Ez egy igen jó kérdés. Az MTK elleni bajnoki és a Nyíregyháza elleni kupameccs pedig több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt.

Nem volt ez egy jó meccs. A Kecskemét nem tudott, a Fehérvár nem akart igazán élvezhető futballt kisajtolni magából, persze a kettő nem független egymástól. Ugye milyen borzasztó lett volna, ha egy semmilyen 0-1-ről kellene beszélgetnünk? „Szerencsére” a segítségünkre sietett Vad II István, aki érzelmeket csiholt a kecskeméti szurkolókból, csak hogy érezzük, hogy pezseg bennünk az élet.
Érdekesek a Fradi elleni meccseket megelőző várakozások. Mindenki tisztában van vele, hogy a bajnokság legerősebb csapata ellen komoly fegyvertény már a pontszerzés is, de mivel az elmúlt két évben többször is sikerült megcsípnünk őket, mindig akadnak, akik egyenesen elvárják a győzelmet. Idegenben azonban ez még sosem sikerült és nem a mostani meccs volt a kivétel.
Az van, hogy miután nagyon magabiztosan megütöttük a Kövesdet, aztán legyűrtük a Diósgyőrt és az Újpestet, a Paks elleni vereség dacára is egészen közel sodródtunk a negyedik helyhez. Na de ez a magyar NB1, ahol a középmezőny rendszeresen körbepofozza egymást, így mielőtt belakhattuk volna a élmezőny egyik pozícióját, gyorsan vissza is csúsztunk a tabella alsó felébe.
Amennyire nem volt gondunk a tavalyi szezonban a sérülésekkel (így hirtelen csak Meszhi arccsonttörése ugrik be, ami miatt hosszabban kellett nélkülöznünk egy játékost), most annyira kell bűvészkednie Szabó Istvánnak a kerettel. Nikitscher, Nagy Krisztián és Banó-Szabó sérülésével csináltuk végig az ősz majdnem egészét, hogy aztán télen eligazoljon az alapcsapatból Szalai, Szuhodovszki és a megbízható kiegészítőember Tóth Barna, majd az Újpest elleni meccs előtt belázasodjon Zsótér és Meszhi, hogy az eltiltott házi gólkirályjelöltről, Horváthról ne is beszéljünk. Nem állt jól a szénánk a meccs előtt.
Szabó Istvánnál nincs olyan, hogy megtépázott keret részletei…
Két nagyon ellentétes félidőt játszottunk Pakson, a végén nulla ponttal, de nem teljesen reménytelen teljesítménnyel. Ez még akkor is így van, ha maga a meccs nem volt igazán színvonalas és a csapat is messze volt a csúcsformájától.
Nem biztos, hogy mindenki így gondolja, de szerintem a Diósgyőrt legyőzni a mi helyzetünkben bravúr. A mi helyzetünk alatt azt értem, hogy az alapjátékunk meghatározó figurái hiányoznak (közülük vannak, akiknek a hiányával meg kell barátkoznunk és vannak, akik majd visszatérnek). Az én értelmezésem szerint hoztunk tehát egy bravúrt, ami a Kövesd elleni meccset követően kötelezőnek is mondható.
Kíváncsian vártam a meccset, mert azon túl, hogy hosszú ideje nem láttuk tétmeccsen a csapatunkat, nyilvánvalóan érdekelt, hogy Szabó István hogyan képzeli el a csapatot a Szalai-Szuhodovszki kettős nélkül. Ha egy meccs után biztosak még nem is lehetünk benne, azért kezd már kirajzolódni.
Jobban örültem volna, ha ez a cím több rétegjelentéssel gazdagodik és végül a csapat megszakítja a hárommeccses nyeretlenséget, de a három meccsből négy lett és ilyen értelemben nem történt törlesztés. Olyan értelemben viszont igen, hogy nekem (a blognak) vannak elmaradásai, amikkel most elszámolunk.