Lassacskán elérünk a szezon végéhez, amit mindennél jobban jelez, hogy az utolsó erősorrendünk következik. Érdekes visszatekinteni, hogy mennyiben változott a legelsőhöz képest: a Fradit, a ZTE-t és a Mezőkövesdet most is ugyanoda várjuk, mint a bajnokság előtt, de meglepett bennünket például a Fehérvár, míg a KTE-t és az Újpestet a szezon előtt a felsőházba vártuk, azonban mostanra már alsóházat vizionálunk az esetü(n)kben.
Korábbi jóslatainkat itt találjátok:
bajnokság előtt
3. forduló után
6. forduló után
9. forduló után
12. forduló után
15. forduló után
18. forduló után
21. forduló után
24. forduló után
27. forduló után
3 forduló van hátra a bajnokságból és már biztosan tudjuk, hogy ki lesz a bajnok és az egyik kieső személye is fix. A dobogó és az idő közben értékessé váló negyedik hely sorsa azonban még bizonytalan, valamint a Kisvárda is igyekszik menekülni a vörös zónából, ezzel az Újpestet riogatva. A Lila Köd szerkesztői ezt várják a bajnokság végére (zárójelben a blog szerzői tippjeinek átlaga; majd a helyezésben bekövetkezett változás a legutóbbi erősorrendhez képest; a valós tabellán elfoglalt helyezés; végül az elmúlt három fordulóban nyújtott teljesítménye az adott klubnak):
1. Ferencváros ( 1.00; – ; 1.; Gy-D-Gy )
Talán idén sem dominálta le úgy az NB1-et a Fradi, ahogyan a keretminőség és a lehetőségek indokolnák, de az idei évben sem férhetett komoly kétség a bajnoki címükhöz. A Paks szezonvégi bezuhanása ugyan tetszetős előnyt hordott össze a Fradinak, de a tolnaiak a bajnokság közel egyharmad részében vezették a tabellát, ami még akkor is izgalmas volt, ha tudtuk, a szezon végére megérkeznek Dejan Sztankovicsék. Ez így is lett, a Fradi magabiztos teljesítménnyel húzta be ezt a bajnokságot is, és nem nagyon látszik, hogy ennek az érának mikor lesz vége.
2. Fehérvár ( 2.50; +1 ; 3.; Gy-D-V )
Bár az elmúlt két meccsen megbotlott Bartosz Grzelak csapata (a ZTE és a Kisvárda ellen sem tudott nyerni, utóbbitól ki is kapott), mégis az az érzésünk, hogy a jelenlegi harmadik helyről visszakapaszkodhat az másodikra. Bárhogy is lesz, a tavalyi szezon fényében igazán szép teljesítmény a svédtől, hogy visszakormányozta a Videotont oda, ahova tartoznia kellene, mindezt ráadásul úgy, hogy télen elveszítették Kodrót és Kalmár is hosszú időre kidőlt. Mindezek után valószínűleg a bronz is szépen csillogna Fehérváron, de szerintünk ezüst lesz belőle.
3. Paks ( 3.00; -1 ; 2.; V-V-Gy )
Egészen kriminális szezonhajrát hozott össze a Paks, amely a Mezőkövesd elleni győzelmével ennek ellenére is visszavette a második helyet. Szerintünk csak ideiglenesen, Bognár György csapata könnyen lecsúszhat a dobogó alsó fokára, ráadásul ez a szezon végi leolvadás nem ismeretlen a tolnaiaknál. Idén ugyan nem ők adják a gólkirályt, mégis azt kell mondjuk, hogy mindezzel együtt is egy kifejezetten sikeres idényt tudhat maga mögött a csapat, amely sokáig még a tabellát is vezette.
4. Felcsút ( 4.25; – ; 4.; Gy-Gy-V )
Valószínűleg csalódásként értékelik a Puskás Akadémiánál, hogy a szezon nagy részében nem igazán tartózkodtak a dobogón. A tavalyi negyedik hely után bizonyosan szerettek volna feljebb lépni, ami szerintünk nem fog sikerülni Hornyák Zsolt csapatának, de a matematikai esély még adott a csapat előtt. Szerencséjükre a Magyar Kupa döntője úgy alakult, hogy a negyedik hely is kaput nyit Európába, így könnyen lehet, hogy nyáron jelenése lesz a felcsútiaknak valamelyik, a kontinens peremén fekvő országba. Jövőre újra többet fognak várni az ideinél, mert idén megint lecsúsznak a dobogóról.
5. DVSC ( 4.75; – ; 5.; Gy–V–Gy )
Győzelmek és vereségek váltják egymást a Debrecennél, ez a hullámzás pedig elsodorta a csapattól a nem csak a dobogót, de egy kicsit a negyedik helyet is. Bár mindössze egy pont a hátránya Szrdjan Blagojevics csapatának a Felcsút mögött, a Lokinak kifejezetten combos a sorsolása, ezért nem látjuk magunk előtt, hogy feljebb tudnának lépni a tabellán.
6. MTK ( 6.25; – ; 6.; D–Gy–V )
Jelenleg hatodik az újonc, ami egy nagyon szép teljesítmény Horváth Dávidéktól, szerintünk pedig ezt a helyet meg is tartják a szezon végére. Ez nem is lesz kis dolog, tekintve a sorsolásukat, mert bár még a negyedik helyre is van esélyük, de a hátralevő három fordulóban kétszer is olyan csapattal játszanak, akinek még komoly célokért kell küzdenie. Feljutó csapatként sem fenyegette a kiesés az MTK-t, ez egy kifejezetten jó szezon volt a kék-fehérektől, a jövő év azonban ennél valószínűleg nehezebb lesz.
