Szabó Pista, azt mondtad, hogy csak sörözünk, de kikérted az első felest

A KTE szezonkezdete eddig olyan volt, mint egy kellemes sörözés a haverokkal. Szabó István is ilyesmit ígért: nem átszállójeggyel jöttünk az NB1-be, bent akarunk maradni és élvezni azt, hogy itt vagyunk. Na pont ez történt eddig, tök jól érezzük magunkat, jó a hangulat, remek élmény. A sörök a kedvet már meghozták, de észnél vagyunk, tudjuk, hogy nem vagyunk sebezhetetlenek. Aztán jött a Fradi-meccs. Mint amikor a megbeszéltekkel ellentétben Szabó István úgy jön vissza a pulttól az asztalhoz, hogy a kezében ott van egy kör feles. Ezen a ponton pedig kezdem elveszteni a józanságomat, és most már azt mondom, hogy legyen meg az első idegenbeli győzelem is! Ha Újpesten, hát Újpesten.

A kecskeméti szurkolók kezdik elhinni, hogy nincs olyan csapat, aki ellen kalkulálni kellene a vereséget (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Persze a fenti hasonlat sántít kicsit. Egyfelől Szabó István nem az a nagy alkoholizáló típus. Másfelől pedig az Újpest elleni idegenbeli győzelem elsőre egyáltalán nem tűnik annyira elrugaszkodott elképzelésnek, mint amennyire a fenti hasonlat sugallja. Kruscsicsék messze nem képviselik azt a játékerőt, mint a Ferencváros és ez nem csak a két csapat borzasztóan egyoldalú (0-6) mérkőzése miatt mondható ki. Szűkebb és jócskán alacsonyabb értékű az újpesti keret, amely nincs tömve válogatottakkal, a szezont is borzasztó gyengén kezdték. Hiba lenne ugyanakkor abból kiindulni, hogy hazai pályán mekkora méretes zakót kaptak a Fraditól, mi pedig nemhogy nem kaptunk zakót, még mi szabtunk kabátot a bajnokra. Kruscsics úgy tűnik levonta a tanulságokat abból a meccsből és szépen lassan kezd magára találni a csapata, még akkor is, ha az azóta legyőzött két ellenfél az idén recsegő-ropogó Vasas és a lejtőn levő Kisvárda. Talán a fenti sorokból is kiderül, hogy nagyon nehéz jósolni az Újpest ellen. De ha már idekerült az asztalra az a feles a sörök közé, higgyük el, hogy ez is meglesz. Vannak egyáltalán még akármilyen gátak, amiket az első idegenbeli győzelem át tudna törni?

 

Statisztika:

Az Újpest említett ébredezése arra már jó volt, hogy felkúsztak a tabella 9. helyére, ráadásul mindkét győzelemmel a ramaty hazai mérlegüket kozmetikázták. 10 lőtt góljukból 6-ot az elmúlt két meccsen lőttek, így reménykedhetnek abban, hogy a Fradi elleni vérszivattyút maguk mögött hagyták. A Kecskemét ezzel szemben – ki ne tudná – a második helyen áll a tabellán, a Fradi után a legjobb védelemmel, mindössze 6 kapott góllal. Az idegenbeli tabellán viszont csak azért nem áll kifejezetten rosszul a KTE, mert a megszerzett három pontnál négy csapat is képes volt ócskább teljesítményre. A két csapat egymás elleni mérlege az Újpest felé billen: 7 győzelmük mellett, 3 döntetlen és 4 kecskeméti győzelem született

 

Összeállítások:

Az Újpest esetén az elmúlt három meccsből érdemes talán kiindulni, hiszen nagyjából ez az az időszak, amióta Kruscsics kezdi megtalálni a csapatát. A sérült Banai helyett Nikolics lehet a kapus, a védelem az elmúlt meccseken kevés kivétellel változatlan, a középpályán Mack párja Onovo vagy Boumal lehet, elől pedig a Simon-Katona-Csoboth hármas előtt napjaink Taribo Westje, Gouré támadhat. A Kecskemétnél nincs oka nagy variálásokra Szabó Istvánnak, az viszont kérdéses lehet, hogy mit kezd a védőivel. Szabó Alex, Belényesi, Rjaskó és Szalai Gábor is jó formában van, de nem biztos, hogy ezen a meccsen is mindannyian a kezdőben lesznek (ha mégis, akkor Szalai megint a középpályán szerepelhet). További változás lehet, hogy Katona Bálint visszakerülhet a kezdőcsapatba, elől pedig a szokásos kérdés merül fel: Tóth Barna vagy Szabó Levente? Vagy mindkettő? Vagy mások?

