A szezon előtt minden szurkoló igyekszik jósolgatni, hogy mire lehet képes a csapata az idény során. Csak ugye ez a többi csapat teljesítményének is függvénye, így a riválisok eredményeire is igyekszik tippelni az egyszeri drukker. Így vagyunk ezzel mi is a Lila Ködnél.
Könnyen lehet, hogy ugyanilyen erős szezonra nem számíthatunk, mindenesetre a szezon előtt még szabadon lehet álmodozni (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
A sorozatok véget érnek. Még az olyan, örökkévalónak hitt sorozatok is, mint amilyen a Szomszédok vagy a Barátok Közt, amelyek 13 és 23 évadon keresztül futottak. Ehhez képest mit szóljanak a bő egy évig futó A Széktóiban Nem Nyer Vendégcsapat, vagy a tíz részt megélt Veretlen KTE című közönségkedvencek? A Mezőkövesd kaszálta el mindkét szériát, de ahogyan egy jó sorozatnál illik, a szereplők (elsősorban a hazaiak) jó játékának (ez ebben a viszonylatban többek között az utolsó pillanatig tartó küzdést jelenti) köszönhetően azért nem lett teljesen dicstelen a lezárás. A legjobb férfi főszereplő díját a közönség szerint egy nagyon megbízható játékos nyerte el, őt pedig egy mostanság visszatérő és egy örök kedvenc követte.
Belényesi Csaba újabb nagyon biztos teljesítménnyel tette egyértelművé, hogy az idei KTE egyik legfontosabb figurája
Kimondhatjuk, hogy Kuttor és a Mezőkövesd a mumusunk? Ősszel a Kutya vezette Kövesd vetett véget a hétmeccses veretlenségünknek és tavaly februárban is Kuttor volt az, aki legyőzte a KTE-t a Széktóiban, hogy utána következzen több, mint egy év hazai veretlenség és ő legyen az, aki ennyi idő után először nyer Kecskeméten vendégként.
Bár a Mezőkövesd megszakította a KTE tízmeccses bajnoki és több, mint egyéves hazai veretlenségét, de a sötét fellegek nem gyülekeznek Kecskemét felett (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Én pedig tartok is a Kövesdtől. Talán nem megmagyarázhatatlan, hogy miért. Bár a Mezőkövesd ellen arattuk az első győzelmünket idén az NB1-ben, ugyanakkor a meglevő két vereségünkből az egyiket ellenük szenvedtük el, ráadásul a tavaszi félévben egészen masszívan indultak és bár van némi visszaesés az elmúlt hetekben az eredményeikben, de továbbra is csak egyszer kaptak ki a téli szünet óta. A Kövesd vetett véget ősszel a hetes veretlenségi szériánknak, most egy tízeset kellene megóvnunk tőlük.
Ősszel Varga Bence büntető védett Cserivel szemben és azóta is nagyobb kilengésektől mentesen védi a KTE a kapuját (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
A Vasas és a Debrecen után megint egy olyan csapattal játszik a Kecskemét, akiket még másik edző vezetett, amikor legutóbb találkoztunk velük, nagyjából meg is elégednénk azzal, ha – az említett két csapat elleni meccshez hasonlóan – ellenük sem sikerülne kikapnunk. Természetesen a győzelem lenne legszebb eredmény, de ez a Mezőkövesd már izmosodott annyit nyár óta, hogy ne legyen kezeljük egyértelműen kötelező meccsként az ellenük lejátszott meccset.
Első győzelmünket a Kövesd ellen szereztük idén, Banó-Szabóék pedig folytatnák a pontok gyűjtését (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Megszerezte első győzelmét a bajnokságban a KTE, ráadásul már a játék is tartogatott olyan elemeket, amiket a korábbiakban hiányoltunk. Messze nem tökéletes még az összkép, de a csapat 16 magyar bajnoki óta veretlen és újoncként, rutintalan kerettel is megszerezte három forduló alatt az elnyerhető pontok több, mint felét. Mindenkit cáfolunk eddig és sokakat idegesítünk.
Megvan az első kecskeméti akciógól, nincs meg az első kecskeméti vereség (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Szabó István óva intett mindenkit attól, hogy a támadójáték gyors kivirágzását várja a csapattól. Kis lépésekben igyekszünk haladni, a fokozatosság és a stabilitás a legfontosabb, nem kockáztathatjuk a teljes gameplan-t azzal, hogy a kelleténél jobban kinyíljunk. A szándék adott: a Kecskemét szeretne hatékony támadójátékot játszani, de egyelőre még nem tartunk ott. A kérdés azonban adott: elszalasztott lehetőség-e, ha a bukdácsoló Mezőkövesd ellen nem tudunk nyerni?
Hasonló Laokoón-csoportokra a Mezőkövesd ellen is számítani lehet (fotó: DVSC – Facebook)