Nyertünk egy újabb meccset, ezúttal idegenben (először!), lassan hozzá is szokunk az érzéshez. Természetesen arról kellene beszélnünk, hogy ez a csapat egy csoda. Hogy amit hétről hétre látunk, az olyan feldolgozhatatlan ajándék Szabó Istvántól és a játékosoktól a szurkolóknak, mintha egyszerre tartanánk az elmúlt 3 és a következő 3 karácsonyt. Minden józan ésszel szembemenően jó ez a csapat és ezen nyilvánvalóan nem változtatna az sem, ha mondjuk az Újpest kiegyenlített volna a meccs végén. Egy meccsen, amelynek a vége olyan szintű roncsderbi volt, hogy kifejezni sem lehet. Nézted és tudtad, hogy valami olyat látsz, amit nem szabadna és hogy ez már nem a sportról szól.
A mérkőzés végi sérülések elterelték a figyelmet a pályán látottakról (fotó: Újpest FC – ujpestfc.hu)
A KTE szezonkezdete eddig olyan volt, mint egy kellemes sörözés a haverokkal. Szabó István is ilyesmit ígért: nem átszállójeggyel jöttünk az NB1-be, bent akarunk maradni és élvezni azt, hogy itt vagyunk. Na pont ez történt eddig, tök jól érezzük magunkat, jó a hangulat, remek élmény. A sörök a kedvet már meghozták, de észnél vagyunk, tudjuk, hogy nem vagyunk sebezhetetlenek. Aztán jött a Fradi-meccs. Mint amikor a megbeszéltekkel ellentétben Szabó István úgy jön vissza a pulttól az asztalhoz, hogy a kezében ott van egy kör feles. Ezen a ponton pedig kezdem elveszteni a józanságomat, és most már azt mondom, hogy legyen meg az első idegenbeli győzelem is! Ha Újpesten, hát Újpesten.
A kecskeméti szurkolók kezdik elhinni, hogy nincs olyan csapat, aki ellen kalkulálni kellene a vereséget (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Lassan tényleg én szégyellem magam. Tavaly az NB2-ben kezdődött, hogy az ország különböző tájairól származó ismerőseim elkezdtek felfigyelni arra, hogy a KTE meglepően jól szerepel. Kérdezgették, hogy mi a titok (erre PingWinnek már megvan a válasza), mire lehet képes ez a csapat, meddig tarthat a jó forma. Aztán persze most az NB1-ben hasonló a programunk: jönnek a jó eredmények meg az üzenetek, miszerint „ti tényleg bajnokok akartok lenni?”, „meddig lehet ezt fokozni?” és hasonlók. Mikor ezekre a kérdésekre válaszoltam, mindig igyekeztem két lábbal a földön maradni. „Nagyon szép eredményeket hoz a csapat, erőn felül teljesít, de azért látnunk kell, hogy valójában hol van a helyünk”, ilyesmiket mondtam. Persze, hogy ezeket mondtam, megtanultuk Szabó Istvántól, hogy hogyan kell hozzáállni a csapatunkhoz és az ellenfelekhez. Mindig a következő meccsre koncentráltam én is. Nem lelkesedtem túl az eredményeket én sem. Nem szálltam el én sem. Én hülye. Ki kell mondanom: nem tudom, hogy mikor esik vissza a KTE teljesítménye (ha egyáltalán visszaesik). Előbb-utóbb vissza kellene esnie, nem? Minden ésszerű érv azt mondatná az emberrel, hogy igen. De már az NB2-ben is ezt mondatták az ésszerű érvek és idén legkésőbb a Puskás Akadémia ellen szintén ezt mondatták az ésszerű érvek. Tegnap jött a Fradi és a meccset megelőzően az ésszerű érvek üvöltöttek az én fülembe is. Most csendben vannak. Néma, mély hallgatásban.
Ezek a srácok egyelőre nem találják a fékpedált. Reméljük, hogy nem is lesz meg (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Létezik egy olyan toposz a magyar labdarúgásban, hogy bármely tetszőlegesen kiválasztott klubnak a szezon mérkőzése, amikor a Ferencvárossal játszik. Ezt lehet súlyozni azzal, hogy a szezon mérkőzései közül is a Fradi elleni hazai a non plus ultra, amikor a honi labdarúgás totemklubját vendégül látja az adott csapat. De valóban így van? Kecskeméten már október 2-án sor kerül a szezon meccsére?