 

Kulcsemberek:

Egyre jobb formába lendül az Újpestben Csoboth Kevin, akinek a cselezőkészsége és gyorsasága sokat hozhat a konyhára az Újpestnek, hiszen a korábbi kecskeméti meccsek alapján kijelenthetjük, hogy Szabó Istvánék ellen talán a legnagyobb kihívás az, hogy hogyan bontható meg a védelmük. Csoboth a képességeit tekintve alkalmas lehet erre a feladatra, az önbizalma pedig egyre nő. A szezon eleji újpesti bukdácsolásból még nem nagyon vette ki a részét: érkezése utáni négy mérkőzésen mindössze 6 percet kapott (a Paks elleni vereség alkalmával). Aztán amikor a Fradi úgy elverte az Újpestet, mint jég a határt, akkor Kruscsics változtatott. Csoboth a kezdőbe került és bár nyilván nem csak neki köszönhetően, de azóta két győzelmet hozott a csapat a bajnokságban. A KTE-re térve: a csapat abban láthatóan jó, hogy visszaállva, területet szűkítve, sok párharccal, stabilan védekezik. Az Újpest ellen erre a készségre szükség is lesz, hiszen a helyezésük ellenére az egyik legbátrabban támadó csapat, akik kiemelkedően sok lövéssel próbálkoznak. Ugyanakkor, ha támadásban is eredményesek szeretnénk lenni, akkor van valaki, akit nem kerülhetünk meg. A támadójátékunk akkor tud igazán jól működni, amikor Tóth Barna (vagy a helyén játszó Szabó Levente) képes a párharcait megnyerni, a labdákat megtartani. A Kecskemét ugyanis sokszor él azzal az eszközzel, hogy a védővonalában megjáratja a labdát, amellyel igyekszik kicsit kicsalogatni az ellenfelet, amikor ez megtörténik, akkor pedig elindul a labda felfelé, Barna irányába, aki lekészít, az érkező kreatív játékosok (Banó-Szabó, Katona Bálint, Szuhodovszki) pedig helyzetbe kerülnek. Ezért nem lesz mindegy, hogy vajon a kecskeméti kolosszus milyen napot fog ki és milyen százalékban lesz képes párharcokat nyerni.

Tóth Barna az Újpest ellen is nagy harcot fog vívni, ha pályára kerül (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

 

Amire érdemes figyelni:

Pingwin már említést tett arról, hogy jó esély van rá, hogy mindkét oldalon pályára lép egy-egy Katona. Ez a két srác pedig nem csak névrokonok, hanem testvérek, mindemellett mindketten elég jól kezdték a szezont. Az újpesti Mátyás két gólnál jár, a Mezőkövesd és a Vasas szurkolóit szomorította, míg Bálintot a kecskeméti drukkereknek nem kell bemutatni: remek játékkal rukkol elő hétről hétre és már három gólt is lőtt (Mezőkövesd, Fehérvár, Paks). Ha mindkét testvér pályára kerül, akkor a két csapat harcával párhuzamosan könnyen kialakulhat egy testvéri rivalizálás is, a szurkolók pedig szoríthatnak, hogy az „ő Katonájuk” mutasson jobb formát.

A két Katona pénteken a pályán találkozhatnak egymással (fotó: Nemzeti Sport – nso.hu)

Edzők:

Milos Kruscsics Újpestjére hajlamos legyinteni az ember, de nagyon rosszul teszi. A szerb edző januárban érkezett a IV. kerületbe és egy Ferencváros elleni szűk vereséggel (0-1) mutatkozott be. Az Újpestet a tizedik helyen vette át Michael Oenningtől, mindössze kettő pontra a kiesőzónától. Összekapta a csapat védekezését és a szezon végére bekormányozta őket az ötödik helyre. Bár a mezőny elég szoros volt, az Újpest bent tudott maradni és megérkezett a felsőházba. Az idei szezon azonban nem indult jól, a Fradi elleni vereség után pedig újratervezésre volt szükség. Kruscsics ejtette a korábbi 3/5 védős rendszert és átállt 4-2-3-1-re, amivel egyelőre két bajnoki és egy kupameccset is sikerült megnyernie. Az Újpest lelkileg nagyon mélyről kapaszkodott vissza és ezt a kapaszkodást szeretnék folytatni a Kecskemét ellen is.

