A meccs előtt felmerült bennem, hogy a Mezőkövesd elleni meccseinkről nekem jóval több rossz emlékem van, mint jó. Fájó vereségek, kihagyott büntetők, miegymás. Nyerni most sem sikerült, nem most kezdtem meg tehát a fentieket ellensúlyozó jó emlékek gyűjtését a Kövesdről, de a játék képe alapján nagyon nagy panaszra nincs okunk.
Címke: Varga Bence
Nagyjából meg lehet tippelni a kezdőnket a nyitófordulóra, de azért még vannak kérdőjelek
Egy új idény kezdetén (pláne, ha azt az idényt egy másik ligában kezdi meg a csapat, mint az előzőt) a szurkoló mindig kíváncsian várja, hogy a vezetőedző, a stáb kikre támaszkodik majd. Ha a csapat kerete jelentősen átalakult, akkor pedig erre a kérdésre még nehezebb választ adni. Én teszek egy próbát.

Nagyjából meg lehet tippelni a kezdőnket a nyitófordulóra, de azért még vannak kérdőjelek részletei…
Fussunk végig a tavalyi teljesítményen /01
Két bejegyzésben foglalkozunk kicsit a keret tagjaival és a vezetőedzőkkel. Megnézzük, hogy kinek sikerült jó teljesítményt nyújtania, ki maradt el az elvárásoktól, mindezt persze nagy vonalakban. Az első részben a kapusokra, védőkre és szárnyvédőkre térünk ki.

Szezonvégi statisztikák
Bár a szurkolók gondolatai ilyenkor főképp a játékoskeret körül mozognak, ezen a héten visszatekintünk az előző szezonunkra. Kezdjük is ebben a bejegyzésben a statisztikákkal, ahogyan megtettük ezt tavaly és azelőtt is. Ezúttal is elsősorban egyéni számokra koncentrálunk, de akadnak majd csapatstatisztikák is.

Egy halom statisztika
Nagyjából félévente, általában akkor, amikor válogatott szünet van, kicsit rá szoktam nézni a saját magam által vezetett statisztikákra. Pontosabban ennél jóval gyakrabban nézek rájuk, de ilyenkor össze is szoktam dobni belőlük egy bejegyzést a blogra, hogy lássuk hogy állunk. Persze ebből nem mindig látjuk, hogy állunk, de azért bizonyos dolgok kiolvashatók a számokból.

Szeptember legjobbjai
Nem állíthatjuk, hogy nagyon eredményes hónapon lennénk túl. Szeptemberben a KTE gödörbe került, ugyanakkor (ha nem is tömegesen) akadtak olyan teljesítmények, amelyek hosszabb-rövidebb időre fényleni tudtak. A szurkolók szavaztak a hónap legjobbjaira, mi pedig eredményt hirdetünk.

Letéríti-e a KTE-t a Szabó István által elképzelt útról az eredmények hiánya?
Elmaradt a pontszerzés Zalaegerszegen, ezúttal ráadásul egy közvetlen rivális ellen, ami így duplán fájó. De sajnos itt még nem ér véget a sor…

Letéríti-e a KTE-t a Szabó István által elképzelt útról az eredmények hiánya? részletei…
Kialakult a keret, ami persze lehetne komplexebb, de ezzel már benn lehet maradni
Azóta, hogy a KTE visszatért az NB1-be, egyetlen egyszer sem állt közel a kieséshez, dacára annak, hogy a gazdasági lehetőségeket tekintve ez egyáltalán nem volt egyértelmű. Véget ért az átigazolási időszak, kérdés, hogy sikerült-e olyan keretet építeni, amely idén is megugorhatja a bennmaradást.

Kialakult a keret, ami persze lehetne komplexebb, de ezzel már benn lehet maradni részletei…
Mire számíthatunk a csapattól a következő szezonban?
Mivel a riválisok erejét jelenleg még nehéz megbecsülni, ezért a kérdésre a legegyszerűbb válasz az lenne, hogy „nem tudjuk”. Nem szeretném azonban a blog történetének legrövidebb bejegyzését publikálni, ráadásul van, amivel kapcsolatban legalább sejtésünk lehet.

Mire számíthatunk a csapattól a következő szezonban? részletei…
A tavalyi szezon transzferei kevésbé voltak extrák, mint egy évvel ezelőtt, de idén is akadtak jó fogások
Tavaly a mindenki által kiesőnek tippelt Kecskemét olyan jól tudott igazolni, hogy végül olyan keret alakult ki, amely a második helyig menetelt. Idén a sokak által kiesőnek tippelt Kecskemét már nem tudott sok olyat húzni az átigazolási szezonban, amely ligaszinten kiemelkedő lett volna, de a felsőház így is meglett. Ebben a posztban az átigazolásainkkal foglalkozunk.


