Márciusban eddig 100%-os teljesítményt nyújt a Kecskemét, hiszen elvertük a Kisvárdát és a Vasast is. Ahhoz viszont, hogy ez így is maradjon egy igen komoly akadályt kell leküzdenie a KTE-nek: bravúrgyőzelmet kell hozni Debrecenben. Bravúr lenne a győzelem, egyrészt a Loki formáját, másrészt a két csapat debreceni mérlegét tekintve is.
Pingwin a múltkor értekezett róla, hogy 36 szerzett ponttal már – ha vékonyan is, de – bent lehet maradni. Ha nagyon leegyszerűsítjük ezt a számot, akkor azt látjuk, hogy általánosságban minden NB1-es csapat ellen kellene szereznünk nagyjából 3,3 pontot a három meccsen, amit ellenük játszunk. Ebből a szempontból az egy pont a Debrecen ellen abszolút vállalható eredmény, úgy meg pláne, ha hozzátesszük, hogy eddig két meccsen két pontot szereztünk ellenük (a Vasas ellen például már négy pontunk van, amivel túl is teljesítettük a penzumot). Mégis van az embernek rossz érzése a meccs után és nem csak amiatt, hogy kétgólos előny után sem tudtunk nyerni.
A DVSC elleni mérkőzésünkre merőben más hangulatban készülődhetünk, mint nyáron, amikor Debrecenbe kellett utazni. Akkor a Lokit úgy írtam le, mint egy olyan csapat, amely ugyan fogható, de nálunk – a kiesésre ítélt outsidernél – esélyesebb. Az volt a kérdés, hogy vajon a Vasas elleni idénynyitó után mutatunk-e valamit támadásban is. Ezzel szemben mára az a helyzet, hogy a Loki éppen egy ponttal a vonal fölött várja a meccset (bár meg kell jegyezni, hogy kimondottan szoros a hátsó régió, az ötödik és a tizenegyedik helyezett között csak három pont különbség van), mi pedig az egész szezonra tervezet pontjaink több, mint felét megszerezve olyan közel vagyunk a Fradihoz, hogy szagolhatjuk a kölnijét Csercseszovnak (ez persze a vesztett pontok tekintetében nem igaz, de sebaj). Kell-e elhinnünk emiatt, hogy egyértelmű esélyesei vagyunk a meccsnek? Szerintem nem, mert eddig nagyon jól állt a csapatnak, hogy minden meccsre úgy tekintett, mint ami még nincs lefutva, elég karakteridegen lenne tőlünk, ha most úgy gondolnánk, hogy kötelező a három pont. Mindezek ellenére, ha fogadnom kellene, magunkra tennék.
Szabó István jó előre leszögezte, hogy pontért/pontokért érkezünk a Hajdúságba és ponttal is tértünk haza. Akkor meg mi a baj? Valójában semmi: egy lehetőségeit tekintve outsider újonc kemény, szervezett játékkal gyűjtögeti a pontokat. Nem vagyunk szépek, nem raknak bennünket a kirakatba, de a harcba nem is púdert kell vinni, hanem fegyvert. Ez a szezon pedig harc lesz, a mi fegyverünk pedig az, ha hamar egyértelművé tesszük, hogy nincs lefutott meccs. Ehhez persze olykor kell szerencse is, abból pedig kaptunk a Debrecen ellen.
Ha van egy kis szerencsénk, végre valóban bemutatkozhatunk az NB1-ben, mert a Vasas elleni mérkőzés inkább csak a túlélésről szólt. Most azonban reménykedhetünk abban, hogy talán végre a támadójátékunkból is láthatunk majd valamit egy olyan Debrecen ellen, amely még nincs kész, de biztosan három ponttal számol ellenünk.
