Lezárult az október hónap legjobbjait kereső szavazásunk, melyet a Kecskeméti TE-vel közösen rendeztünk. Sűrű hónap volt a tizedik, a csapat nem kevesebb, mint 6 alkalommal lépett pályára a tétmeccsen. Sok mérkőzésen sok esemény van, nagyobb a minta, nagyobb a választék is. Van aki számára ez megkönnyíti a döntést, van aki számára pedig nehezíti, ám a szurkolók döntést hoztak. A nagy választék ellenére a legszebb gól nagy előnnyel nyerte a szavazást, a legszebb gólpassz esetén viszont szorosabb eredmény alakult ki. Tekintve a KTE remek szereplését, nem meglepő, hogy a szurkolók továbbra sem térnének el Szabó István kezdőcsapatától, a legjobb játékos pedig egy olyan ember lett, aki már besöpörhette egyszer ezt az elismerést.
Címke: Banó-Szabó Bence
Ha Puskás, akkor szar idő és 1-1
A címben foglalt állítás az idei két meccsünkre mindenképpen igaz: az augusztusi mérkőzésen felhőszakadás után sikerült 1-1-et játszani, most pedig szintén ez az eredmény született a kellemes tejködben. Nagyjából ezen a ponton meg is szűnnek a hasonlóságok a két meccs között, mert ez a mérkőzés mind lélektanában, mind dinamikájában, mind lefolyásában különbözött a nyáritól.
Lesz-e fordulópont ebből a meccsből?
Pingwin a múltkor értekezett róla, hogy 36 szerzett ponttal már – ha vékonyan is, de – bent lehet maradni. Ha nagyon leegyszerűsítjük ezt a számot, akkor azt látjuk, hogy általánosságban minden NB1-es csapat ellen kellene szereznünk nagyjából 3,3 pontot a három meccsen, amit ellenük játszunk. Ebből a szempontból az egy pont a Debrecen ellen abszolút vállalható eredmény, úgy meg pláne, ha hozzátesszük, hogy eddig két meccsen két pontot szereztünk ellenük (a Vasas ellen például már négy pontunk van, amivel túl is teljesítettük a penzumot). Mégis van az embernek rossz érzése a meccs után és nem csak amiatt, hogy kétgólos előny után sem tudtunk nyerni.
Véget ér az első kör
A tizenegyedik fordulóval folytatódik a magyar NB1, a KTE pedig továbbra is úgy szerepel, ahogy arról senki nem álmodott. Péntek estére már igaz lesz, hogy minden ellenfelünkbe belekóstoltunk, minden csapattal kapcsolatban van saját tapasztaltunk, ami a későbbiekben nagyon értékes információ lesz Szabó Istvánék számára, ugyanakkor ez fordítva is igaz, mindenki érezhette már saját bőrén is, hogy mit csinál jól a Kecskemét. Jelenleg ez alól az egyetlen kivétel a Kisvárda, akik veszélyes ellenfélnek bizonyulhatnak, de a korábbi meccseken összemuzsikált már annyi pontot a KTE, hogy az első kör végén nem állhat a negyedik helynél rosszabb pozícióban.
Üljünk fel újra a biciklire! (kis neurogenetikai fejtágító)
„Olyan ez, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni” – így szoktuk mondani, ha valami nagyon könnyedén megy, pedig már régen csináltuk. És valóban így is van, a bringázást egyszerűen szinte lehetetlen elfelejteni, ennek az oka pedig az úgynevezett procedurális memória, amely a hosszú távú memóriának egy alfaja. Oké, de ennek mi köze van a KTE-hez? Egy kevés.
Üljünk fel újra a biciklire! (kis neurogenetikai fejtágító) részletei…
Keljfeljancsi
Ha a Fehérvár elleni meccs után felmerült valakiben a kérdés, hogy vajon fel tudunk-e állni az első vereség után (bennem felmerült, hangot is adtam neki), akkor a csapat erre elég hangos választ adott: hát hogyne tudna felállni. Felpattanni. Mint a keljfeljancsi.
Hosszúra nyúlt séta
Sir Winston Churchillnek túlzottan sok köze nem volt a labdarúgáshoz. Egyszer Sir Stanley Matthews, volt angol válogatott labdarúgó megkérdezte tőle, hogy futballozott-e valaha, mire ő úgy válaszolt: „Soha! Csak a póló, és azt is mindig egy nagyon bátor lóval”. Ugyanakkor ami miatt mégis köthetjük a volt brit miniszterelnököt ehhez a csodás sporthoz, az egy olyan gondolata, amely a jelenlegi KTE-re igen jól vonatkoztatható:
Siker az, amikor bukástól bukásig sétálunk, anélkül, hogy lelkesedésünket elveszítenénk.
Nos, a kecskeméti csapatnak ez most már egy meglehetősen hosszúra nyúlt séta és Szabó Istvánék a Zalaegerszeg ellen sem fáradtak el annyira benne, hogy megpihentek volna.
Még ne ébressz fel!
A szezon előtt mindenki (én is) minden fórumon hangsúlyozta, hogy a Kecskemétre osztották idén a tejfog szerepét a bajnokságban, azaz szempillantás alatt és akadály nélkül fog kihullani a csapat. A kicsit emocionálisabb, ám ugyanakkor korlátoltabb vélemények szerint pedig „hát akkó má’ miér’ jutottak fő’, ezzel csak elveszik a helyet a mások elől”. Ahelyett, hogy belemennénk, hogy a mások alatt a vezetőedzője elvesztése után gumimatracként leeresztő Szegedet vagy a pánikszerű impulzusvásárlásokat bemutató, majd elvérző Diósgyőrt kellene-e értenünk, forduljunk inkább a saját csapatunk felé és állapítsuk meg, hogy bár a kiesés elkerülése változatlanul bravúros eredmény lenne, mégis az a helyzet állt elő, hogy a KTE egyszerűen elfelejtett kikapni. Tovább álmodjuk a kicsiny kis csodánkat és nagyon nem szeretnénk, ha a Zalaegerszeg ébresztene fel bennünket.