„BUMM!” – mondta Barna lába. Megint.

A Ferencvárost legyőzni mindig nagy dolog. A Ferencvárost úgy legyőzni, hogy gyakorlatilag megfojtja a csapat a bajnok játékát és a játékelemek többségében vita nélkül múlja felül Csercseszov csapatát, pedig hatalmas dolog. A meccsen szinte nem is volt nálunk gyenge teljesítmény, a szavazás győztese mégis magabiztosan nyert, ahogyan a második helyezettet sem fenyegette senki és valójában a harmadik helyre is kényelmes előnnyel érkezett meg a bronzérmesünk. Mögötte viszont komoly tömörülés alakult ki.

Tóth Barna elképesztően hasznos játék mellett gólt és gólpasszt jegyzett a Fradi ellen

Már a meccs beszámolójában is utaltam rá, hogy a szavazásunkat megnyerő Tóth Barna nem az a típusú csatár, aki tizen-huszon gólokat szór egy szezonban. Ha a karrierjében visszalépkedünk, akkor ugyan találunk nem is kevés olyan szezont, amikor kétszámjegyű gólszámot produkált, de ezeknek nagy része utánpótlás korában történt. NB3-nál magasabb szinten csak Monoron és tavaly Kecskeméten tudott legalább 10 gólt szerezni egy évben. Idén egyelőre 6 gólnál tart, ami szintén nem kiemelkedő, ősszel ráadásul folyamatosan kapta a kritikát, miszerint bár mezőnyben jól teljesít, de a kapura nem veszélyes. Ez akkor még talán igaz is lehetett, hiszen az őszi termése egyetlen Újpest elleni gól volt, de ahogy a csapat kibújt a páncéljából és vált egyre támadóbbá a futballunk, úgy kezdett el Barna is gólokat lőni (Újpest 2x, Vasas, ZTE, FTC) és egyre nagyobb nyomást helyezni az ellenfelek kapujára. Tóth Barna azonban még ezzel együtt sem az a típus, akit a góljai határoznának meg. Stílusában a korábbi válogatott Szalai Ádámhoz lehet hasonlítani, aki szintén erőteljes testfelépítésű, nagy munkabírású támadó, rendkívül fegyelmezett taktikailag, a védekezésből is maximálisan kiveszi a részét, támadásban pedig folyamatosan nyitja a területet a csapattársaknak, a fellőtt labdákat megjátssza, lekészíti. Ebben a játékban időnként benne van a gól, de gyakoribb, hogy ő kerül előkészítő helyzetbe: a szezonban már 5 gólpassznál jár, így a kanadai pontokat tekintve már 11 gólban játszott szerepet. Persze ettől még nem ejtjük le az állunkat, de jól mutatja, hogy Barna komplex játékos, aki az összjátékból éppúgy kiveszi a részét, mint a támadások befejezéséből. Amikor azonban gólt lő, akkor időnként kiszalad a lábából néhány igen nagy gól: az őszi, Újpest elleni találata is szépre sikerült, de talán emlékezhetünk még a tavalyi, Haladás ellen lőtt góljára (ha nincs meg a gól az emlékeid között, azonnal nézd meg, érdemes!). A KTE játékának alapvető eleme Barna, az a direkt futball, amit játszunk, nem működhetne az ő kvalitásai nélkül, a legtöbbször őt keressük a labdákkal, az ő megnyert párharcaiból építkezünk.

Második helyen végzett saját nevelésű védőnk Szalai Gábor, aki az első gólt szerezte a Fradi ellen. Gabi a szezon végére pörgött fel igazán, a téli sérülés már a múlté, ráadásul az elmúlt időszakban gyakorlatilag kéthetente lövi a gólokat is. A Ferencváros ellen azonban nem kizárólag a gólja miatt lehetett dicsérni, sőt. Nyilván borzasztóan fontos volt a találata, de összességében talán még jelentősebb, hogy mennyire stabil a védekezése. Tavasszal is szinte megingás nélkül játssza végig a meccseit, ez viszont nem feltétlenül jelentené azt, hogy a bajnok ellen is ennyire kiváló teljesítményt nyújtson. Mégis ezt tette, a Belényesi által kezelésbe vett Ryan Mmaee-val szemben ő is megtette a magáét, kivette a részét abból, hogy a Fradi legjobb gólszerzője észrevétlen maradt a meccsen. A passzjátéka kiemelkedő, nem csak KTE-szinten, ligaszinten is magabiztosan passzoló középhátvédnek számít. Tényleg úgy tűnik, hogy egy pillanatig sem számít, hogy ki az ellenfél: ha teret hagynak neki, megindul vagy pontos hosszú labdát küld előre, ha letámadják, akkor sem jön zavarba, mert kifejezetten nyomástűrő játékos. Mindezek mellett pont annyi egója van, pont annyira szőröstökű védő, amennyire ezen a poszton kell lennie, mentalitásában is nagyon jó karakter. Borzasztóan nagy értéke a klubnak, amit hétről hétre bizonyít.