Az eddigi utolsó hazai bajnokink a Fradi ellen, 2014. júliusában (fotó: tempofradi.hu)
2021. május 30-án, Iváncsán nagyjából este háromnegyed nyolc magasságában Nagy Róbert játékvezető belefújt a sípjába. A mérkőzés véget ért, a hazai közönség pedig ünnepelt. A vendégcsapat, a harmadosztályú bajnoki cím talán legnagyobb esélyesének számító Kecskemét játékosai lehajtott fejjel indultak az öltöző irányába. Egy alig 3000 fős település csapata elcsente előlük az aranyérmet és ezen az sem enyhített, hogy ekkor már tudták, hogy a másodosztályba való feljutás ennek ellenére is megvan: az Iváncsa nem vállalja a magasabb osztályt. Szabó Tibor, a Kecskemét vezetőedzője elkeseredetten indult nyilatkozni, a kecskeméti drukkerek pedig a csapatra és a klubra öntötték keserűségüket. Nagyjából ugyanekkor, 89 kilométerrel délebbre, Tolna megyében, Szekszárdon szintén lefújtak egy mérkőzést, ahol egy másik Szabó is vereséget szenvedett, azonban a Dabas szurkolói nem kiabáltak dühös mondatokat a csapata felé. Szabó István a bronzérmet jelentő harmadik helyre hozta be a Dabast a szezon végére és a klubnál mindenki tisztában volt vele, hogy ez egy kiemelkedő eredmény a csapattól. A két Szabó nagyon különböző hangulatú sajtótájékoztatóval zárta az idényt.
A kép némileg csalóka: Iváncsán nem volt ekkora küzdelem a két csapat között, simán nyert és bajnok lett a hazai csapat (fotó: Kecskeméti TE – kecskemetite.hu)
A Honvéd elleni gyengébb teljesítményt követően ezúttal a kupában vár feladat a Kecskemétre, a megyei rivális Tiszakécske ellen. Természetesen egy ilyen bajnoki szezonkezdet után csúnyácska folt lenne, ha egy másodosztályú csapat ellen kellene búcsúznunk a kupától már az elején, a kérdés pedig ott lebeg: mennyire érdemes belenyúlni a megszokott kezdőcsapatba?
Vajon milyen kezdőcsapatot küld pályára Szabó István a Kécske ellen? (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Lezárult az augusztus hónap legjobbjait kereső szavazásunk, melyet a Kecskeméti TE-vel közösen rendeztünk. Szerencsére volt miből válogatni, mert a csapat valósággal berúgta az NB1 ajtaját, sok jó teljesítményt láttunk. A legjobb csapat nagyjából leköveti Szabó István meglátásait, a legszebb gól nem okozott meglepetést, a legszebb gólpassz talán szintén várható volt. Az augusztusi MVP pedig egy olyan fiatalember, akinek szép lassan megtanulja majd a nevét az NB1.
Katona Bálint remek teljesítménye páros lábas becsúszás volt az NB1-be (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Huhh ez milyen rossz meccs volt. Egyáltalán nem játszottunk jól, de szerencsére ebben volt egy partnerünk is. A Honvéd ugyanis talán még minket is alulmúlt, így kilencven percen keresztül nézhettük, ahogyan a két csapat bármiféle eredmény nélkül gyömöszöli egymást. Vannak ilyen meccsek és lesznek is még, nem dőlt össze a világ, pláne hogy még pontot is adtak érte. Felejtsük el gyorsan és örüljünk az egy pontunknak. Ennél több nem volt ebben a meccsben.
A kép jól szemlélteti a meccset: a két csapat hasonló teljesítménnyel szerzett egy-egy pontot (Budapest Honvéd FC – Facebook)
„Olyan ez, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni” – így szoktuk mondani, ha valami nagyon könnyedén megy, pedig már régen csináltuk. És valóban így is van, a bringázást egyszerűen szinte lehetetlen elfelejteni, ennek az oka pedig az úgynevezett procedurális memória, amely a hosszú távú memóriának egy alfaja. Oké, de ennek mi köze van a KTE-hez? Egy kevés.
Vajon működik-e a Kecskemét hosszú távú memóriája a Honvéd ellen? (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Ha a Fehérvár elleni meccs után felmerült valakiben a kérdés, hogy vajon fel tudunk-e állni az első vereség után (bennem felmerült, hangot is adtam neki), akkor a csapat erre elég hangos választ adott: hát hogyne tudna felállni. Felpattanni. Mint a keljfeljancsi.
Nagy Krisztián kiegyensúlyozott teljesítménye is kellett ahhoz, hogy könnyedén győzzük le a Paksot (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
