Én például a lefújáskor még meglehetősen szívtam a fogamat. Aztán ahogy elkezdett ülepedni az élmény, egyre inkább megbarátkoztam a döntetlen gondolatával. Továbbra is a középmezőnyben vagyunk, látótávolságra a dobogótól és a visszapillantóban egyelőre apró pont a kiesőzóna.
A Kisvárda elleni győzelemmel megszületett a válasz PingWin kérdésére: századosok lettünk, a KTE megszerezte 100. NB1-es győzelmét. Azt már nem állítanám, hogy lehengerlő játékot mutatott be a csapat, de éppen emiatt jutott eszembe, hogy a nagy csapatok jellemzőjeként szokták emlegetni, hogy gyengébb játékkal is behúzzák a meccseket. Más kérdés, hogy egyéb jellemzőinkben nem nagyon idéztünk egy nagy csapatot.
Egyszerre tűntünk nagy csapatnak és … nem annyira nagynak részletei…
Nagy hullámokat verő meccsen győztük le hazai pályán a Ferencvárost, de ezek a hullámok talán már meg sem lepnek minket. Maga a győzelem viszont az én részemről nem volt kalkulált három pont, így pedig még szélesebb a mosoly az arcomon.
A Szeged ellen jutott tovább a kupában a KTE a legjobb tizenhat közé. Mondhatjuk, hogy hoztuk a kötelezőt, de azért az elmúlt időszak fényében nem biztos, hogy mindenki házat, kocsit rátett volna a továbbjutásunkra. Ugyanennek az elmúlt időszaknak a magunk mögött hagyása érdekében azonban nagyon fontos volt, hogy ne búcsúzzon a kupától Szabó István csapata. A játék nem volt lehengerlő, de a gyógyuláshoz most ez kellett.
Talán erős lenne a 11. forduló meccsét utolsó szalmaszálnak nevezni, de az biztos, hogy ez a győzelem olyan volt, mint tenni a klímaváltozás ellen: a legideálisabb időpont jóval korábban lett volna, a második legideálisabb meg most.
Érdekes, hogy a címben említett két vonást egyszerre lehetett érezni a csapaton az Újpest ellen, de tényleg így láttam: egyszerre szenvedünk attól, hogy mintha nem hinnénk saját magunkban, ugyanakkor a nagy pofon kapujában azt is meg lehetett figyelni a csapaton, hogy az önbecsülésük nem engedi, hogy kivégzés legyen a meccs vége.
Az elmúlt négy vereség alkalmával olykor jobban, olykor rosszabbul játszottunk. Akár nyerhettünk volna a Loki ellen, stabilak voltunk a Fradi ellen, de okosan fojtott meg bennünket a Kövesd és (a meccs kevés biztató szakaszát leszámítva) fájóan könnyedén ugrott át rajtunk a Diósgyőr. Akárhogy is, pontot egyik meccsen sem szereztünk. A második legjobb formában levő Paks ellen azért ez nem volt jó előjel, mégis most tört meg a jég, ráadásul egy olyan meccsen, amiben talán-talán még több is lehetett volna.
Épp ez az egy pont mutatja, hogy milyet nyomot hagy négy vereség részletei…
– Gáz van. De gondolom volt már ilyen.
– Nem. Nem volt még ilyen. Ilyen nem volt.
Mucsi Zoltán és Oszter Sándor párbeszéde az Argo című filmben sajnos jól leírja a jelenlegi helyzetünket. Mert ilyen még tényleg nem volt, mióta Szabó István a KTE vezetőedzője. Négy bajnokit veszítettünk el zsinórban. Tavaly el voltunk kényeztetve, az idei szeptembert (és október elejét) viszont minden szurkoló és a csapat is szeretné mihamarabb elfelejteni.
Persze tisztában lehettünk vele, hogy nem a Ferencvárost kell megvernünk (hanem például a Mezőkövesdet kellett volna). De azért a tavalyi szezon arra is rávilágított, hogy még ezt a mezőnyből felettébb kimagasló Fradit is meg lehet marni akár két-háromszor is egy szezonban, így azért a remény bennünk lehetett. Sajnos végül kijött a papírforma.
Lőtt gól nélkül nincs három pont. Néha még egy sem. részletei…
Edward Murphy amerikai katonai parancsnok és mérnök nevéhez fűződik az úgynevezett Murphy-törvény, amelyet sokan úgy ismerünk, hogy ami elromolhat, az el is romlik. Valójában maga Murphy hívta fel a hallgatók figyelmét arra, hogy törvényét úgy kell értelmezni, hogy „ami megtörténhet, az meg is fog történni”, avagy minden eshetőségre fel kell készülni, minden hibalehetőséget ki kell zárni, mielőtt élesben bekövetkezhetnének. Mi nem küszöböltük ki a hibalehetőségeket a Mezőkövesd ellen. Ami pedig megtörténhetett, az meg is történt.