Milos Kruscsics úgy tűnik megtalálta a kiutat a gödörből. Most igyekszik végigvezetni rajta a csapatát (fotó: Újpest FC – Facebook)

A Ferencváros ellen jól állt a KTE-nek, hogy egy domináns csapat ellen gyorsan ment át támadásba, amikor pedig az ellenfélnél volt a labda, stabil védekezésbe állt vissza. Az Újpest – bár minőségileg nem veszi fel a versenyt az FTC-vel – hasonlóan szeret támadni, így Szabó István csapatának nem kell kilépnie a komfortzónájából. Két olyan csapat összecsapása lesz a pénteki, akik múlt héten remekül hangoltak erre a meccsre, Szabó pedig egyelőre jó pedagógusként a földön tartotta a csapatát. Az Újpest elleni mérkőzés abszolút nem a nyerhetetlen kategória, kérdés, hogy a Kecskemét kudarckerülő vagy sikerorientált mentalitással lép pályára. Szabó rendkívül pragmatikus edző: a kezdő sípszókor mindig nyerni akar, ám ha a mérkőzés úgy hozza, nem fogja kockáztatni az egy pontot sem a bizonytalan háromért. Vajon a Fradi ellen megivott feles után folytatódik az édes delírium vagy jön a fájdalmas másnap? Érdekes mérkőzésre készülhetünk.

Szabó Istvánék remek alapokat tettek le, amelyekre építkezve akár meglehet az első idegenbeli győzelem (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

3 hozzászólás “Szabó Pista, azt mondtad, hogy csak sörözünk, de kikérted az első felest” bejegyzéshez

  1. Valóban, mi nem kaptunk, hanem szabtunk zakót a Fradira. A nullás vereséget aztán ráfogták a talaj minőségére. Tegnap rátettek még egy lapáttal, a várakozással ellentétben méretes vereséget szenvedtek a CZ otthonában. Mérkőzés közben, után szakértők szájából mit hallok, tulajdon képpen nem is értik, miért szenvedtek vereséget a zöld-fehérek, hiszen piszok jól muzsikáltak. Na ez is probléma a magyar focival, mindent be tudnak adni a szurkolóknak. Legalábbis azt hiszik. Ahelyett, hogy a mesterek jobban rákészülnének egy egy meccsre. A mai korszerű világban előre meg lehetett jósolni, hogy nálunk nem tükörsima fövenyen játszanak. Akkor kiviszem a csapatot a libalegelőre, belocsoltatok egy darabot, felállítok egy ketrecet, és addig lövetem a kedvenceket, amíg el nem találják a kaput. Ez esetben talán nem az eredményjelző működését veszélyeztetik. Ez is egy lehetséges variáció. A végén nem vereséggel vonulnak le a Széktói dagonyáról. Dobjuk a Fradit, majdcsak talpra állnak valahogy, nézzük mi vár ránk Újpesten. Remélem döntetlen vagy győzelem, mert az éles mixemen azt tettem. A lila ködösön még gondolkodom. Minden esetre, Barna góllövésére is fogadtam. Fiúk, erre kellene odafigyelni. Nem vagyok jó jós, de a hírös mágusnak szerintem sem kellene kilépni a komfortzónából.

  2. Gratuláció a győzteseknek. Szeretnék köszönetet mondani a csapatnak a három nyertes szelvényért.
    Kétesély. Döntetlen vagy Kecskemét győzelem 1,72
    1X2 + Gólszám 3,5. Vendég és kevesebb 4,85
    Tóth Barna szerez gólt? Igen 3,50
    A vasárnapi ebéd kijön a nyereményből.
    Barnának külön gratula!
    A sérülteknek mielőbbi felépülést, nagy szükség lesz rájuk.

    1. Az derék 🙂 Legközelebb elmegyek veled én is tippmixelni 🙂

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.