy rovatot szentelni ebben a műsorban (hogy szerepeltek a fordulóban a játékvezetők, mennyire volt nehéz dolguk, jól oldották-e meg, stb), a játékvezető ugyanúgy a játék része, mint a játékos vagy az edző. Nem beszélve arról, hogy ezzel kicsit közelebb lehetne hozni a szurkolóhoz is a kérdéskört, talán akkor nem nyivákolna ő sem minden alkalommal csalást, ha kapna valamiféle magyarázatot arra, amit valljuk be, sokszor nem értünk…

      1. Ez egy nagyon jó ötlet,tisztábban látnák a bírók is miben hibáztak vagy nem hibáztak.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.