A Vasas ellen mutattunk remek támadójátékot és remek védekezést is, ezt a kettőt pedig igazságosan elosztottuk a két félidőre. Bár nagyjából 20 percre visszahoztuk a fővárosiakat a meccsbe, kellett a végén egy kicsit izgulni is, de végső soron teljesen megérdemelten nyert a Kecskemét Angyalföldön és továbbra sem találja a fékpedált (ahogyan a címben említett és az Űrgolyhók című klasszikus filmben látott szöveg is mutatja).
Lezárult a szeptember hónap legjobbjait kereső szavazásunk, melyet a Kecskeméti TE-vel közösen rendeztünk. Nem volt hosszú hónap, mert erre az időszakra esett a válogatott szünet is, így ezúttal kevesebb mérkőzés alapján kellett megtalálni a legjobban teljesítő KTE-játékosokat. Mindezt ellensúlyozza, hogy az a mindössze három mérkőzés, amelyet az ősz első hónapjában játszott a csapatunk, lefutott vereség nélkül. A legszebb gól és gólpassz esetén viszonylag nagy egyetértés alakult ki a szurkolók között, a legjobb csapat pedig nem sokat változott az egy hónappal korábbihoz képest. A legjobb játékos pedig a kecskeméti tábor egyik legnagyobb kedvence lett.
Abban a pillanatban, hogy lefújták a Kisvárda elleni meccset, azt lehetett látni, hogy a kecskeméti játékosok a szomorúbbak. A sípszót megelőzőt percekben ők voltak, akik akarták a győzelmet, akik mentek előre a három pontért, akik nyomást helyeztek az ellenfélre. A Kisvárda már várta a sípszót, ennek megfelelően fel is lélegzett, amikor megkapta. Mégsincs bennem csalódottság a mérkőzést látva, még úgy sem, hogy ezt a meccset valóban lehetett volna nyerni, hiszen a helyzeteink megvoltak hozzá és a kapott góljainkat is hibák előzték meg. De ez a meccs volt az is, ami igazán rávilágított, hogy idén – ha a KTE jól játszik – extra kell ahhoz, hogy valaki Kecskeméten nyerjen. Azt hiszem ezt kimondhatjuk, amikor tizenegy fordulót követően is veretlen a csapat hazai pályán és a tavalyi szezon ezüstérmesének az sem elég a győzelemhez, hogy háromszor vezet.
A tizenegyedik fordulóval folytatódik a magyar NB1, a KTE pedig továbbra is úgy szerepel, ahogy arról senki nem álmodott. Péntek estére már igaz lesz, hogy minden ellenfelünkbe belekóstoltunk, minden csapattal kapcsolatban van saját tapasztaltunk, ami a későbbiekben nagyon értékes információ lesz Szabó Istvánék számára, ugyanakkor ez fordítva is igaz, mindenki érezhette már saját bőrén is, hogy mit csinál jól a Kecskemét. Jelenleg ez alól az egyetlen kivétel a Kisvárda, akik veszélyes ellenfélnek bizonyulhatnak, de a korábbi meccseken összemuzsikált már annyi pontot a KTE, hogy az első kör végén nem állhat a negyedik helynél rosszabb pozícióban.
Nyertünk egy újabb meccset, ezúttal idegenben (először!), lassan hozzá is szokunk az érzéshez. Természetesen arról kellene beszélnünk, hogy ez a csapat egy csoda. Hogy amit hétről hétre látunk, az olyan feldolgozhatatlan ajándék Szabó Istvántól és a játékosoktól a szurkolóknak, mintha egyszerre tartanánk az elmúlt 3 és a következő 3 karácsonyt. Minden józan ésszel szembemenően jó ez a csapat és ezen nyilvánvalóan nem változtatna az sem, ha mondjuk az Újpest kiegyenlített volna a meccs végén. Egy meccsen, amelynek a vége olyan szintű roncsderbi volt, hogy kifejezni sem lehet. Nézted és tudtad, hogy valami olyat látsz, amit nem szabadna és hogy ez már nem a sportról szól.
