A szezon előtt minden szurkoló igyekszik jósolgatni, hogy mire lehet képes a csapata az idény során. Csak ugye ez a többi csapat teljesítményének is függvénye, így a riválisok eredményeire is igyekszik tippelni az egyszeri drukker. Így vagyunk ezzel mi is a Lila Ködnél.
Könnyen lehet, hogy ugyanilyen erős szezonra nem számíthatunk, mindenesetre a szezon előtt még szabadon lehet álmodozni (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Rengetegen szavaztatok a szezon legjobbjait kereső voksolásunkon, amit a Kecskeméti TE-vel közösen szerveztünk, de hát miért is ne szavaztatok volna egy ilyen idény után. Ezüstérem, legkevesebb vereség, legkevesebb kapott gól, újra van a magyar válogatottban KTE-játékos, mienk a gólpasszkirály és a szezon edzője… Folytathatnánk, de inkább folytassátok ti: lássuk hogyan szavaztatok!
A szurkolók szavazatai alapján az idény legjobb játékosa Szuho lett
Mielőtt végleg ráfordulnánk az előttünk álló idényre, maradt még két téma, amivel készültünk nektek: ezúttal a tavalyi igazolásainkat értékeljük és némileg előretekintünk a nyári átigazolási ablakra is, majd a hét második felében eredményt hirdetünk a szezon legjobbjairól szóló szavazásunk kapcsán. Vágjunk is bele, beszéljünk azokról, akik a most véget ért szezonban érkeztek Kecskemétre!
Banó-Szabó Bence a szezon egyik nagy fogása volt a KTE-nél, ám szerencsére nem az egyetlen jó igazolás (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Alapvetően egyéni és elég egyszerű statisztikai mutatókkal foglalkozom ebben a bejegyzésben (így például nem kerül szóba a várható gólok száma, azaz az xg, ami viszont elég érdekes lehetne, mert adhatna valamilyen képet arról, hogy alul vagy felül teljesítünk. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, hogy felül). Ezúttal tehát nem a csapatstatisztikákról lesz szó, hanem a játékosokról.
A kecskeméti játékosok teljesítménye a szurkolók tetszését is elnyerte (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Véget ért a bajnokság, utoljára szavaztátok meg a meccs legjobbjait a KTE-ből. Erre a szezonra legalábbis. Az utolsó körben a győztes az a kiegészítő ember lett, aki ki tudja meddig lesz kiegészítő, a második helyre a legjobb gólszerzőnk, a harmadikra pedig a gólpasszkirályunk érkezett meg.
Nikitscher Tamás eddig csendben tette a dolgát, de a szezon végére az egyik leghasznosabb játékosunkká nőtte ki magát
A város jelmondata remekül írja le a csapat elmúlt 10 évét, mert ebben az időszakban magasságból és mélységből is jutott a KTE-nek bőven. Ha pedig csak a szezonunkat nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy a múlt heti Újpest elleni meccsünk volt a mélység, amely hálistennek nem rettentette Szabó István csapatát.
Sorozatban harmadszor szerzett ezüstérmet a csapat, ezúttal az NB1-ben (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Remek drámai érzékkel az utolsó körre hagyta a KTE a döntést az ezüstérem sorsáról, ez pedig azt jelenti, hogy egy utolsó hazai rohamra össze kellene kaparni az energiákat. Ha sikeres lesz ez a roham, annak az áldozata a Kecskemétre látogató Kisvárda lesz, ha nem… az sem baj. Itt mi már csak nyerhetünk.
Katona Bálint mindkét meccsen gólt szerzett a Várda ellen, de könnyen lehet, hogy az utolsó fordulóban nem kap helyet a kezdőben (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
De jó ezt leírni. Mármint nem az, hogy Szalai Gabi a szokásosnál kicsit gyengébben játszott az Újpest ellen, hanem az, hogy meghívót kapott Marco Rossi Montenegró és Litvánia ellen készülő keretébe. Nem akarom azonban végérvényesen elterelni a szót az Újpest elleni meccs legjobbjairól, ezért álljon itt, hogy a második helyre a csapat nagy harcosa, a harmadikra pedig az egyik nagy kedvenc érkezett meg.
Szalai Gábor ugyan némileg gyengébb teljesítményt mutatott az Újpest ellen, de így is a csapat legjobbja lett
Az Újpest elleni mérkőzés, a teljesítmény és az eredmény is totális ellentéte volt a Ferencváros elleninek, ami némileg azért meglepett, mert ilyet nem nagyon láttunk még a csapattól. Ahogy egy szurkoló találóan megjegyezte: most játszottunk úgy, ahogyan a szezon elején várták tőlünk.
Bár a csapat nem feltartott kézzel lépett pályára, de talán túlságosan hamar törődött bele vereségbe (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Két mérkőzés van hátra az NB1-es idényből és egyetlen apró pontocskát kell szereznünk az Újpest és a Kisvárda ellen. Bizakodhatunk, hiszen e két csapat közül egyik sem vert még el bennünket a szezonban, ráadásul mindkettejük ellen 4 pontot szereztünk (Újpest: 2-1, 2-2; Kisvárda: 3-3, 1-0). Két vereség után nyertünk végre, gyakorlatilag minden abba az irányba mutat, hogy a KTE megszerezheti az ezüstérmet a hétvégén. Épp ilyenkor kell a legjobban odafigyelni.
Hazai pályán az utolsó utáni pillanatban egyenlítettünk az Újpest ellen (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)