Alapvetően egyéni és elég egyszerű statisztikai mutatókkal foglalkozom ebben a bejegyzésben (így például nem kerül szóba a várható gólok száma, azaz az xg, ami viszont elég érdekes lehetne, mert adhatna valamilyen képet arról, hogy alul vagy felül teljesítünk. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, hogy felül). Ezúttal tehát nem a csapatstatisztikákról lesz szó, hanem a játékosokról.
Véget ért a bajnokság, utoljára szavaztátok meg a meccs legjobbjait a KTE-ből. Erre a szezonra legalábbis. Az utolsó körben a győztes az a kiegészítő ember lett, aki ki tudja meddig lesz kiegészítő, a második helyre a legjobb gólszerzőnk, a harmadikra pedig a gólpasszkirályunk érkezett meg.
Az év utolsó meccsén játszott nagyot az év egyik legkiegyensúlyozottabb játékosa részletei…
De jó ezt leírni. Mármint nem az, hogy Szalai Gabi a szokásosnál kicsit gyengébben játszott az Újpest ellen, hanem az, hogy meghívót kapott Marco Rossi Montenegró és Litvánia ellen készülő keretébe. Nem akarom azonban végérvényesen elterelni a szót az Újpest elleni meccs legjobbjairól, ezért álljon itt, hogy a második helyre a csapat nagy harcosa, a harmadikra pedig az egyik nagy kedvenc érkezett meg.
Gyengébb teljesítménnyel is a legjobb lett a saját nevelésű válogatottunk részletei…
A Ferencvárost legyőzni mindig nagy dolog. A Ferencvárost úgy legyőzni, hogy gyakorlatilag megfojtja a csapat a bajnok játékát és a játékelemek többségében vita nélkül múlja felül Csercseszov csapatát, pedig hatalmas dolog. A meccsen szinte nem is volt nálunk gyenge teljesítmény, a szavazás győztese mégis magabiztosan nyert, ahogyan a második helyezettet sem fenyegette senki és valójában a harmadik helyre is kényelmes előnnyel érkezett meg a bronzérmesünk. Mögötte viszont komoly tömörülés alakult ki.
Lezárult az április hónap legjobbjait kereső szavazásunk, amit mint korábban mindig, ezúttal is a Kecskeméti TE-vel együtt szerveztünk. Áprilist és a három győzelmünket egy-egy vereség keretezte ebben a sorrendben: Mezőkövesd 0-1, Puskás Akadémia 3-0, ZTE 3-0, Fehérvár 2-1, Paks 2-3. A köztes három győzelem mindegyike meggyőző és nagyon szép eredmény volt, de a két vereség alkalmával is akadtak igen jó teljesítmények a csapatban. Úgy döntöttetek, hogy a legjobb játékos egy fiatal titán lett, a legszebb gól és gólpassz pedig nem csupán ugyanazon a meccsen született, de ugyanazon gól alkalmával is. A legjobb csapatösszeállítás esetében nagyon egy húron pendültek a szurkolók Szabó Istvánnal.
Egy Fradi elleni győzelem, ráadásul ilyen magabiztos teljesítménnyel olyan érzelmi töltetet ad a szurkolók (és gondolom a csapat) számára is, amit hirtelen például a tavalyi évadzáróhoz tudok hasonlítani, amikor kifiléztük a Szentlőrincet. Micsoda?? A Fradi olyan, mint a Szentlőrinc? Természetesen nem. De amikor hazai pályán a csapat fesztiválhangulatot varázsolt a stadionba azzal, hogy könnyed futballal hintettünk egy hetest az NB2 zárófordulójában, akkor úgy érezted, hogy ez tökéletes módja volt a szezon lezárásának. A Fradi elleni győzelmünk után ugyanezt éreztem: ha így ért volna véget a bajnokság, az tökéletes lett volna.
Klasszikus évzáró élmény, két meccsel a vége előtt részletei…
Az elmúlt két meccsünk játékvezetői ítéletek szempontjából sem alakult a legjobban, de köszönjük szépen, jóllaktunk, nem kérünk több olyan bíráskodást, ami elvonja a figyelmet a mérkőzésről. Szeretnénk egy olyan meccset játszani, ahol a végén csak arról van szó, hogy ki volt a jobb és nincs ott az a sok „ha”. Tehát most, hogy magunk mögött hagytuk a Paks és a Honvéd elleni vereségek általi gödröt, gödröcskét, ideje előre tekinteni és keményen beleállni a Ferencváros elleni meccsbe. Mert magunk mögött hagytuk a gödröt, ugye?
Valamiért a Honvéd elleni idegenbeli meccseink gyatrább futballélményt hoztak, mint amihez hozzászokott a kecskeméti szurkoló idén. Ősszel egy igen gyenge 0-0-át játszottunk és nem hittük volna, hogy ha máshogy nem, hát eredményben visszasírhatjuk azt a meccset, miután ezúttal a Honvéd szerzett egy gólt és megnyerte a meccset. De ki volt az a három játékos, akiket a legjobbnak láttak a szurkolók?
Fájó pont a hazai vereség a Paks ellen, egész pontosan fájó a pontok hiánya. Ettől még pánikba nem kell esni, négy meccs van hátra a jelenleg legfőbb üldözőnek számító tolnaiak pedig még két közvetlen riválissal is találkoznak, de azért látni kell, hogy a mi sorsolásunkban is felüti a fejét egy menekülő Honvéd és egy Fradi is (na meg az addigra vélhetően tét nélkül küzdő Újpest és Várda). Borzasztóan felemás meccset játszottunk az atomváros ellen: a második félidő ugyan nem sok örömöt tartogatott, az elsőben viszont több jó teljesítmény is adódott kecskeméti oldalon. A legjobbnak ítélt játékos megnyugtató előnnyel nyerte a szavazást, de nem csak ő, hanem a második és harmadik helyezett is olyan ember lett, akiket talán kevesebbet emlegetünk a kelleténél.
Csak most tudok írni a péntek esti mérkőzésről egy boszniai utazás okán, így viszont volt ideje leülepedni az élménynek (és az agyvérzésnek), amit a meccstől kaptam. Mielőtt beszámolót írok, újra meg szoktam nézni a meccseket, jegyzetelek magamnak, elemezgetek kicsit, mostanra viszont már eltelt annyi idő, hogy ehelyett inkább csak impressziókat, gondolatokat fogok halomba dobálni. Bár a meccset újranéztem, így nekem sem kell megint mélyen megmártóznom a második félidő sorra érkező rossz élményeiben.