A KTE szezonkezdete eddig olyan volt, mint egy kellemes sörözés a haverokkal. Szabó István is ilyesmit ígért: nem átszállójeggyel jöttünk az NB1-be, bent akarunk maradni és élvezni azt, hogy itt vagyunk. Na pont ez történt eddig, tök jól érezzük magunkat, jó a hangulat, remek élmény. A sörök a kedvet már meghozták, de észnél vagyunk, tudjuk, hogy nem vagyunk sebezhetetlenek. Aztán jött a Fradi-meccs. Mint amikor a megbeszéltekkel ellentétben Szabó István úgy jön vissza a pulttól az asztalhoz, hogy a kezében ott van egy kör feles. Ezen a ponton pedig kezdem elveszteni a józanságomat, és most már azt mondom, hogy legyen meg az első idegenbeli győzelem is! Ha Újpesten, hát Újpesten.
Szabó Pista, azt mondtad, hogy csak sörözünk, de kikérted az első felest részletei…
Lassan tényleg én szégyellem magam. Tavaly az NB2-ben kezdődött, hogy az ország különböző tájairól származó ismerőseim elkezdtek felfigyelni arra, hogy a KTE meglepően jól szerepel. Kérdezgették, hogy mi a titok (erre PingWinnek már megvan a válasza), mire lehet képes ez a csapat, meddig tarthat a jó forma. Aztán persze most az NB1-ben hasonló a programunk: jönnek a jó eredmények meg az üzenetek, miszerint „ti tényleg bajnokok akartok lenni?”, „meddig lehet ezt fokozni?” és hasonlók. Mikor ezekre a kérdésekre válaszoltam, mindig igyekeztem két lábbal a földön maradni. „Nagyon szép eredményeket hoz a csapat, erőn felül teljesít, de azért látnunk kell, hogy valójában hol van a helyünk”, ilyesmiket mondtam. Persze, hogy ezeket mondtam, megtanultuk Szabó Istvántól, hogy hogyan kell hozzáállni a csapatunkhoz és az ellenfelekhez. Mindig a következő meccsre koncentráltam én is. Nem lelkesedtem túl az eredményeket én sem. Nem szálltam el én sem. Én hülye. Ki kell mondanom: nem tudom, hogy mikor esik vissza a KTE teljesítménye (ha egyáltalán visszaesik). Előbb-utóbb vissza kellene esnie, nem? Minden ésszerű érv azt mondatná az emberrel, hogy igen. De már az NB2-ben is ezt mondatták az ésszerű érvek és idén legkésőbb a Puskás Akadémia ellen szintén ezt mondatták az ésszerű érvek. Tegnap jött a Fradi és a meccset megelőzően az ésszerű érvek üvöltöttek az én fülembe is. Most csendben vannak. Néma, mély hallgatásban.
Létezik egy olyan toposz a magyar labdarúgásban, hogy bármely tetszőlegesen kiválasztott klubnak a szezon mérkőzése, amikor a Ferencvárossal játszik. Ezt lehet súlyozni azzal, hogy a szezon mérkőzései közül is a Fradi elleni hazai a non plus ultra, amikor a honi labdarúgás totemklubját vendégül látja az adott csapat. De valóban így van? Kecskeméten már október 2-án sor kerül a szezon meccsére?
Lezárult az augusztus hónap legjobbjait kereső szavazásunk, melyet a Kecskeméti TE-vel közösen rendeztünk. Szerencsére volt miből válogatni, mert a csapat valósággal berúgta az NB1 ajtaját, sok jó teljesítményt láttunk. A legjobb csapat nagyjából leköveti Szabó István meglátásait, a legszebb gól nem okozott meglepetést, a legszebb gólpassz talán szintén várható volt. Az augusztusi MVP pedig egy olyan fiatalember, akinek szép lassan megtanulja majd a nevét az NB1.
Huhh ez milyen rossz meccs volt. Egyáltalán nem játszottunk jól, de szerencsére ebben volt egy partnerünk is. A Honvéd ugyanis talán még minket is alulmúlt, így kilencven percen keresztül nézhettük, ahogyan a két csapat bármiféle eredmény nélkül gyömöszöli egymást. Vannak ilyen meccsek és lesznek is még, nem dőlt össze a világ, pláne hogy még pontot is adtak érte. Felejtsük el gyorsan és örüljünk az egy pontunknak. Ennél több nem volt ebben a meccsben.
