A tabella elejében és végében továbbra is biztosak vagyunk, de ha legutóbb azt mondtam, hogy két csapat között nem tudunk különbséget tenni, abból most lett három. Három olyan csapat is van, amelyiket a bajnokság megkezdése óta ugyanoda tippeljük, tehát nem változott róluk a véleményünk.
A harmadik forduló óta a Kisvárda és a Zalaegerszeg szerepelt legrosszabbul, de csak egyikük rontott a helyezésén a listánkon, míg a legnagyobb javulást az MTK könyvelhette el, miután háromszor nyert. Van két csapat, akik között jelenleg nem tudunk különbséget tenni.
A Debrecen elleni vereséget követően sokan úgy érezték, hogy nem lesz könnyű kiválasztani, hogy kik játszottak legjobban a KTE-ből. Ebben van is igazság, hiszen a csapat nagy részétől jobb teljesítményt szoktunk meg az elmúlt időben, mint amit a pályára vitt Nagyerdőben. Ebben a nehéz döntési helyzetben a szavazás élén holtverseny alakult ki két játékos között.
Az nagyjából egyértelmű volt a Debrecen elleni mérkőzés előtt is, hogy ez tipikusan az a találkozó, amin semmilyen kimenetel nem meglepetés. Két jól felkészített és az elmúlt időszakban sokszor hivatkozott csapat játszik egymás ellen, akár a Loki, akár a KTE nyer, akár igazságosan elosztják a pontokat, az nem fogja leejteni az állakat. Ha az állunk nem is esett le, azért a másik két lehetőségnek jobban örültünk volna.
Lehetett volna úgy is, de így lett és emiatt nem igazán panaszkodhatunk részletei…
Petőfi Sándornál még a lelkek felemelését az okozhatta, hogy az Európában sorra bukó forradalmak mellett a magyar még talpon volt (bár nem állt igazán jól: a főváros elesett, Mészáros Lázár vereséget szenvedett Kassán, Görgey meg visszavonult a Felvidéken), az elkeseredettséget megakadályozandó öntötte a lelket költőnk az emberekbe az Európa csendes, újra csendes című versével. A KTE-nél emelkedő lelkek oka ennél sokkal vidámabb lehet. Az MTK elleni vereség után le tudtuk győzni a Puskás Akadémiát, három (HÁROM!) játékosunk is válogatott kerettag lett és visszatért a csapathoz Zeke Márió is. Ha ennyi pozitív input nem elég ahhoz, hogy a csapat teljesen feltöltődve forduljon rá a Lokira, akkor semmi.
A szezon előtt minden szurkoló igyekszik jósolgatni, hogy mire lehet képes a csapata az idény során. Csak ugye ez a többi csapat teljesítményének is függvénye, így a riválisok eredményeire is igyekszik tippelni az egyszeri drukker. Így vagyunk ezzel mi is a Lila Ködnél.
A Loki legyőzésével egyetlen pont híján ugyanolyan távol (közel) vagyunk az első helytől, mint attól, hogy lemaradjunk a dobogóról. Persze ettől még nem váltunk a Fradi kihívójává (ezt elvárni egészen extrém hozzáállás lenne), ráadásul alulról azért elég sokan ostromolnak majd bennünket a hátralevő 9 fordulóban, de kár lenne tagadni, hogy meglehetősen komfortossá vált a miliő a második helyen.
Pingwin a múltkor értekezett róla, hogy 36 szerzett ponttal már – ha vékonyan is, de – bent lehet maradni. Ha nagyon leegyszerűsítjük ezt a számot, akkor azt látjuk, hogy általánosságban minden NB1-es csapat ellen kellene szereznünk nagyjából 3,3 pontot a három meccsen, amit ellenük játszunk. Ebből a szempontból az egy pont a Debrecen ellen abszolút vállalható eredmény, úgy meg pláne, ha hozzátesszük, hogy eddig két meccsen két pontot szereztünk ellenük (a Vasas ellen például már négy pontunk van, amivel túl is teljesítettük a penzumot). Mégis van az embernek rossz érzése a meccs után és nem csak amiatt, hogy kétgólos előny után sem tudtunk nyerni.
A DVSC elleni mérkőzésünkre merőben más hangulatban készülődhetünk, mint nyáron, amikor Debrecenbe kellett utazni. Akkor a Lokit úgy írtam le, mint egy olyan csapat, amely ugyan fogható, de nálunk – a kiesésre ítélt outsidernél – esélyesebb. Az volt a kérdés, hogy vajon a Vasas elleni idénynyitó után mutatunk-e valamit támadásban is. Ezzel szemben mára az a helyzet, hogy a Loki éppen egy ponttal a vonal fölött várja a meccset (bár meg kell jegyezni, hogy kimondottan szoros a hátsó régió, az ötödik és a tizenegyedik helyezett között csak három pont különbség van), mi pedig az egész szezonra tervezet pontjaink több, mint felét megszerezve olyan közel vagyunk a Fradihoz, hogy szagolhatjuk a kölnijét Csercseszovnak (ez persze a vesztett pontok tekintetében nem igaz, de sebaj). Kell-e elhinnünk emiatt, hogy egyértelmű esélyesei vagyunk a meccsnek? Szerintem nem, mert eddig nagyon jól állt a csapatnak, hogy minden meccsre úgy tekintett, mint ami még nincs lefutva, elég karakteridegen lenne tőlünk, ha most úgy gondolnánk, hogy kötelező a három pont. Mindezek ellenére, ha fogadnom kellene, magunkra tennék.
Szabó István jó előre leszögezte, hogy pontért/pontokért érkezünk a Hajdúságba és ponttal is tértünk haza. Akkor meg mi a baj? Valójában semmi: egy lehetőségeit tekintve outsider újonc kemény, szervezett játékkal gyűjtögeti a pontokat. Nem vagyunk szépek, nem raknak bennünket a kirakatba, de a harcba nem is púdert kell vinni, hanem fegyvert. Ez a szezon pedig harc lesz, a mi fegyverünk pedig az, ha hamar egyértelművé tesszük, hogy nincs lefutott meccs. Ehhez persze olykor kell szerencse is, abból pedig kaptunk a Debrecen ellen.