Szalai Gábor keblére öleli Kecskemétet (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

A KTE által alapvetően használt 3-4-3 (olykor inkább 3-4-2-1) felállás kulcspozíciói a szárnyvédők. Kecskeméten az egyik oldalon a technikailag képzett Nagy Krisztián látja el ezt a szerepet, a másikon pedig a csapat dinamója, szavazásunk harmadik helyezettje. Zeke Márió az a típusú játékos, aki a kezdősípszó előtt fújtat egyet, felgyűri az ingujját és nekiesik a meccsnek. Olyan munkabírással és küzdőszellemmel bír, ami már önmagában is képes gondokat okozni az ellenfelek számára, de ezzel társul egy kemény, agresszív, kellemetlen védekezési stílus, ami a mi párharcokra építő játékunkban elég komoly erény. Persze ebben a stílusban mindig benne van a veszély (a Fradi ellen is voltak olyan közbeavatkozásai, ahol egy szigorúbb bíró már emelte volna a lapot), de Rió sokkal kevésbé balhés figura, mint amit a karaktere sugall (az első Loki elleni idegenbeli meccsen Ferenczit kellett volna kiállítani róla, de végül egy szívélyes tömegjelenetet követően mindketten sárgát kaptak). Egyszerűen arról van szó, hogy nagyon direkt módon védekezik, rátapad a támadóra és kiszívja az utolsó csepp vérét is. Amikor pedig nálunk van a labda, akkor bizton számíthatunk arra, hogy menetrendszerűen érkezik a Zeke-járat a pálya bal szélén, ami folyamatosan lehetőséget a csapatnak a létszámfölényes helyzetek kialakítására. Hogy mindezt a Fradi ellen is a kisujjából rázta ki? Hát egyszerű játék ez a futball, nem?

Minden meccsen előforduló jelenet: Zeke Márió futóversenyre kényszeríti az ellenfél jobbhátvédjét (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

A szavazás eredménye (minden kérdésnél a három legnagyobb százalékot kapó játékost tüntetjük fel):

A szavazást tehát magabiztosan nyerte Tóth Barna, őt kis lemaradással követte Szalai Gábor. Zeke Márió futott be a harmadik helyre és bár nem kellett féltenie a helyét, mögötte azonban nagy volt a tumultus: Vágó Levente, Horváth Krisztofer, Nikitscher Tamás, Belényesi Csaba és kis lemaradással Nagy Krisztián is sok szavazatot kapott.

Kecskemét – FTC szavazás vége

No Description

Ez pedig az éves összesítése a „meccs legjobbja” szavazásoknak (az oszlopok a fejlécre kattintva sorba rendezhetőek; 3 pontot ér, ha valaki az adott meccsen a legjobb volt, 2 pontot kap, aki a második legjobb lett, a harmadik helyért 1 pontot adunk):

A szurkolók listáján Tóth Barna, Szalai Gábor és Zeke Márió is a középmezőnyben található. A Lila Köd szavazatai alapján Nagy Krisztián és Tóth Barna is üldözőbe vette az élmezőnyt, Horváth Krisztofer pedig a középmezőnybe zárkózott fel (bár az ő helyzetét árnyalja, hogy csak télen érkezett). Az összesített tabella alapjánaz élmezőny nem változott, Szalai Gábor tovább csökkentette hátrányát a dobogóhoz képest. Nagy Krisztián, Tóth Barna és Horváth Krisztofer a középmezőny tagjai, míg Zeke Márió elkezdett felzárkózni ahhoz. 

A Lila Köd értékelése alapján a három legjobb játékos a Ferencváros ellen:

  1. Nagy Krisztián – 8-as osztályzat
  2. Tóth Barna – 8-as osztályzat
  3. Horváth Krisztofer – 8-as osztályzat

Meccsek legjobbjai_összesítés

No Description

(a nyitókép Tóth Barnáról a Kecskeméti TE Facebook oldaláról származik, a design pedig a Freepik-ről)

3 hozzászólás “„BUMM!” – mondta Barna lába. Megint.” bejegyzéshez

  1. Szívem szerint az egész csapatot megszavaznám az első helyre. Nem volt gyengén teljesítő játékosunk. De most egy kicsit arról írnék milyen embernek látom őket,a pályán nagy harcosok nagyon szeretem őket nézni ahogy küzdenek és FOCIZNAK. Ott vagyok idegenben hazai meccseken is és mindig megvárom a pacsizást . Én nem szoktam pacsizni de szoktam őket figyelni hogy viselkednek a szurkolókkal,hát libabőr amikor figyelem őket Nagy Krisz a Vidi meccs után idős házaspárral hogy tetszenek lenni széles mosollyal. Vágó Levi mindenkihez van egy kedves szava, Banó Szabó ezredik szelfi után mosolyogva csinálja a következőt vagy ott van Soma nála szerényebb szerethetőbb futballista nem sok van az nb1-ben ilyen foci tudással. Szemtanúja voltam egy kislány táblát tart a kezében Zeke Márió add nekem a mezed Zeke fut ki hozzá veszi le a mezét és egy simogatás mellett oda adja aztán valaki a nadrágját kérte azt is oda adta alsó nadrágban hagyta el a pályát. Nagyon össze vannak válogatva nem csak fociban hanem emberként is jelesre vizsgázott az egész csapat. Köszönet a szakmai stábnak hogy láthattam őket eggyütt játszani ennyi héten át.🙏🏻🙏🏻

    1. Igen, nem véletlen az, hogy Szabó Istvánék minden alkalommal hangsúlyozzák, hogy a scouting módszerük nem csak a játékosok képességeinek felmérése, hanem az emberi tulajdonságokat is monitorozzák.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.