Az elmúlt két meccsünk játékvezetői ítéletek szempontjából sem alakult a legjobban, de köszönjük szépen, jóllaktunk, nem kérünk több olyan bíráskodást, ami elvonja a figyelmet a mérkőzésről. Szeretnénk egy olyan meccset játszani, ahol a végén csak arról van szó, hogy ki volt a jobb és nincs ott az a sok „ha”. Tehát most, hogy magunk mögött hagytuk a Paks és a Honvéd elleni vereségek általi gödröt, gödröcskét, ideje előre tekinteni és keményen beleállni a Ferencváros elleni meccsbe. Mert magunk mögött hagytuk a gödröt, ugye?
Ősszel feszültséget tudtunk teremteni a Fradiban azzal, hogy megleptük őket, a mostani meccsnek viszont már csak számunkra van komoly tétje (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Legalábbis a szombati meccs előtt mindenhonnan azt hallgattuk, hogy az őszi győzelmünk csak a pálya állapotának köszönhető, majd a Groupama billiárdasztalán ki lesz porolva a valagunk, hat gólt kapunk, mínusz kettőt lövünk, a nap is eltűnik majd Kecskemét fölül olyan verést mér ránk a zöld-fehér csapat. Persze igazságtalan vagyok: ezek a vélemények egy hangos kisebbségtől érkeztek és rengeteg olyan állásponttal is lehetett találkozni, amely nem tartotta megbocsáthatatlan bűnnek, hogy Szabó Istvánnak volt képe megemlíteni a meccs előtt, hogy adott esetben ő szívesen vinne pontot az Üllőiről is. Mindenesetre azoknak, akik a KTE lemészárlása miatt várták a Ferencváros-KTE meccset, várniuk kell még a hat gólos kecskeméti vereségre.
Kezdőjátékosok és cserék együtt ünneplik Horváth Krisztofer egyenlítő gólját (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Lassan tényleg én szégyellem magam. Tavaly az NB2-ben kezdődött, hogy az ország különböző tájairól származó ismerőseim elkezdtek felfigyelni arra, hogy a KTE meglepően jól szerepel. Kérdezgették, hogy mi a titok (erre PingWinnek már megvan a válasza), mire lehet képes ez a csapat, meddig tarthat a jó forma. Aztán persze most az NB1-ben hasonló a programunk: jönnek a jó eredmények meg az üzenetek, miszerint „ti tényleg bajnokok akartok lenni?”, „meddig lehet ezt fokozni?” és hasonlók. Mikor ezekre a kérdésekre válaszoltam, mindig igyekeztem két lábbal a földön maradni. „Nagyon szép eredményeket hoz a csapat, erőn felül teljesít, de azért látnunk kell, hogy valójában hol van a helyünk”, ilyesmiket mondtam. Persze, hogy ezeket mondtam, megtanultuk Szabó Istvántól, hogy hogyan kell hozzáállni a csapatunkhoz és az ellenfelekhez. Mindig a következő meccsre koncentráltam én is. Nem lelkesedtem túl az eredményeket én sem. Nem szálltam el én sem. Én hülye. Ki kell mondanom: nem tudom, hogy mikor esik vissza a KTE teljesítménye (ha egyáltalán visszaesik). Előbb-utóbb vissza kellene esnie, nem? Minden ésszerű érv azt mondatná az emberrel, hogy igen. De már az NB2-ben is ezt mondatták az ésszerű érvek és idén legkésőbb a Puskás Akadémia ellen szintén ezt mondatták az ésszerű érvek. Tegnap jött a Fradi és a meccset megelőzően az ésszerű érvek üvöltöttek az én fülembe is. Most csendben vannak. Néma, mély hallgatásban.
Ezek a srácok egyelőre nem találják a fékpedált. Reméljük, hogy nem is lesz meg (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Létezik egy olyan toposz a magyar labdarúgásban, hogy bármely tetszőlegesen kiválasztott klubnak a szezon mérkőzése, amikor a Ferencvárossal játszik. Ezt lehet súlyozni azzal, hogy a szezon mérkőzései közül is a Fradi elleni hazai a non plus ultra, amikor a honi labdarúgás totemklubját vendégül látja az adott csapat. De valóban így van? Kecskeméten már október 2-án sor kerül a szezon meccsére?
Az eddigi utolsó hazai bajnokink a Fradi ellen, 2014. júliusában (fotó: tempofradi.hu)
