Erődemonstráció

Talán furcsa ezt állítani egy Felcsút elleni meccset követően úgy, hogy az újonc játékára gondolunk és nem az ország egyik legértékesebb csapatának szereplésére. Ugyanakkor mégis ez történt. A KTE-től már egy ideje nem lehet elvitatni, hogy megérdemelten áll nagyjából 8 hónapja dobogón, de ezúttal olyan teljesítménnyel rukkoltak elő Szabó Istvánék, amivel könnyen lehet, hogy le is szakították a Puskás Akadémiát a dobogóért való versenyről. 

Horváth Krisztofer és Banó-Szabó Bence voltak a Puskás Akadémia elleni győzelem kulcsfigurái (fotó: nso.hu)

Erődemonstráció részletei…

Nehéz talajon játszott szinte hibátlanul a Mezőkövesd elleni meccs legjobbja

A sorozatok véget érnek. Még az olyan, örökkévalónak hitt sorozatok is, mint amilyen a Szomszédok vagy a Barátok Közt, amelyek 13 és 23 évadon keresztül futottak. Ehhez képest mit szóljanak a bő egy évig futó A Széktóiban Nem Nyer Vendégcsapat, vagy a tíz részt megélt Veretlen KTE című közönségkedvencek? A Mezőkövesd kaszálta el mindkét szériát, de ahogyan egy jó sorozatnál illik, a szereplők (elsősorban a hazaiak) jó játékának (ez ebben a viszonylatban többek között az utolsó pillanatig tartó küzdést jelenti) köszönhetően azért nem lett teljesen dicstelen a lezárás. A legjobb férfi főszereplő díját a közönség szerint egy nagyon megbízható játékos nyerte el, őt pedig egy mostanság visszatérő és egy örök kedvenc követte.

Belényesi Csaba újabb nagyon biztos teljesítménnyel tette egyértelművé, hogy az idei KTE egyik legfontosabb figurája

Nehéz talajon játszott szinte hibátlanul a Mezőkövesd elleni meccs legjobbja részletei…

Már megint az a rohadt Kövesd

Kimondhatjuk, hogy Kuttor és a Mezőkövesd a mumusunk? Ősszel a Kutya vezette Kövesd vetett véget a hétmeccses veretlenségünknek és tavaly februárban is Kuttor volt az, aki legyőzte a KTE-t a Széktóiban, hogy utána következzen több, mint egy év hazai veretlenség és ő legyen az, aki ennyi idő után először nyer Kecskeméten vendégként.

Bár a Mezőkövesd megszakította a KTE tízmeccses bajnoki és több, mint egyéves hazai veretlenségét, de a sötét fellegek nem gyülekeznek Kecskemét felett (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Már megint az a rohadt Kövesd részletei…

Október legjobbjai

Lezárult az október hónap legjobbjait kereső szavazásunk, melyet a Kecskeméti TE-vel közösen rendeztünk. Sűrű hónap volt a tizedik, a csapat nem kevesebb, mint 6 alkalommal lépett pályára a tétmeccsen. Sok mérkőzésen sok esemény van, nagyobb a minta, nagyobb a választék is. Van aki számára ez megkönnyíti a döntést, van aki számára pedig nehezíti, ám a szurkolók döntést hoztak. A nagy választék ellenére a legszebb gól nagy előnnyel nyerte a szavazást, a legszebb gólpassz esetén viszont szorosabb eredmény alakult ki. Tekintve a KTE remek szereplését, nem meglepő, hogy a szurkolók továbbra sem térnének el Szabó István kezdőcsapatától, a legjobb játékos pedig egy olyan ember lett, aki már besöpörhette egyszer ezt az elismerést.

Mindenki Nagy Krisztián lábai előtt: a középpályás/jobb oldali szárnyvédő másodszor lett a hónap legjobbja a szurkolók szavazatai alapján (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Október legjobbjai részletei…