Ezúttal mi lőttünk gólt a végén

A Riga elleni kiesést követően kifejezetten fontos volt, hogy hogyan tudunk megérkezni a nélkülünk rajtoló bajnokságba, mert ha egy ilyen kiesés után az első bajnokink is rosszul sül el, az akár már egy negatív spirál kezdete is lehetett volna. A Kisvárda végül ideális ellenfélnek bizonyult, Szabó Istvánék pedig a második állomáson győzelemmel kapaszkodtak fel az NB1-es vonatra.

Szalai Gábor révén ezúttal az utolsó percben nem kaptunk, hanem rútunk gólt (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Ezúttal mi lőttünk gólt a végén részletei…

NB1-es erősorrend 2023-2024 #1

A szezon előtt minden szurkoló igyekszik jósolgatni, hogy mire lehet képes a csapata az idény során. Csak ugye ez a többi csapat teljesítményének is függvénye, így a riválisok eredményeire is igyekszik tippelni az egyszeri drukker. Így vagyunk ezzel mi is a Lila Ködnél.

Könnyen lehet, hogy ugyanilyen erős szezonra nem számíthatunk, mindenesetre a szezon előtt még szabadon lehet álmodozni (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

NB1-es erősorrend 2023-2024 #1 részletei…

Sem magasság, sem mélység nem rettent

A város jelmondata remekül írja le a csapat elmúlt 10 évét, mert ebben az időszakban magasságból és mélységből is jutott a KTE-nek bőven. Ha pedig csak a szezonunkat nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy a múlt heti Újpest elleni meccsünk volt a mélység, amely hálistennek nem rettentette Szabó István csapatát. 

Sorozatban harmadszor szerzett ezüstérmet a csapat, ezúttal az NB1-ben (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Sem magasság, sem mélység nem rettent részletei…

Akkor jöjjön az a döntő!

Remek drámai érzékkel az utolsó körre hagyta a KTE a döntést az ezüstérem sorsáról, ez pedig azt jelenti, hogy egy utolsó hazai rohamra össze kellene kaparni az energiákat. Ha sikeres lesz ez a roham, annak az áldozata a Kecskemétre látogató Kisvárda lesz, ha nem… az sem baj. Itt mi már csak nyerhetünk.

Katona Bálint mindkét meccsen gólt szerzett a Várda ellen, de könnyen lehet, hogy az utolsó fordulóban nem kap helyet a kezdőben (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Akkor jöjjön az a döntő! részletei…

Nyolc nap leforgása alatt megjártuk a skála két végpontját

Az Újpest elleni mérkőzés, a teljesítmény és az eredmény is totális ellentéte volt a Ferencváros elleninek, ami némileg azért meglepett, mert ilyet nem nagyon láttunk még a csapattól. Ahogy egy szurkoló találóan megjegyezte: most játszottunk úgy, ahogyan a szezon elején várták tőlünk.

Bár a csapat nem feltartott kézzel lépett pályára, de talán túlságosan hamar törődött bele vereségbe (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Nyolc nap leforgása alatt megjártuk a skála két végpontját részletei…

1 pontra van szükség, de biztosak lehetünk benne, hogy nem arra fogunk játszani

Két mérkőzés van hátra az NB1-es idényből és egyetlen apró pontocskát kell szereznünk az Újpest és a Kisvárda ellen. Bizakodhatunk, hiszen e két csapat közül egyik sem vert még el bennünket a szezonban, ráadásul mindkettejük ellen 4 pontot szereztünk (Újpest: 2-1, 2-2; Kisvárda: 3-3, 1-0). Két vereség után nyertünk végre, gyakorlatilag minden abba az irányba mutat, hogy a KTE megszerezheti az ezüstérmet a hétvégén. Épp ilyenkor kell a legjobban odafigyelni.

Hazai pályán az utolsó utáni pillanatban egyenlítettünk az Újpest ellen (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

1 pontra van szükség, de biztosak lehetünk benne, hogy nem arra fogunk játszani részletei…

Klasszikus évzáró élmény, két meccsel a vége előtt

Egy Fradi elleni győzelem, ráadásul ilyen magabiztos teljesítménnyel olyan érzelmi töltetet ad a szurkolók (és gondolom a csapat) számára is, amit hirtelen például a tavalyi évadzáróhoz tudok hasonlítani, amikor kifiléztük a Szentlőrincet. Micsoda?? A Fradi olyan, mint a Szentlőrinc? Természetesen nem. De amikor hazai pályán a csapat fesztiválhangulatot varázsolt a stadionba azzal, hogy könnyed futballal hintettünk egy hetest az NB2 zárófordulójában, akkor úgy érezted, hogy ez tökéletes módja volt a szezon lezárásának. A Fradi elleni győzelmünk után ugyanezt éreztem: ha így ért volna véget a bajnokság, az tökéletes lett volna. 

Mintha már az egész szezont ünnepelnénk: a Fradi elleni meccsélmény és az azt megelőző vonulás tökéletes szezonzáró élmény lehetett volna, azonban két forduló még hátra van (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Klasszikus évzáró élmény, két meccsel a vége előtt részletei…

Ha ő jól játszik, akkor jól védekezünk

Valamiért a Honvéd elleni idegenbeli meccseink gyatrább futballélményt hoztak, mint amihez hozzászokott a kecskeméti szurkoló idén. Ősszel egy igen gyenge 0-0-át játszottunk és nem hittük volna, hogy ha máshogy nem, hát eredményben visszasírhatjuk azt a meccset, miután ezúttal a Honvéd szerzett egy gólt és megnyerte a meccset. De ki volt az a három játékos, akiket a legjobbnak láttak a szurkolók?

Belényesi Csaba az olyan meccseken is ki tud emelkedni a mezőnyből, amikor a csapat nincs csúcsformában

Ha ő jól játszik, akkor jól védekezünk részletei…

Elfogyunk a végére?

A kérdés jogos, mert a Paks elleni vereség után ezúttal a Honvéd is megszúrt minket, ilyesmire pedig még nem volt példa ebben a szezonban. Arra sem, hogy a Honvéd elverje a KTE-t és arra sem, hogy egymás után kétszer kikapjunk.

Remélhetőleg Katona Bálint esése nem szimbolizálja a KTE szezonbefejezését (fotó. Kecskeméti TE – Facebook)

Elfogyunk a végére? részletei…

Menekülés a győzelembe

Azzal, hogy a csapat botlott a Paks ellen, a visszapillantóban látható pont elkezdett közeledni. Bár még mindig több, mint egy meccsnyi az előnyünk, a feladat ennek ellenére adott: nyerni kell a Honvéd ellen, ellenkező esetben nagyon felforrósodhat a talaj a lábunk alatt.

A Honvéd ellen kiegyenlített az idei mérlegünk, mindkétszer döntetlen lett a két csapat meccse (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Menekülés a győzelembe részletei…