Négy döntetlen után sikerült nyernünk Kisvárdán, ráadásul Szabó István is kezdi elhinni, hogy bennmaradunk. Tavasszal még nincs csapat, aki legyőzött volna bennünket és ez a masszív forma több mindennek is köszönhető. Sorolhatnánk itt a kiváló csapategységet, a háttérstáb remek munkáját, az edzői hozzáadott értéket, a nagyon stabil védekezést, de hibáznánk, ha nem említenénk meg annak az embernek a formáját, akiről eddig a tavasz szól. És aki szerintetek a Kisvárda elleni meccs legjobbja volt.
Mondjuk nem pontosan így fogalmazott, de utalt rá, új célokról beszélt. Nyilván a meccs előtti beharangozóban még arra hívtam fel a figyelmet, hogy a Kisvárda az egyik legjobb futballt játszó csapat Magyarországon, hogy aztán persze előrukkoljanak egy nagyon visszafogott játékkal. Ebben pedig a saját álmosságukon kívül bizony elég komoly szerepe volt a KTE védekezésének is.
Az Újpest elleni meccset menet közben többször is eltemettem már addigra, mire Szuhodovszki kisétált elvégezni a szögletet a 94. percben. Amikor Soma lehelyezte a labdát, a címben szereplő mondat hagyta el a számat, és bár a bátortalan mosolyom azt üzenhette, hogy csak viccelek, maximum reménykedek, de valamiért abban a pillanatban jobban hittem a gólban, mint előtte a meccsen bármikor. A beadás pedig jött és az utolsó utáni pillanatban megkoronázta Tóth Barnát.
„Akkor most kell egy jó beadás Barna fejére, és meg is vagyunk” részletei…
Arról lehet vitatkozni, hogy vajon az elmúlt két meccsen megdöccent-e a KTE fejlődése, vagy csak két, különleges körülmények között lejátszott meccsen nem volt képes teljes mértékben a saját játékát nyújtani. A Paks elleni szélvihart és a Honvéd elleni elfagyott pályát sem lehet ideális futballidőnek nevezni, ami természetesen kifogás nem lehet (az ellenfelek is ugyanezen a körülmények közt játszottak), de magyarázatot akár adhat arra, hogy miért maradt el a játék minősége a korábban megszokottól. A Honvéd elleni meccsen a szavazás első három helyezettje ennek ellenére is tudott villanni.
Remekül kezdte a tavaszt a játékos, akit ha nem nevezel kulcsembernek, tévedsz részletei…
A Honvéddal eddig játszottunk idén három igazán gyenge félidőt, meg egy olyat, ami bár nagyon jó focit nem hozott, de legalább fordulatos volt. Ezekért összesen adtak 2 pontot, ami összességében nem rossz, még akkor sem, ha a Széktóiban rendezett meccs első félidejét követően akár reménykedhettünk a győzelemben is. A meccs végére viszont kénytelenek voltunk eltenni azt az 1 pontot, amit lehetett, ráadásul összességében még elégedettek is lehetünk vele.
Egy aktív és egy passzív félidő után újabb pont a zsákban részletei…
Amikor a szezon előtt képzelegtem arról, hogy hogyan is alakulhat a 2022-2023-as évad a KTE számára, bevallom, nem nagyon volt olyasmi a fejemben, hogy halálos nyugalomban készülnék valamelyik meccsre. Minden mérkőzés élet-halál harc, minden meccs létfontosságú a bennmaradásért vívott küzdelemben, így képzeltem. És bár a Paks elleni hétvégi bajnokin is fontos lenne ponto(ka)t szerezni és nem kevésbé fontos ez a meccs sem, mint bármelyik másik, mégis nyugodt vagyok. Megnyugtatott az eddigi eredmények sora, az eddig mutatott játék, a klubot körülvevő légkör. Mindezeknek köszönhetően hiszem, hogy ha becsúszik egy vereség, akkor sincs dráma, higgadtan és profin lesz kezelve a helyzet. Nyugalommal várom a meccset, az esélyesek nyugalmával.
Mélyült a keret a télen és ez újabb kérdéseket vet fel részletei…
Abban a pillanatban, hogy lefújták a Kisvárda elleni meccset, azt lehetett látni, hogy a kecskeméti játékosok a szomorúbbak. A sípszót megelőzőt percekben ők voltak, akik akarták a győzelmet, akik mentek előre a három pontért, akik nyomást helyeztek az ellenfélre. A Kisvárda már várta a sípszót, ennek megfelelően fel is lélegzett, amikor megkapta. Mégsincs bennem csalódottság a mérkőzést látva, még úgy sem, hogy ezt a meccset valóban lehetett volna nyerni, hiszen a helyzeteink megvoltak hozzá és a kapott góljainkat is hibák előzték meg. De ez a meccs volt az is, ami igazán rávilágított, hogy idén – ha a KTE jól játszik – extra kell ahhoz, hogy valaki Kecskeméten nyerjen. Azt hiszem ezt kimondhatjuk, amikor tizenegy fordulót követően is veretlen a csapat hazai pályán és a tavalyi szezon ezüstérmesének az sem elég a győzelemhez, hogy háromszor vezet.
Nyertünk egy újabb meccset, ezúttal idegenben (először!), lassan hozzá is szokunk az érzéshez. Természetesen arról kellene beszélnünk, hogy ez a csapat egy csoda. Hogy amit hétről hétre látunk, az olyan feldolgozhatatlan ajándék Szabó Istvántól és a játékosoktól a szurkolóknak, mintha egyszerre tartanánk az elmúlt 3 és a következő 3 karácsonyt. Minden józan ésszel szembemenően jó ez a csapat és ezen nyilvánvalóan nem változtatna az sem, ha mondjuk az Újpest kiegyenlített volna a meccs végén. Egy meccsen, amelynek a vége olyan szintű roncsderbi volt, hogy kifejezni sem lehet. Nézted és tudtad, hogy valami olyat látsz, amit nem szabadna és hogy ez már nem a sportról szól.
Lezárult az augusztus hónap legjobbjait kereső szavazásunk, melyet a Kecskeméti TE-vel közösen rendeztünk. Szerencsére volt miből válogatni, mert a csapat valósággal berúgta az NB1 ajtaját, sok jó teljesítményt láttunk. A legjobb csapat nagyjából leköveti Szabó István meglátásait, a legszebb gól nem okozott meglepetést, a legszebb gólpassz talán szintén várható volt. Az augusztusi MVP pedig egy olyan fiatalember, akinek szép lassan megtanulja majd a nevét az NB1.
Ha a Fehérvár elleni meccs után felmerült valakiben a kérdés, hogy vajon fel tudunk-e állni az első vereség után (bennem felmerült, hangot is adtam neki), akkor a csapat erre elég hangos választ adott: hát hogyne tudna felállni. Felpattanni. Mint a keljfeljancsi.
