Kétszer nem csap ugyanoda a villám, ha nem lépünk ugyanabba a folyóba

A Debrecen elleni meccset megelőzően arról írtam, hogy győzelemmel fordulunk a meccsre és a válogatottba három kecskeméti játékos kapott meghívót, tehát adott a pozitív input ahhoz, hogy egy erős csapatot legyűrjünk. Na akkor kezdődött a vesszőfutásunk, hiszen a Loki ellen indult egy hatmeccses nyeretlenségi sorozatunk a bajnokságban. Újabb válogatott szüneten vagyunk túl, megint három kecskeméti játékossal a keretben (ketten lehetőséget is kaptak), győzelemmel érkezünk egy jó csapat, a Fehérvár elleni meccsre. Szuper lenne, ha nem ugyanúgy folytatódna a történet, mint legutóbb.

Ez a Fehérvár már nem az a Fehérvár. És nem csak azért, mert Zeke Márió már lila-fehérben készül erre a párosításra (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Kétszer nem csap ugyanoda a villám, ha nem lépünk ugyanabba a folyóba részletei…

NB1-es erősorrend 2023-2024 #5

A dobogó esetében nem változott az összesített véleményünk (a szerzők véleményei közt azért akad különbség), a csapatok többsége pedig rontott a három fordulóval ezelőttiekhez képest. Van egy csapat, amely nagyot ugrott előre, és a tabella végén is várunk egy kicsi változást.

A Fradi elleni győzelem nagyot lökhet a KTE szezonján (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

NB1-es erősorrend 2023-2024 #5 részletei…

NB1-es erősorrend 2023-2024 #4

A tabella elejében és végében továbbra is biztosak vagyunk, de ha legutóbb azt mondtam, hogy két csapat között nem tudunk különbséget tenni, abból most lett három. Három olyan csapat is van, amelyiket a bajnokság megkezdése óta ugyanoda tippeljük, tehát nem változott róluk a véleményünk.

Talán nincs padlón a KTE, de a válogatott szünet igencsak jól jött a csapatnak (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

NB1-es erősorrend 2023-2024 #4 részletei…

NB1-es erősorrend 2023-2024 #3

A harmadik forduló óta a Kisvárda és a Zalaegerszeg szerepelt legrosszabbul, de csak egyikük rontott a helyezésén a listánkon, míg a legnagyobb javulást az MTK könyvelhette el, miután háromszor nyert. Van két csapat, akik között jelenleg nem tudunk különbséget tenni.

Bár nem maradtunk a padlón az MTK elleni vereséget követően, de a második három meccsünk nem sikerült kifejezetten jól (fotó: MTK Budapest – Facebook)

NB1-es erősorrend 2023-2024 #3 részletei…

Minden idei tétmeccsen a legjobb három között volt, most megnyerte a szavazást

Mindig óvatos vagyok a Fehérvárral kapcsolatban. Ahogyan az is hihetetlen, hogy a KTE hogyan robbant ki az NB2-ből és be az NB1-be, úgy az is legalább ennyire hihetetlen, ami a Videotonnal történik. És amikor tojáshéjon járva azt mondom, hogy vigyázni kell a Vidivel, akkor a csapat magabiztosan legyőzi Kodróékat. Persze Fehérvárral továbbra is vigyázni kell majd, de a hétvégi meccsen jól játszott a Kecskemét, megérdemelten nyert a csapat. A legjobb pedig az a játékos lett, akinek minden tétmeccsünket követően bérelt helye van a dobogón.

Minden idei tétmeccsen a legjobb három között volt, most megnyerte a szavazást részletei…

NB1-es erősorrend 2023-2024 #2

Nem mondom, hogy a feje tetejére állt az erősorrendünk nem egészen három forduló elteltével, de egyes csapatok helye jelentősen változott. Ez elsősorban a középmezőnyre vonatkozik, mert a dobogón és a kieső zónában kevés kivétellel állandó maradt az összesített megérzésünk.

Nagyon rég nem láttunk olyan jó szezonkezdetet a KTE-től, mint idén, ennek ellenére továbbra is óvatosak vagyunk a csapattal (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

NB1-es erősorrend 2023-2024 #2 részletei…

Nem kell kiütés sem a kettős látáshoz

Nagyon magabiztosan játszva győztük le a Fehérvárt a Széktóiban, de nem beszélhetünk arról, hogy felmostuk volna velük a padlót. Pedig ha belerohantak volna egy istenes kiütésbe, akkor talán érthető lenne, hogy Bartosz Grzelaknak csillagok köröznek a feje fölött.

Két forduló után 100%-os a KTE, ilyenre elég régen volt már példa (fotó: Kecskeméti TE - Facebook) Nem kell kiütés sem a kettős látáshoz részletei…

Lefejelni Napóleont

Azt mindenki tudja, hogy Napóleon alacsony volt. Nyilván az volt, hiszen még komplexust is neveztek el róla. Csak hát azokról a dolgokról, amiket mindenki tud, gyakran kiderül, hogy nem teljesen úgy vannak, ahogy tudjuk. Napóleon a maga korában nem számított kifejezetten alacsonynak. Mindenféle mértékegység átváltási problémák okozhatják a tévedést, na meg a brit propaganda, aminek nyilván azt volt az érdeke, hogy a császár minél kevésbé tűnjön fenyegetőnek. A magyar bajnokság Napóleonja a Fehérvár. Mind tudjuk, hogy gyengék, épphogy bennmaradtak, hogy az első két meccsüket elveszítették, hogy nincs pénz, paripa, fegyver. Csakhogy ez a Fehérvár még így is bőven tartalmaz minőséget. A vasárnap kérdése az lesz, hogy képesek leszünk-e lefejelni Napóleont akkor is, ha eléállva kiderül, hogy nem is biztos, hogy annyira alacsony, mint távolról tűnt.

Reméljük, hogy a magához képest nagyon mélyen levő Fehérvárt nem a KTE kezdi talpra segíteni (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Lefejelni Napóleont részletei…

NB1-es erősorrend 2023-2024 #1

A szezon előtt minden szurkoló igyekszik jósolgatni, hogy mire lehet képes a csapata az idény során. Csak ugye ez a többi csapat teljesítményének is függvénye, így a riválisok eredményeire is igyekszik tippelni az egyszeri drukker. Így vagyunk ezzel mi is a Lila Ködnél.

Könnyen lehet, hogy ugyanilyen erős szezonra nem számíthatunk, mindenesetre a szezon előtt még szabadon lehet álmodozni (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

NB1-es erősorrend 2023-2024 #1 részletei…

Öt meccsel a vége előtt bombaformába lendült a Fehérvár elleni meccs legjobbja

Három győzelemmel fordulunk rá a Paks elleni rangadóra, miután a Fehérvárt is megfirkáltuk idegenben. Ráadásul három imponálóan könnyed győzelmet mutatott fel a KTE a Puskás, a ZTE és a Vidi ellen, ami így öt mérkőzéssel a vége előtt megnyugtató látvány. A játékosok remek formát mutatnak, a szavazás első két helyezettje ráadásul szinte kirobbanó az elmúlt meccseken, a harmadik helyre pedig a befutott egy magára találó közönségkedvenc.

Banó-Szabó Bence némi hullámvölgy után újra a csapat egyik legjobban teljesítő játékosa lett

Öt meccsel a vége előtt bombaformába lendült a Fehérvár elleni meccs legjobbja részletei…