7. ZTE ( 7.25; – ; 8.; V-D-Gy )
Ha belegondolunk, hogy a tavaszi szezon kezdetén a Zalaegerszeg még kiesőhelyen állt, akkor egészen kimagasló, amit azóta bemutatott Márton Gábor csapata. Az azóta eltelt időszakot tekintve, csak a Fradi szerzett több pontot, mint a ZTE és bár a felsőházba szerintünk már nem fognak beférni, egy helyet még javíthatnak a mostani pozíciójukon, aminek következtében el is játszhatnak a gondolattal, hogy ha az ősz is ilyen eredményes lett volna, meddig juthattak volna.
8. DVTK ( 7.50 ; +2 ; 7.; D-Gy-D )
Vlagyimir Radenkovics már a harmadik edző ebben a szezonban a Diósgyőrnél, ami magyarázhatja is azt a pulzálást, ami a csapat teljesítményét jellemzi. Mindenesetre az dicséretes, hogy újoncként sem volt igazán olyan pontja a szezonnak, amikor hátrafelé kellett volna tekintgetniük, a miskolciak stabil középcsapat voltak ebben az idényben. A szezon vége még nehéz meccseket hoz nekik (a kiesést elkerülni vágyó Újpest és az ezüstért futó Fehérvár között a Fradival meccselnek), ezért akár egy kicsit lejjebb is csúszhatnak, de összességében elvégezték az idei feladatukat.
9. KTE ( 8.50; -1 ; 9.; V-Gy-D )
Ha a Diósgyőrre azt mondtuk, hogy elvégezte a feladatát, akkor ugyanezt elmondhatjuk a Kecskemétről is. Szabó István csapatát hosszú távú sérülések hátráltatták, de ennek ellenére is úgy vészelték át a szezont, hogy komolyabb veszély nem fenyegette őket. Tavasz közepéig még nagyobb terveket is szövögethetett a KTE, de néhány botlást követően a kupától és a negyedik hely realitásától is búcsúzott a csapat, de a középmezőnyben így is megragadtak. A hátralevő meccseken Szabóék a következő szezon alapjait tehetik le, akkor ugyanis a mostaninál is keményebb feladatok várhatják a csapatot.
10. Újpest ( 10.00; -1 ; 10.; V-V-V )
Ha a Paks esetében leolvadásról beszéltem, akkor hasonló „szépeket” mondhatok az Újpestről is, amely számára Mészöly Géza csak egy-egy lélegzetvételnyi levegőt jelentett, mostanra azonban már egy négymeccses vereségszériában ragadt benne a csapat. Mondanánk, hogy tragikus következményei ennek nem lesznek és mondjuk is, de valójában három fordulóval a vége előtt még bőven van olyan forgatókönyv, ami szerint búcsúzhatnak a fővárosi lilák. Az esély erre ugyan nem nagy, de semmiképpen sem elenyésző.
11. Kisvárda ( 11.00; – ; 11.; Gy-D-Gy )
Bár Révész Attila már lemondott a bennmaradásról, a Feczkó Tamás vezette Kisvárda az elmúlt négy meccsén veretlen maradt, ezzel pedig még mindig életben tartja a jövő évi NB1-es indulás lehetőségét. A hátrány nem drámai az Újpesttel szemben, a hátralevő fordulók száma viszont nagyon nehézzé teszi a küldetést, ugyanis a szabolcsiaknak nem szabadnak botlaniuk az utolsó három meccsen. Mi úgy érezzük, hogy ezt a missziót nem tudja teljesíteni a Várda és alászáll a másodosztályba.
12. Mezőkövesd ( 12.00; – ; 12.; V-V-V )
Milan Milanovics nem tudott segíteni Kuttor Attila kirúgása után a Mezőkövesden, olyannyira nem, hogy a téli szünet óta mindössze 5 pontot gyűjtött a Kövesd: a ZTE és az Újpest ellen ikszeltek, a Lokit pedig legyőzték. Ezen kívül azonban mindenki, akinek kedve volt hozzá, felpofozta a sereghajtót, akiknek a kiesése is biztosság vált, az utolsó három meccsből pedig kétszer is olyan csapattal játszanak, akik még küzdenek valamilyen célért. Matematikailag még elmozdulhatnak az utolsó helyről, de ez az esély tényleg csak számtani.
A szurkoló tippje most gedamtól érkezett, aki előző NB1-es tagságunk alatt is rendszeresen tippelt játékunkba, miután visszatértünk újra a legmagasabb osztályba visszajött hozzánk. Az egyértelműeken kívül (Fradi – bajnok, Mezőkövesd – utolsó) azt várja, hogy a Fehérvár és a Felcsút lép a dobogóra, a Paks még az éremről is lecsúszik. Őket a Loki-MTK-Diósgyőr hármas követi, a KTE pedig a 8. helyen fejezi be a szezont, a ZTE előtt. Az Újpest sikeresen vívja meg a bennmaradásért a küzdelmet, így a Várdától búcsút veszünk.
Itt láthatjátok, hogy hogyan változott a csapatok erősorrendje szerintünk:
Lila Köd power rankingje
Beautiful, easy data visualization and storytelling
Itt pedig a szurkolók erősorrendje és annak változása:
Szurkolók power rankingje
Beautiful, easy data visualization and storytelling
Mostanság kicsit el vagyok havazva, de végszóként köszönetemet a fiúknak, a közvélemény kutatás „játékért” minden képpen szeretném továbbítani. Hasonló módszerekkel világhíres menedzserek is élnek. Bár a közvetlen tippelésben nem vettem részt, a tippjáték látáskörömet szélesítette. Önértékelésre is használtam. Legközelebb a mostaninál jobb, ötven százalék feletti találati arány elérése a célom. Ha most vezetnék klubot, csapatot, minden képpen kipróbálnám.